2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott csütörtökön a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A horvátok 2004 óta, három döntetlen és egy vereség után először győzték le a magyarokat, akik ebben a párharcban továbbra is nyeretlenek idegenben.

Igazi futballhangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Poljud Stadionban. A magyar csapatot nem tüzelte fel az atmoszféra, az első pillanattól rendkívül bizonytalan volt a védelem, támadásra pedig nem is futotta az erőből. A horvátok már a harmadik percben veszélyes támadást vezettek a jobb szélen, a negyedikben pedig Gulácsinak védenie is kellett. Kádár kapitális hibája után (utolsó emberként kényelmesen túl sokáig várt saját térfelének közepén, így Luka Modric belelépett a passzába, majd egyedül vezethette a labdát Gulácsira) viszont már a Lipcse kapusa sem tudott segíteni, Modric nem hibázta el az ajándékba kapott ziccert (1-0). A hazaiak rendkívül magabiztosan futballoztak, Marco Rossi tanítványai elvétve találkoztak a labdával, az együttes indiszponáltsága szinte folyamatosan tetten érhető volt. A vendégdrukkerek a reménytelennek tetsző játék ellenére nem vesztették lelkesedésüket, folyamatosan buzdították a csapatot, alkalmanként pedig a magyar és az európai szövetséget szidalmazták.

Amikor – legalább két szöglet erejéig – már úgy tűnt, hogy kicsit kiszabadul a szorításból a magyar együttes, akkor a következő támadásból a horvátok ismét betaláltak: Lovrencsics hibáját kihasználva Rebic elviharzott a bal szélen, beadását követően pedig Petkovic az ötösről a kapuba sarkalt (2-0). A második gól után a horvátok alaposan visszavettek az amúgy sem öldöklő tempóból. Ezáltal ebben a periódusban néha sikerült megtartaniuk a labdát a magyaroknak, azonban helyzetük így is csak a horvátoknak volt, Gulácsi bravúrja kellett ahhoz, hogy ne nőjön a különbség. A szünet előtt Kádár újabb hatalmas hibájából mégis növelte előnyét a hazai csapat: Perisic jobb oldali beadása után Kádár nem találta el a labdát, a meglepődött Petkovic pedig úgy kapott bele, hogy a játékszer az égbe perdült, majd a magyar kapu jobb alsó sarkába pattant (3-0).

A második játékrészben is folytatódott a macska-egér harc és a magyar játékosok hibasorozata is. Kleinheisler előbb összehozott egy büntetőt, majd Gulácsi hiába hárította Perisic 11-esét, az Eszék középpályása szövegelésért megkapta második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A magyar csapat szerencséje az volt, hogy a horvátok a biztos vezetésük birtokában nem erőltették a játékot, legjobbjaikat elkezdte lecserélni Zlatko Dalic szövetségi kapitány. Marco Rossi együttesének erejéből így egy-egy erőtlen támadásra is futotta, amelynek köszönhetően a 68. percben először Sallai révén volt egy kaput eltaláló lövése. Az unalomba fulladó utolsó húsz percben a közönség hullámzással szórakoztatta magát.

A magyarok az éllovastól elszenvedett vereséggel továbbra is harmadik helyen állnak, de megmaradt az esélyük az Eb-részvétel kiharcolására, mivel a második szlovákok a Wales elleni döntetlennel csak egypontos előnyre tudtak szert tenni. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese tegnap lapzárta után a sereghajtó Azerbajdzsánt fogadta a Groupama Arénában, s mindenképpen nyernie kellett, hogy esélye maradjon az első két hely megszerzésére.

Gulácsi Péter gólt kap, mellette Kádár Tamás

Fotó: MTI/Illyés Tibor


Mestermérleg

* Marco Rossi (Magyarország): „Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Egyelőre nem tudok magyarázatot adni, miért történhetett. Irányításom alatt ez volt a válogatott legrosszabb mérkőzése.”

* Zlatko Dalic (Horvátország): „Nagyszerű mérkőzést játszottunk az elejétől. A második félidőre kicsit visszavettünk, de ez érthető, energiát kellett spórolni a következő meccsre. Nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk be, mert már csak egy siker választ el minket az Eb-részvételtől, amelynek megszerzésére elsőként vasárnap nyílik lehetőség.”


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap: Horvátország – Magyarország 3-0 (3-0)

Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, vezette: Daniele Orsato (olasz).

Gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.).

Kiállítva: Kleinheisler (56.).

Sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.).

Horvátország: Dominik Livakovic – Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic – Luka Modric (67. Mateo Kovacic), Marcelo Brozovic – Ante Rebic, Ivan Rakitic (74. Nikola Vlasic), Ivan Perisic (60. Josip Brekalo) – Bruno Petkovic.

Magyarország: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (46. Lang Ádám), Willi Orbán, Korhut Mihály – Vida Máté, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs (60. Nagy Dominik), Holman Dávid, Sallai Roland (77. Varga Roland) – Szalai Ádám.


Nyolcvanöt szurkolót vettek őrizetbe

A spliti rendőrség 85 szurkolót vett őrizetbe csütörtökön, a Horvátország – Magyarország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező napján. A horvát rendfenntartó erők tájékoztatása szerint 36 horvát és 49 külföldi személyt állítottak elő közrend elleni bűncselekmények, illetve sporteseményen várható rendbontások megelőzése céljából. A 3-0-s hazai sikerrel zárult találkozó alatt és azt követően nem történt komolyabb incidens a városban és a stadionban.

Lang Ádám (b) és a horvát Ante Rebic

Fotó: MTI/Illyés Tibor