2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csak azokban a statisztikákban hiszek, melyeket magam hamisítottam – a néhai brit miniszterelnöknek, Winston Churchillnek tulajdonítják ezt a mondást. Az igazságtartalmáról lehetne vitatkozni, de menthetetlenül eszünkbe jut a munkaügyi miniszternek és a kormányfőnek a foglalkoztatottsági adatokról szóló nyilatkozatai hallatán. E mai „szakik” szinte biztosan nem hamisítottak, csak épp nem azokat az adatokat nézik, amelyeket kellene.

Pár napja a munkaügyi minisztérium adott ki egy közleményt, miszerint 875 ezer állás szűnt meg a tavasz, a járvány kitörése óta. Nem sokkal később a tárcavezető cáfolta ezt az értesülést, a munkaügyi hivatal elektronikus adatbázisára hivatkozva, amely szerint most is nagyjából ugyanannyi munkaszerződés van bejegyezve, mint a járvány előtt. És szerdai parlamenti meghallgatásán a miniszter információját a kormányfő is megerősítette.

Mindössze a valóság mond ellent a kormányfőnek és miniszterének. Egyre-másra jönnek a gazdaság különböző szakterületeiről a félévi helyzetet elemző adatok, és valamennyiből az tűnik ki, hogy a gazdaság teljesítménye visszaesett a második negyedévben, ami várható is volt. Még azokban az országokban is komoly gondok adódtak, amelyeknek kormányai gyors lépésekkel és komoly pénzekkel igyekeztek kezelni a krízist. Ha a statisztikai hivatalnál még nem kérkedtek a gazdaság második negyedévi mélyrepülését elemző kimutatással, hát a kolozsvári egyetem készített egy ilyet, és abból – a logikával és az elemzői várakozásokkal teljes összhangban – az derül ki, hogy a karantén idején főleg a szakmunkások, a szolgáltatóipari és a vendéglátóipari alkalmazottak sorait érintette a leépítés.

Mindezek fényében nevetséges a miniszternek és a kormányfőnek az az érvelése, hogy hát tényleg felfüggesztettek vagy felbontottak több százezer munkaszerződést a karantén elején, de ezek többsége olyan személyeké, akiknek több munkaszerződésük is volt. Az akár több, részmunkaidős szerződéssel való munka nem az előbb említett szakmai kategóriákra jellemző. Az olyan inkább a magasan képzett, többféle munkakört is ellátni képes szakemberek vadászterülete, míg a leépítést elsősorban olyan alkalmazotti rétegek szenvedték meg, amelyeknek nem magas szintű a képzettségük, és ezért kevésbé valószínű, hogy gyorsan találnának ismét állást maguknak, legalábbis a szakmájukban. Másrészt ott is sántít a kormányosok érvelése, hogy nem részletezik a teljes és a részmunkaidős szerződések számát. Ugyanis nagyon nem mindegy a munkából élő emberek szintjén, hogy teljes munkaidős szerződéssel vannak-e alkalmazva, vagy egy két-, esetleg négyórás részmunkaidőssel szúrják ki a szemüket az állami sarcokat minimalizálni igyekvő élelmes vállalkozók. Ilyen „apróságok”, mint az adófizető megélhetése nem zavarják a minisztert és főnökét, akik kegyelemkenyéren tengetnék a napjaikat, ha becsületes munkából próbálnának megélni. A keserű valóság csaló adatokkal való kozmetikázását bezzeg még oktathatnák is.