Stúdió Színház: Démonológia

Zsúfolásig telt vasárnap este a Stúdió Színház nézőtere, holott nem bemutató, „csupán” a premier utáni második előadás volt esedékes. Ennek ellenére sokan nem fértek már a terembe, amelyben nem túl rövid, de nem is lapos produkció vette kezdetét: Tasnádi István kortárs drámaíró, költő Démonológia című horrorparódiáját, a színművészetis hallgatók új előadását tekinthette meg a nevető mélyen tisztelt. Nevető, mert a darab – és nemkülönben a rendezés – spontán felröhögtetésekben igencsak gazdagnak bizonyult, humora elsőrangú, ha néha furcsa is.

Zsúfolásig telt vasárnap este a Stúdió Színház nézőtere, holott nem bemutató, „csupán” a premier utáni második előadás volt esedékes. Ennek ellenére sokan nem fértek már a terembe, amelyben nem túl rövid, de nem is lapos produkció vette kezdetét: Tasnádi István kortárs drámaíró, költő Démonológia című horrorparódiáját, a színművészetis hallgatók új előadását tekinthette meg a nevető mélyen tisztelt. Nevető, mert a darab – és nemkülönben a rendezés – spontán felröhögtetésekben igencsak gazdagnak bizonyult, humora elsőrangú, ha néha furcsa is.

A sztori egyszerűnek tűnik, amerikai gimnazisták készülnek Halloween-napi műsorukra, amelyen Fred Farelli és Malcolm Randell, Frankensetin-ihlette musicaljét kívánják előadni. Malcolm – biztos ami biztos – megidézi Byron és társai szellemét, akik egy óvatlan pillanatban meg is idéződnek: 1816-ban Genfi-tó partján fekvő Villa Diodatiban feléled Byron, Mary és Percy Shelley, Claire Godwin és dr. John Polidori. Mindebből hatalmas káosz fakad: hol az ifjú diákszínészeket, hol a halott nagyságokat látjuk a színpadon, mígnem Byronnak gondja nem lesz rá, hogy a két idősíkot összemossa.

Tasnádi István minden eszközt megragad a szokványos rémtörténet parodizálásához, és ebből a Szőcs Artúr rendezte előadás semmit nem vesz el: a kezdő képek, a szereplők bemutatásai is remek komikumforrást képeznek, egy önmagát láthatóan zseninek képzelő ifjonc tetszeleg a rendező szerepében, lelkes, de nagyrészt idiótákból álló társulata előtt. A megidézett lelkek ennek épp ellentétei, nem lelkesek, de nem is balgák, méltóságteljesen társalognak filozofikus kérdéseik mentén, és ez az ellentét már önmagában is a helyzetkomikum nagyszerű eszköze. Aztán elszabadul a pokol: az élők azt hiszik, hogy a halottak szellemek, a halottak azt, hogy ők élők és az élők a szellemek, hovatovább mint kiderül, Byron egy vámpír, sőt, maga az ördög, aki Lazlo, a titokzatos idegen képében egyrészt szerepet vállal a készülő előadásban, másrészt egymás után változtatja vámpírrá gimnazistáinkat, akik ezzel igen gyors felnőttéváláson mennek keresztül, míg az egész egy akkora kalamajkába nem torkollik, hogy az intézet rektora (azaz volt rektora) kell leállítsa az előadást.

Szőcs Artúr igencsak ráérzett a műre: diákszínjátszást látunk a színpadon, de a legtöbb esetben negatívumként használt és ható jelző ez alkalommal igencsak elismerő – a diákszínjátszás összes pozitívuma és negatívuma egyszerre jelenik meg, a lelkes műkedveléstől kezdve a (szándékoltan) borzalmas játékig, klisékig és koraérett karrierizmusig, ráadásul mindez kitűnő eszköz a szakma visszásságainak vitriolos kifigurázására. Az előadás amolyan félinteraktív, van párbeszéd a nézőtérrel, de ez a párbeszéd megrendezett és akikkel folyik, azok is az előadás részei. Meg-megjelenik a színpadon a Stúdió Színház morcos kellékese, Gáspárik Attila ezúttal mint rektor, letiltja az előadást (igaz, ez a poén dramaturgiai törést okoz és elidegeníti a nézőt a látottaktól: akkor most ki kicsoda, itt mindenki játszik vagy csak a gimnazisták játszanak, avagy a szellemek is színészek?); Vannak ugyan ilyen jellegű meghasonlások az előadásban, de szokatlan módon mégsem zavaróak – a produkció olyan dinamikusan viszi magával közönségét, a játszó hallgatók láthatóan annyira jól érzik magukat a szerepükben és a helyzet-, illetve jellemkomikum oly jól megírt és játszott, hogy a hibák eltörpülnek és a néző átadja magát annak a poénsorozatnak, amely igazán kellemes estét okozott. A Démonológia: hatalmas marhaság. Ordító, harsány, életkedvtől duzzadó, hangos felröhejeket okozó, könnyed és jól megírt, megfelelő koncepcióban színre vitt, vitriolos horror-színház-színjátszás-paródia, amely feledtet bút-bajt két órán keresztül. Marhaság – de a legnagyszerűbb fajtából.

Tasnádi István: Démonológia. Játsszák: Albert Orsolya, Barabási Tivadar, Bende Sándor, Benedek Botond Farkas, Marosszéki Tamás, Puskás László másodéves mesteri színész szakos hallgatók, valamint Badics Petra, Boros Csaba, Lukács Sándor, Varga Brigitta elsőéves színész szakos magiszterisek, Moldován Blanka másodéves színész szakos hallgató, és Strausz Imre-István, az egyetem tanára. Az előadás rendezője, díszlet- és jelemeztervezője Szőcs Artúr, zenéjét szerezte Szemenyei János és Szőcs Artúr, zenei munkatárs Strausz Imre-István, videotechnika Ambrus Gyöngyvér harmadéves teatrológus, dramaturg és rendezőasszisztens Máthé Tekla Noémi harmadéves teatrológia szakos hallgató.