Stockholm, Párizs, Nizza, Szentpétervár, London, Berlin, Brüsszel világvárosok. Rengeteg ember lakja, fővárosok vagy nagyon fontosak, mert nagy tömegű és sokszínű embercsoportokat fogadtak be a kormányzatok, az alkotmányok, a szokások, a történelem, a volt gyarmatok támasztotta lelkiismeret-furdalás, a nyugati demokráciák szabályai szerint.
Stockholm, Párizs, Nizza, Szentpétervár, London, Berlin, Brüsszel világvárosok. Rengeteg ember lakja, fővárosok vagy nagyon fontosak, mert nagy tömegű és sokszínű embercsoportokat fogadtak be a kormányzatok, az alkotmányok, a szokások, a történelem, a volt gyarmatok támasztotta lelkiismeret-furdalás, a nyugati demokráciák szabályai szerint. (Mínusz Leningrád, bocsánat, Sankt Petersburg, régi oroszos becézéssel Pityer.)
Ez a befogadás önkéntes, észrevétlen, a munkaerőpiaci törvények-kényszerek szerint történt. Senki nem kötelezte a bevándorlót, hogy éppen ott telepedjen le.
Aztán feltűntek a menekültek. A huszadik században mindenféle menekültek jelentek meg az említett helyeken. Voltak, akik a bolsevikok elől menekültek a száz évvel ezelőtti nagy októberi felfordulás és forradalom elől, voltak, akik a nácik vagy a Vörös hadsereg elől, mások az élő szocializmus és megtorlások proletárgyőzelmei elől. Általában európaiak voltak, akik ismerték az európai értékrendet, vagy érteni vélték. Nem akartak robbantgatni, nem akartak terrorcselekményeket elkövetni. Nagyobbrészt hamar hozzászoktak az ottaniak életrit-musához, munkát kerestek és vállaltak, valamihez már otthonról értettek, tanultak, tudósok és Nobel-díjasok lettek idegen környezetben. Amerikában leginkább.
Aztán jöttek kínaiak, vietnamiak, sőt perzsák és törökök, akik nem akartak (vagy nem kívántak, nem tudtak, nem tartották ildomosnak) robbantani, szétbarmolni jól működő szociális és kommunikációs rendszereket (repülőjáratokat, információs hálózatot, állomásokat), nagyáruházakat, zsinagógákat vagy katedrálisokat. Valahogy nem volt a vérükben, nem kódolták beléjük otthonról.
A merényleteket a helyiek követték el, baszkok, írek, még régebben olasz anarchisták vagy szerb nacionalisták, esetleg vasgárdisták, Göring-legények.
A bevándorlók örültek, hogy menedéket kaptak, tető van a fejük felett, beilleszkedtek, jogokat kaptak, sőt állampolgárságot. Az asszimiláció volt a trendi. Európának elege volt a fasizmusokból, lassan a diktatúrákból is. A kelet-európai szocializmusok bukását követően nem volt jelentős emigráció. A helyi volt elitek észrevétlenül elvegyültek az arctalanságban, vagy politikai szerepet vállaltak. Ugyanis nem volt bosszúhadjárat, számonkérés, leszámolás, kivégzés, vagyonelkobzás. Meg aztán igazából nem volt hova és miért elmenekülni. Legfennebb a vétlen tömeg, a tegnapi alattvalók kerekedtek fel munka és jobb kereset reményében, és vállaltak munkát Magyarországtól, Ausztriától nyugatra, északra és délre. De még (távolabbi) keleten is (vö. Abu Dzabi, Dubaj stb.). Ott nem keveredtek semmiféle terrorbandába. Elegük volt a forradalmi ideológiából, az újember-típus kialakításának kísérleti nyuszi szerepéből, az értelmetlen és alulbérezett tevékenységből. Jól akartak élni, képzésüknek megfelelő munkát vállaltak.
No de itt volt az iszlám, és nem csupán a klasszikus, hanem a volt szovjet köztársaságok és kaukázusi iszlám vidékek, enklávék, az afrikaiak, akik szemet vetettek Európára. És a demokrácia játékszabályai szerint nem lehetett őket kizárni. Mert menekültek, mert háborús övezetből jönnek. Szegények, nyomorúságosak, sok gyermekkel áldotta meg őket a fényesarcú próféta még hosszabb fényes szerszáma. Van államuk, függetlenedtek, van országuk, van vallásuk és szektáik. Van nemzeti nyomoruk, amelynek felszámolásához folyton nyugati segélyt vártak. Imádnak polgárháborúzni, robbantgatni, a gazdagabb, sikeresebb szomszédokat belökni a tengerbe. Siránkozni és csakis Nyugat-Európába jönni. Vagy iszlám államot csinálni a homokon fegyverropogással. Több ezer éves műemléket robbantani. Össze- esküvéssel, sejtképződéssel, mecsetárnyékkal, bombagyártással, öngyilkossággal, gépkocsis száguldással a tömegbe. Repülőgép-foglalással. Olimpiai gyilkossággal, ikertorony-rombolással bíbelődnek.
Nem mindenki ilyen, szól a védelmükben a demokraták kórusa. Együttérzésünkre apellálnak. De még soha meg nem szólalt hivatalos mohamedán vallási vezető Nyugaton, aki elítélné a cselekmé- nyeket. Hallgatnak, félnek a következményektől. És közben az integrált ifjak és amazonok utaznak továbbképzésre Szíriába, Irakba, Iránba. Magukkal hozzák vissza a kelet öngyilkos bölcsességét.
Egy azonban biztos: nem a felsorolt városokban kellene élni. Ott nagyobb a veszély és annak lehetősége, hogy az erőszakos cselekmények megtörténhetnek. Ismerünk nyugalmasabb pontokat a világban. Hogy csak itt a közelben javalljak kapásból néhány iszlámmentes lakóhelyet: Toldalag, Nagyercse, Mezőbodon, Faragó, Fickó, Unoka, Szabéd, Mezőszakál vagy Mezőrücs-alsó. Nem ez a soha el nem készülő autósztráda nyomvonala.
