2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem ezen a jól hangzó, hangulatos címen, de évek óta bejáratott hagyományát folytatva, új színműveket bemutató nyár végi, ősz eleji összevont, kettős számmal jelent meg ismét a marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat. 

74. évadnyitó társulatülés a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban


Nem ezen a jól hangzó, hangulatos címen, de évek óta bejáratott hagyományát folytatva, új színműveket bemutató nyár végi, ősz eleji összevont, kettős számmal jelent meg ismét a marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat. Az idei augusztusi-szeptemberi Látóban hat kortárs dráma és egy fél, rádióra/tévére/színpadra alkalmazott, XIX. századi prózai mű olvasható. Az utóbbi befejező részét októberben közli a lap. A dráma kifejezés általánosabb értelmében értendő, a szerzők más-más műfaji, alfaji megnevezéssel látták el színpadi alkotásukat, vagy kerülték annak meghatározását, de nem is ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy érdekes, elgondolkodtató olvasmányt kínálnak, írásaik színpadon is jól megállnák a helyüket, hangjátékként is közönség elé kerülhetnének. A későbbiekben talán kiderül, honi társulataink látnak-e bennük fantáziát, megszólaltatják-e valamelyiket a jövő évadok során. Nem kezdő írók munkáival találkozik újra az olvasó, mindnyájan színházi vagy színházközeli tollforgatók, szinte mindenik közölt már színművet a Látóban. Nem csak írásművük színvonala mondatja a recenzenssel, korkérdéseket felvető, mai társadalmi és egyéni érzékenységeket érintő aktualitása, esetenként provokatív hangvétele is érdemessé, érdekessé tenné találkozásukat a színházlátogatókkal. 
Persze az ember nem egyszerre olvassa el ezeket a csokorba szedett színdarabokat, nem úgy állunk hozzá, mint egy kétszáz oldalas regényhez, netán elbeszélés- vagy novellagyűjteményhez. Hagynunk kell, hogy a színmű világa beszippantson, jó, ha kellő időt szánunk arra, hogy a szereplőket magunk elé képzeljük, a darabot saját színházi képzeteink szerint „megrendezzük”. Az se fontos, hogy a műveket a szerkesztők válogatta sorrendben ismerjük meg, hamar kiderül, az írások élik a maguk életét, az olvasó tetszés szerint választhat közülük a szerzők ismertsége, a cím keltette kíváncsiság vagy egyéb szempontok szerint. Olyan ez, mint egy jól összeállított éves repertoár, ezt is, azt is találunk benne: nagytermi produkciót, kistermi kísérletezést, felolvasószínházi próbálkozást, egyéni estet, rádiószínházi vállalkozást. A lapszámot konkretizálva azonban őrizzük meg a felkínált egymásutániságot.
A Svájcban élő, nemzetközileg is elismert költő, prózaíró, a magyar anyától, szlovén apától származó, németül alkotó Ilma Rakusa Pártánca nyitja a lapot. Akárcsak a szerző korábbi látós megjelenései alkalmával, a megoldásaiban, nyelvi, képi sokféleségében, leleményeiben és merészen alkalmazott ritmusváltásaiban gazdag Partitúra öt színészre is kiváló tolmácsolóra talált Láng Orsolya személyében. 
A filmes feladatai révén ismerős színésznő, Döbrentei Sarolta írói énjével is találkozhatott már a marosvásárhelyi közönség. A tavalyi Alter-Native Filmfesztivál keretében a Látó Havi Dráma sorozatának novemberi felolvasószínházi bemutatóján Sebestyén Aba rendezésében a Tompa Miklós Társulat tagjai szólaltatták meg a Kultúrpalota kistermében az Egyszervolt lányok című egyfelvonásos drámát. Most a lapban közzétéve mindenki számára elérhetővé válik és elmélyültebb ismerkedésre is lehetőséget nyújt a színmű, amelynek helyszíne az esztergomi Babits-villa, és női szereplői íróözvegyek, Török Szofi Babits Mihály, Böhm Aranka Karinthy Frigyes, Harmos Ilona Kosztolányi Dezső egykori felesége. A rendkívüli drámai helyzet és a színműbe emelt nagy versek egyaránt megragadhatják a lapolvasók figyelmét.
Az el nem hangzott szó Varga Gábor színműve. A közéleti munkássága révén is ismert nagyváradi írót ugyancsak vonzza a színház világa. Kályhabúcsúztató című drámája 2015-ben felolvasószínházi változatban került a marosvásárhelyi nézők elé. A sikeres produkció rendezője Gáspárik Attila volt. A mostani „szomorú családi krónika huszonegy képben” a transzszilvanizmus ellentmondásos problematikáját, az identitás keresésének, megélésének drámai szituációit, egy széthulló család tragédiáját eleveníti meg „valahol Kies-Erdélyország peremén, a Nagy-Omlás alatti város területén, valamikor 1936 és 1944 között”. 
Az ízig-vérig színházi elkötelezettségű szerző, az író, rendező Kincses Elemér is rendhagyó munkával gazdagítja a SzínházLátót. A Shakespeare-temető monodráma. Érdekes kísérlet versben és prózában, sőt dalban is, igazi potenciális színészpróbáló feladat. A mű szereplői: Lear és Bolond. Egyazon személy válik hirtelen hol ezzé, hol azzá, és von be a shakespeare-i gondolatkör, a „lenni vagy nem lenni” örök emberi dilemmái közé.
A színészként működő Kötő Áron, akit zeneszerzőként is ismerhetünk, szintén a SzínházLátó visszatérő szereplői közé tartozik. Az előző években a Rendelő és az Osztály című darabjait jelentette meg a folyóirat. Jelenlegi színműve Az ablak. Napjaink kilátástalanságát, az általános tehetetlenséget, a társadalmi fejetlenséget, összevisszaságot, a munkát, magánéletet egyaránt megkeserítő abszurditásokat, az embereket passzivitásba kényszerítő összefonódások italba, banalitásba fulladó egyvelegét mutatja fel a dráma.
Gianina Cărbunariu a mai román színházi élet egyik legismertebb képviselője, más szóval: fenegyereke, számos nemzetközi fesztivál meghívottja, nagy visszhangú, nem ritkán botrányosnak tekintett előadások létrehozója. A jelenkori társadalmi valóság kíméletlen színpadi feltárója, a romániai kommunista rendszer tovább élő rákfenéi, a „rázós ügyek, jelenségek” színházi tükrözője. Produkcióiba igyekszik közvetlenül is bevonni, állásfoglalásra késztetni a közönséget. Ezt Vásárhelyen is megtapasztalhattuk a DramAcum projekt kibontakoztatása során. Jó példával szolgálnak erre a Yorick Stúdió nagy sikerű előadásai, a 20/20 vagy a Stop the Tempo. A Látóban most egy másik sokat vitatott Cărbunariu-mű, a Szolitaritás jelent meg magyarul. Patkó Éva fordította. Idézzük a szereplők ismertetésébe bekapcsolt öt jelenet elé írt néhány sort, ez is jelzi, mekkora jelentőséget tulajdonít a szerző a nézőnek: „A 2013-as nagyszebeni ősbemutatón kilenc színész alakította a szerepeket. Az előadást az Avignoni Színházi Fesztivál főprogramjában is bemutatták. Fontos, hogy a nézővel való kommunikáció minden jelenetben folytonos legyen, és a színészek végig tudatában legyenek annak, hogy a néző részese az előadásnak”. 
Végül Egy város története. Ez lehetne az összeállításban a kakukktojás. Klasszikus mű, az egy időben sokat játszott Szaltikov-Scsedrin, az „orosz Swift” alkotása. Honti Rezső fordítása alapján rádióra/tévére/ színpadra alkalmazta Mesterházi Márton. Az 1869-ben megjelent könyv az akkori orosz valóságból ihletődött, de azt igencsak radikálisan szemlélte, maró szatírája, ehhez igazított hangvétele és könnyed jelenetváltásai kortárs tollforgatóra is vallhatnának. Ezért sem érezzük úgy, hogy a fura várostörténet kilógna a sorból.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató