2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Minimax Sportklub lett az első a marosvásárhelyi Swimathon úszóversenyen, amelyet második alkalommal szervezett meg a Marosszéki Közösségi Alapítvány.

Gáll Sándor


A Minimax Sportklub lett az első a marosvásárhelyi Swimathon úszóversenyen, amelyet második alkalommal szervezett meg a Marosszéki Közösségi Alapítvány. A 11 csapat részvételével szombaton tartott sporttalálkozónak azonban mindenki nyertese, hiszen a cél itt nem az volt, hogy egymást legyőzzék a résztvevők, hanem hogy adományokat gyűjtsenek különböző projektek megvalósítására.

Másodszor tartották meg Marosvásárhelyen, szombaton a Swimathon néven meghirdetett, nem szokványos úszóversenyt. „Az benne a különleges, hogy a négy-öt fős csapatok egy bizonyos célért úsznak. Azaz megneveznek egy projektet, amelyet szeretnének megvalósítani, és annak finanszírozásához a verseny előtt támogatókat keresnek. Akik látnak ebben fantáziát, kétféleképpen segíthetik a csapatot: egy fix összeggel, vagy pedig kiköthetik, hogy minden leúszott hosszért fizetnek egy summát. Tehát ha mondjuk 1 lejjel támogatják a csapatot egy leúszott hosszért, és a csapat úszik 53 kört, akkor összességében 53 lejjel támogatják a csapatot” – magyarázta a verseny előtt a marosvásárhelyi Swimathon főszervezője, Gáll Sándor.

Többet úszol, több pénzt kapsz

A különleges úszóversenyre idén 11 csapat iratkozott be, amelyek 55 ezer lej összegyűjtését jelölték meg célként projektjeik megvalósítására. „Nagyon változatos a lista, a szociális témától a gyerektáborig, bolyais világtalálkozóig több érdekes tervet láttam a listán” – tájékoztatott Gáll Sándor. A tavalyi év során 12 ezer lejt gyűjtött össze kilenc csapat, ezt az idén szerették volna túlszárnyalni. Azonban hogy most pontosan mennyi pénz folyt be a résztvevők számlájára, csak egy-két hét múlva derül ki. A helyszínen 2400 lejt fizettek ki nagylelkű támogatók, viszont a készpénzes szponzoráció csak a kisebbik részét teszi ki az adományoknak, a jelentősebb összegeket banki átutalással juttatják majd el a kedvezményezettekhez.

A legtöbb 4-5 fős csapatoknak egy óra állt a rendelkezésükre, hogy minél nagyobb távot teljesítsenek. A stratégiát mindenki megválaszthatta magának, ezzel kapcsolatosan semmiféle megkötést nem fogalmaztak meg a szervezők. Így választhatták, hogy minden úszó úszik 10 percet, illetve hosszanként váltják egymást, vagy kéthosszanként. A leghosszabb távot a Minimax Sportklubnak sikerült teljesítenie.

Mivel eszik a Swimathont?

Angliából ered az ötlet, ahol több napos a rendezvény, és több tízezer ember úszik egyetlen célért, egy rákos betegeket gondozó alapítványnak, a Marie Curie Cancer Care-nek gyűjtenek. Legutóbb, idén áprilisban 645 uszodában 27 ezer ember vett részt a megmozduláson, és már a rajt előtt több mint egymillió fontot gyűjtöttek össze!

Romániában Kolozsváron szervezték meg először a Swimathont, ott – ugyancsak szombaton – immár negyedik alkalommal ugrottak medencébe az úszók. Idéntől Iaşi is beállt a Swimathon-szervezők sorába, a moldvai városban pénteken volt verseny. Marosvásárhelyen második alkalommal tartották meg az adománygyűjtő rendezvényt.

„Mi a kolozsvári mintát vettük át. Mivel az adományozásnak Romániában nincs akkora hagyománya, valószínű, hogy konkrét célok kitűzésével jobban meg tudják mozgatni támogatóikat a civil szervezetek, sportegyesületek, mint ha egy nagy általános cél érdekében gyűjtenének. Azt szeretnénk, hogy aki teheti, többet és többször adományozzon, és reméljük, hogy ezt sikerül is elérnünk. A tendencia mindenképpen növekvő, egyre több város vállal szervezést, és megtartja a Swimathont. Közösségi alapítványok karolták fel az ügyet, hogy ezt a típusú rendezvényt népszerűsítik, és megszervezik, tehát Kolozsváron is, Iaşi-ban is, Marosvásárhelyen is közösségi alapítvány áll a háttérben. Jelenleg hét közösségi alapítvány van bejegyezve Romániában. A cél 15-20 alapítványnak a bejegyzése” – zárta mondandóját Gáll Sándor.