2021. október 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem elég, hogy tele bizonytalansággal indult az új tanév, most, hogy berobbant a koronavírus-járvány negyedik hulláma, a döntéshozók mintha valami buborékban ülve hoznának szabályokat arra, hogy a diákok milyen körülmények között tanuljanak. Nem kötik immár a település fertőzöttségi arányához a tanintézetekben való jelenlétet, de 14 napra elrendelik a távoktatást, ha egy csoportban/osztályban már egyetlen diáknál igazolódik a koronavírus-fertőzés. Ha a csoportok, illetve osztályok fele online oktatási formát követ, a tanintézetben 14 napra teljesen felfüggesztik a jelenléti oktatást. A bürokrácia sem hiányzik a rendeletből: például több intézménynek is jóvá kell hagynia a szóban forgó iskola vezetőségének kérését. Ami plusz adminisztratív terhet ró a közegészségügyi igazgatóságra, a tanfelügyelőségre, a katasztrófavédelmi hatóságra. Időbe telik, amíg „körbejárnak” a papírok…

Mint oly sokszor, a kiskapuk ezúttal is szépen beépültek a tanügy-, valamint az egészségügyi miniszter közös rendeletébe. Mert nem azt mondja a szabály, hogy a 8. napon az otthoni elszigetelésben, online tanuló diák köteles tesztet végeztetni, ami ha negatív, vissza kell térnie a jelenléti oktatási formához. A szabály megengedő: ha a diák felmutat egy negatív tesztet, visszatérhet az iskolába. De a diák megteheti, hogy nem tesztel a 8. napon, ergo nem mutat fel tesztet, így csak 14 nap után kell visszatérnie az osztályterembe. Kicsit a diákra/szülőre/pedagógusra van bízva ez az egész, márpedig nagyon sok diák és tanár a tapasztalatok szerint szívesebben folytatná online a tanulást. Az egészséges diákok esetében is értelmetlennek tűnik visszatérni az iskolába, ha társaik online tanulnak. A tanár pedig élőben és távoktatásban kellene egyszerre helytálljon. Amúgy pedig az is elképzelhető, hogy folyamatosan akad legalább egy covidos diák az osztályban, innentől kezdve kéthetes online oktatási ciklusokból fog állni a tanév. 

A noninvazív iskolai tesztelésekről is beszéltek az illetékesek. A nyálminta alapú Covid-teszteket könnyű felhasználásuk miatt vezetné be a szaktárca, de egyelőre a „beazonosításnál” tartanak. Lehet, hogy még vizsgálják a gyártói klinikai adatokat, a tesztek megbízhatóságát? Vagy a beszerzési „utakat” keresik? Más kérdés, hogy kinek a költségén tesztelik az oltatlan pedagógusokat (egy nyálteszt ára 20 lej körüli), van-e a tanintézményeknek egészségügyi személyzete, amely az időszakos (milyen gyakoriságú?) antigén- vagy gyors- (nyálminta alapú) tesztet elvégzi? 

Az elmélet és a valóság messze áll egymástól... Lehet, hogy csak inspirálódni kellene más európai országok gyakorlatából? Talán akkor a mi illetékeseink is elmondhatnák, amit például az angol kormány deklarált: prioritásnak tekintik, hogy minden gyermek iskolai, szemtől szemben történő, magas színvonalú oktatásban részesülön, hiszen bizonyított, hogy az oktatásból való kiesés jelentős testi és szellemi egészségkárosodáshoz, az életesélyek csökkenéséhez vezet.