2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Strasbourgba látogatott Ferenc pápa

  • 2014-11-25 17:07:24

  • MTI

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot! – hangoztatta Ferenc pápa kedden Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén mondott beszédében.

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot! – hangoztatta Ferenc pápa kedden Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén mondott beszédében.

A római katolikus egyházfő szólt arról, hogy Európát megviselte, „öregessé tette” a válság, pedig a kontinens népeiben hatalmas alkotó energia lakozik.

A válság – állapította meg a pápa – növelte a fiatalok és az idősek magányosságát, ezzel párhuzamosan pedig csökkent az uniós intézményekbe vetett bizalom. Az egyházfő bírálta a fogyasztásközpontú életfelfogást, és úgy vélekedett, hogy a nagy európai ideálok elvesztették vonzerejüket.

„Európának sürgősen újra fel kell fedeznie önmaga arculatát, lelkiségét” – mondta az EP-képviselőknek.

Ferenc hangsúlyozta, hogy az egyéni szabadság kiteljesedését összhangba kell hozni a közjóért való munkálkodás szempontjaival. „El kell mélyíteni az emberi jogok kultúráját” – fogalmazott, és elítélően szólt arról, hogy még ma is előállnak olyan helyzetek, amikor emberekkel úgy bánnak, mint tárgyakkal.

Az egyházfő szerint Európa a népek olyan családja, amelyet az egység és a sokszínűség köt össze, és a kontinensnek a szolidaritáson, valamint a szubszidiaritás – az ügyekhez közeli döntéshozatal – elvén kell nyugodnia. Kiemelte, hogy a társadalom alapját a család jelenti.

Ferenc pápa beszélt arról is, hogy helyre kell állítani a munka becsületét, és méltó munkakörülményeket kell biztosítani, el kell kerülni emberek kizsákmányolását. Hangsúlyozottan szólt a környezet megvédésének felelősségéről. Síkra szállt a jobb élet reményében Európába menekülők befogadása mellett, hangsúlyozva: nem engedhető meg, hogy a Földközi-tenger a menekültek tömegeinek hullámsírja legyen, és az is tűrhetetlen, hogy emberek milliói haljanak éhhalált, miközben nap mint nap több tonnányi élelem kerül a szemétbe.

Martin Schulz EP-elnök a pápa mintegy háromnegyed órás beszédéről azt mondta, hogy az útmutatást nyújt az irányt tévesztett és irányt kereső világban.

A római katolikus egyházfő mindössze néhány órás strasbourgi tartózkodása során azonkívül, hogy beszédet mondott az EP plenáris ülésén, ellátogatott a szintén strasbourgi székhelyű összeurópai szervezethez, az Európa Tanácshoz (ET) is. A Szentszék 1970-ben szerzett megfigyelői jogállást az Európa Tanácsban, ám a vatikáni állam már 1962 óta tevékenyen együttműködik az 1949-ben létrehozott, jogállamiságra, demokráciára és emberi jogokra ügyelő szervezettel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató