2020. augusztus 10., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tesztelés sorrendje és prioritása törvényileg szabályozott

Az utóbbi napokban több eset látott napvilágot a közösségi oldalon arról, hogy otthoni elkülönítésben lévő egészségügyi dolgozók kétségbeesetten jelezték: annak ellenére, hogy koronavírusra utaló tüneteik vannak, nem élveznek prioritást a tesztelésnél. Sajnos az országos statisztikában Maros megye eléggé elöl jár a diagnosztizált esetek számát illetően, az alsó-nyárádmenti Nyárádkarácson községet gócpontként tartják számon, hetven fölé rúg a fertőzöttek száma, és több halálesetről is beszámoltak a hatóságok. A Maros megyei helyzetről, a tesztelés menetéről, valamint a koronavírussal fertőzött betegek ellátásáról dr. Vass Levente parlamenti képviselőt, a képviselőház egészségügyi szakbizottságának a titkárát kérdeztük. 

Dr. Vass Levente


– A Maros Megyei Sürgősségi Kórház több mint száz alkalmazottja kényszerült házi elkülönítésbe. A napokban két, az intenzív terápián dolgozó és otthoni elkülönítésben lévő asszisztensnő jelezte a közösségi oldalon, hogy koronavírusra jellemző tüneteik vannak, mégsem tesztelik őket. Hogyan működik pontosan a tesztelés (ki az, akit tesztelnek, ki rendeli el)?

– Az egészségügyi minisztérium által kiadott rendelet egyértelműen szabályozza, hogy mikor kell a mintavételre sor kerüljön, és ebben az egészségügyi személyzet hozzáférése is szabályozva van: ha a közvetlen közelében SARS CoV2 vírussal fertőzött személyt látott el. Ez alól csak akkor bújhatnának ki részben a hatóságok, ha a dolgozó tetőtől talpig védőfelszerelésben végezte a munkáját. A tesztelés időszerűségét a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a minisztérium helyi megbízottjaként rendeli el, és az igazgatóság megbízása alapján veszik le a mintát is. Az orrból és garatból való mintavétel szakszerűsége nagymértékben befolyásolhatja az eredményt a legpontosabbnak számító genetikai PCR-nek nevezett tesztelésnél is, mely az első naptól képes kimutatni a fertőzés létét.

A hatóságoknak azonnali tesztvégzési kötelezettségük van, például, ha bárkinek idiopatikus, azaz ismeretlen eredetű tüdőgyulladása van, attól függetlenül, hogy volt-e külföldön vagy sem az elmúlt 14 napban, találkozott-e vagy sem fertőzött beteggel.

Mindenki tesztelése nem megoldható, és nem is célszerű a járvány gyorsuló szakaszában, hiszen ezt akár naponta is szükség lenne elvégezni mindenkinek, azonban az egészségügyi hatóságok akkor járnak el helyesen, ha a tesztelhető csoportok számát napról napra növelik, az ingyenes és kötelező vírusgenetikai tesztelést kötelezővé teszik az onkológiai betegek, az aktív egészségügyi személyzet, az idősotthonban élő és dolgozó személyek, valamint a műtétekre kerülő betegek számára. Valószínűnek tartom, hogy a következő napokban ennek bevezetésére sor kerül.

– Miért nem élveznek prioritást az egészségügyi dolgozók a tesztelésnél, még akkor sem, ha tüneteik vannak? Egyesek igazságtalannak tartják, hogy a sok esetben biztosítással sem rendelkező személyeket azonnal tesztelik, az egészségügyi dolgozókat pedig nem...

– A tesztelés sorrendje és prioritása törvényileg szabályozott, melyben a döntés nagyon kevés része történik szubjektív, befolyásolható tények alapján. Ha valakinek mindössze az orra folyik, fáj a torka, izomgyengesége van, amelyek egy grippe tünetei is lehetnek, de a COVID-19-koronavírus okozta megbetegedés tüneteinél is megjelenhetnek, nem fog előnyt élvezni azzal szemben, akinek a COVID-19-megbetegedés három legjellemzőbb és legijesztőbb tünetegyüttese, a magas láz, száraz köhögés és a belégzés megrövidülése, felületessé válása, a légzésszám szaporodása van jelen.

Elsőként hívtam fel a figyelmet országos, román nyelvű sajtónyilatkozattal, melyet a parlament címéről küldtek ki, hogy ezekben a válságos időkben milyen fontos, hogy éljünk a törvény adta jogunkkal. Egy egyszerű nyilatkozat kitöltésével joga van mindenkinek, hogy teljes egészségügyi biztosítást élvezzen, és csak a havi 110 lej kifizetését  kell megejtenie jövő év márciusáig, de biztosítottá válik a papír benyújtásának időpontjától. Ezzel hívtam fel az itthon dolgozó vállalkozók, mezőgazdászok figyelmét is, és most megismételem, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a maguk és családjuk számára is, mert a törvény szerint a szükségállapot ideje alatt és a COVID-19-megbetegedéssel mindenkit ellátnak, de a további egészségügyi szolgáltatások borsos ára miatt könnyen megeshet, hogy nagyon sokba fog kerülni az ellátás. Ráadásul nincs családorvos, akitől kérdezzen, aki betegszabadságos papírt állíthat ki neki, ha nem betegedik meg, de izolációba kell vonuljon, nincs orvosi támasza ezen, egészségügyi szempontból ínséges időkben.

– A halálesetekről szóló információk szerint, amelyeket a minisztérium közöl, gyakori, hogy csak miután a páciens elhunyt, érkezik meg a teszt eredménye. Ilyen körülmények között esélye sincs hozzáférni a kezeléshez, amit a fertőzötteknél alkalmaznak.

– A PCR-teszt leghamarabb 18–24 órán belül ad eredményt, az adminisztratív szervezés miatt azonban 24 órával számolunk szakemberekként. Sajnos a koronavírusos tüdőgyulladás ennél rövidebb idő alatt is elviheti a társbetegségekben szenvedő beteget, mint derült égből villámcsapás, ezért kell nagyon aggódnunk szüleinkért, idősödő ismerőseinkért.

A járvány kezdetekor sok megyében, de legjellemzőbb módon a romániai gócpontnak nevezett Suceava megyében sok hiba történt, amelynek a levét ma sok-sok beteg és egészséges ember is issza. Ennek azonban kevésbé lehet olyan aspektusa, hogy a betegnek nem volt esélye, hogy a legjobb kezelést kapja, mert a koronavírus kezelésének ma nincs hatásos gyógyszere, a kezelés tüneti kezelés, a megbetegedett szervünknek az alapkezelése elsősorban, és a diagnosztizált, diagnosztizálható tüdőgyulladás és akut légzési elégtelenség okozta sokkos állapot kezelését célozza.

Ma a Maros megyei kórházak rendelkeznek azzal a gépi felszereltséggel, hogy ha szükséges, a mintákat 24 óra alatt elemezzék, az orvosoknak pedig kötelességük a beteget az akut problémájával ellátni, életveszélyes helyzetben, függetlenül attól, hogy már elérhető vagy nem a gyanús beteg koronavírustesztjének eredménye. Tehát nyugodtan adhatják például az egyes esetekben hatásosnak tűnő ebola vírus ellen kifejlesztett gyógyszert, vagy a maláriabetegség kezelésének egyik gyenge immunszupressziós hatású gyógyszerét is olyan betegeknek, akiknél a klasszikus tüdő-CT-vizsgálat a koronavírusra jellemező tüdőgyulladás képét mutatva klinikai tünetek diagnózisát adja. Marosvásárhelyen van hat performans CT, de van Segesváron, Dicsőszentmártonban is.



– A napokban egy marosvásárhelyi magán egészségügyi központ bejelentette, hogy kérésre koronavírustesztet végez, amennyiben a páciens kifizeti ennek az ellenértékét…

– A marosvásárhelyi magánklinika a betegség 8–9. napjától elvégezhető gyorstesztet kínál, antitestek kimutatásával a vérből. Elsősorban akkor van diagnosztikai értéke, ha a teszt pozitív, hiszen negatív eredmény esetén sem kizárható a megfertőződés.

A kínálatukban szereplő másik kombináció két teszt elvégzésének eredményeként a már lezajlott betegség tényére utal, és az esetleges immunitás jelenlétének valószínűségét képes kimutatni a maga korlátai között, egy-két, vagy akár több hónap után is, ahogy a betegség lejárt. Csak családorvosi vagy más szakorvosi javallatra végeztetném el, függetlenül attól, hogy kompenzált vagy önköltségesnek minősül.

– Maros megyében konkrétan mi az eljárás, lépésekre lebontva, abban az esetben, ha valaki riasztja a 112-t, hogy koronavírusra utaló tünetei vannak? Hová kerülnek a fertőzésgyanús betegek, és mi történik a páciensekkel a továbbiakban, ha beigazolódik, hogy valóban fertőzöttek?

– Elsősorban azt kell tisztáznunk a betegek és egészséges emberek megnyugtatása végett, hogy nem minden hűléses tünet koronavírus-fertőzés, és nem minden hátfájás (csalóka melegben és „egy szál pólóban” való kerti munka közben jelentkező hátfájás) bizonyul COVID-os tüdőgyulladás tünetének. Következésképpen az első tennivaló a családorvossal történő telefonos konzultáció és a történések, tünetek őszinte bevallása. Ilyen esetekben fontos az amúgy is otthon ülő beteg számára, hogy egyáltalán ne találkozzon senkivel a családtagjain kívül, akikkel amúgy is egy helyen lakik. Ha nincs súlyos tünetegyüttes, akkor a családorvos tudja, hogy szakmai felelősséggel még várakozó álláspontra helyezkedhet azzal a kitéttel, hogy telefonon követi a tünetek alakulását, vagy utasítást ad és pontos időpontot a konzultáció megejtésére saját rendelőjében. Ha ezt valamiért nem tudja megtenni, aminek ma számtalan objektív oka lehet, akkor utasítást ad a 112-es szám hívására. A járvány idején egységes vezetésű SMURD mentőszolgálat fogja eldönteni egyénre szabottan, hogy hová kerül a kivizsgálás előtt a gyanús és tünetekkel rendelkező beteg, annak függvényében is, hogy szüksége van-e más szakorvosi ellátásra, vagy kizárólag a fertőzés tüneteit és komplikációit kell kezelni. Majd kerülhet a fertőzőklinikára, az orvosi egyetem udvarán levő gyermekgyógyászati klinikára, a tüdőgyógyászatra, az Ifjúsági Ház mögött lévő valamikori városi kórház épületébe, azon belül az ATI osztályra is, ha légzési elégtelenség is fellép, és lélegeztetőgépre kell kapcsolják. Olyan példa is van, hogy közegészségügyis szakemberek számára szubjektív okok miatt egyenesen a sürgősségi kórház ATI osztályára kerül, még akkor is, ha nem gyerekről van szó.

Súlyos járványhelyzet kórházi stádiuma esetén – és megjegyzem, hogy erről még Maros megyében nem beszélhetünk –, az is szakszerűvé válhat, hogy enyhébb tünetekkel a beteget a saját lakásába szállítják, és 25–30 napig otthon kezelik, vagy eddig nem kórházként működő helyiségek kialakításával fogják a súlyosabb betegeket kórházi ellátásba irányítani. Azért kell türelmesek legyünk és otthon maradjon mindenki, még ha ez erőfeszítést is jelent, hogy ez utóbbit elkerüljük! A suceavai példa alapján ha ilyen helyzet alakul ki nálunk is, a megye határait le fogják zárni. Én nagyon bízom abban, hogy felelősen áll mindenki ehhez a kérdéshez. 

– A megyékre lebontott statisztika alapján sajnos Maros megyében magas, és egyre növekszik az esetszám, gyorsabb ütemben, mint sok más megyében. Mivel magyarázható ez? Az átlagnál többen érkeztek haza külföldről, vagy kevésbé fegyelmezettek az emberek?

– Súlyosbodik, de még nem vészes a helyzet Maros megyében, két járványgóc kivételével, ahol – megjegyzem – nem történt mulasztás a helyi önkormányzatok részéről, és az ottani emberek sem hibásak azért, mert ez a helyzet kialakult. Szüleim mondták mindig, hogy a betegség nem szégyen, csak kellemetlen, és ezt mondom én is mindenkinek. Ilyen helyzetben szolidárisak kell legyünk egymással, a szomszédos településsel és székelyföldi megyékkel. Kovászna megyében a Maros megyeihez hasonló megbetegedési arányok vannak, ha odaszámítjuk azt a tényt is, hogy a háromszékiek lakosságszáma a miénknek a 40%-a. Szolidárisak kell legyünk Sepsiszentgyörggyel is, hiszen nem egyetemi klinikai központként látja el a Kovászna megyei és teljes Brassó megyei koronavírussal fertőzött betegeket is. Csak így számíthatunk mi is egyénileg és közösségként is a szomszédaink megértésére és segítő együttműködésére megbetegedésünk, a helyzet súlyosbodása esetén. Jó látni, hogy ilyen helyzetben a mi szakpolitikusaink, szakembereink munkája felértékelődik, más pártok jobban számítanak ránk, és egyre jobban bíznak a munkánkban. Ennek szép példája, hogy a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság élére kétéves munkánk és munkája eredményeként aligazgatóként kinevezték Ferencz Loránd orvost, egyetemi oktatót, így mostantól még egy magyarul beszélő szakvezetőnk van az emberek szolgálatában.

– Mi az oka annak, hogy pl. a köztudottan nem a higiéniáról és a fegyelmezettségről híres déli megyékben csekély a fertőzöttek száma? Nem tesztelnek?

– Igen, főleg ez, hiszen ez a betegség 60%-ban tünetmentesen zajlik le, sok beteget pedig az egészségügyi rendszer szervezettsége miatt is főleg Bukarestbe szállítanak, ott diagnosztizálták őket a járvány első hónapjában. A 2011-es adatok alapján például a giurgiui személyazonosságival rendelkező betegek 60%-a Bukarestbe került kórházi kezelésre. Ha országszerte növekedni fog a fertőzöttek száma, akkor ott is lesz bőven beteg, addig is bárhol megjelenhet fertőzéses góc, mely gyorsan fogja változtatni a csalóka statisztikákat.

– Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem sportcsarnokát rögtönzött kórházzá alakítják. Megteremthetőek-e pár nap alatt a szükséges feltételek (pl. elegendő mellékhelyiség, fűtés stb.) ahhoz, hogy megfelelő körülmények között tudják majd ott ellátni a betegeket?

– Én erről még nem beszélnék, és nagyon bízom benne, hogy gondoskodóan aggodalmaskodó pótcselekvésnek fog ez majd bizonyulni. Tartsuk tiszteletben – akár emberfeletti erővel is – a hatósági intézkedéseket, és adja Isten, hogy együtt sikerüljön a rögtönzött kórház használatának az elkerülése.



– Említette a Facebookon nemrég közzétett kisfilmben, hogy Romániának sikerült elkerülni egy rendkívül kedvezőtlen járványgörbét. Nemrég a román húsvét környékére várták a járvány csúcsosodását, minap azonban a híradásokban az hangzott el, hogy erre csak három hét múlva kerülhet sor. Mire számíthatunk, az előrejelzésekhez képest hogyan alakul az országban az esetek száma?

– Az egészségügy világnapján, április 7-én töltöttem fel az izolálásban lévő, lelkileg elfáradt időseink, gürcölő egészségügyis személyzetünk és munkájukat végző pékek, elárusítók, postások (és sorolhatnánk) biztatására egy rövid üzenetet.

Kiszámolva az akkor három hétre bemérhető gyógyultak számát Nyugat-Európában, Dél-Koreában és a kelet-európai tömbben, köztük Romániában is, az egyes országok járványstratégiáját elemezve és összevetve azt mondtam, és ma is fenntartom biztatásként is, hogy ma már kijelenthetjük, hogy az emberek bölcsességének és kitartásának köszönhetően Románia elkerülte azt a járványgörbét, amely az egészségügyi ellátórendszerünk teljes összeomlását eredményezte volna, és hogy mától számított két hét múlva bejelenthetővé válik e járvány első hullámának az alakulása, a megszorító intézkedések országos szintű lazításának az időpontja.

Hozzáteszem, a következő évben biztosan nem fognak az eddig megszokott kerékvágásba visszaterelődni a hétköznapjaink, egy új rendhez leszünk kénytelenek alkalmazkodni, mert nagy valószínűséggel folyamatosan lesznek közöttünk sokkal kisebb számban megfertőződő emberek, de nem lesz ilyen súlyos világjárvány, és ezzel időt nyerve kifejlesztik közben a megoldást jelentő és nagymértékben immunitást biztosító szezonális vakcinát, vagy nagyobb valószínűséggel a hatásos gyógyszerkombinációk adta kezelések lehetőségét.