2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Stoltenberg: a NATO Oroszországgal kapcsolatos intézkedései védekező jellegűek

  • 2016-10-26 15:44:57

A NATO Oroszországgal kapcsolatos minden intézkedése védekező jellegű, arányos és teljes mértékig összhangban van a szövetség kötelezettségvállalásaival.

A NATO Oroszországgal kapcsolatos minden intézkedése védekező jellegű, arányos és teljes mértékig összhangban van a szövetség kötelezettségvállalásaival – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a katonai szövetség védelmi minisztereinek kétnapos tárgyalására érkezésekor tegnap.

Stoltenberg leszögezte, hogy a katonai szövetség lépései válasznak tekinthetők Oroszország katonai kapacitásának
régóta tartó, jelentős bővítésére és be nem jelentett hadgyakorlataira. Oroszország megháromszorozta védelmi kiadásait, és sokat költött harcászati eszközeinek modernizálására. Moszkva jelentős számú haderőt csoportosított a NATO-tagországok határaihoz, és az eddig látottak azt mutatják, kész használni is katonai erejét szomszédjai ellen, ahogyan az Grúzia vagy Ukrajna esetében történt – hangsúlyozta a főtitkár.

A NATO aggodalommal figyeli Oroszország fegyverkezését a NATO-tagállamok határain – hangoztatta. A csapatmozgásokra a NATO „megfontolt és felelős módon válaszol” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a balti államokban és Lengyelországban a jövő év tavaszától egy-egy NATO-zászlóalj teljesít szolgálatot rotációs állomásoztatás formájában kanadai, amerikai, német és a brit vezetés alatt, továbbá erősíti jelenlétét a szövetség Romániában és Bulgáriában is.

Stoltenberg kijelentette, hogy szükség van a tárgyalások folytatására is Moszkvával az átláthatóság növelése érdekében. Moszkva be nem jelentett, váratlan hadgyakorlatokat tartott, nagyszámú haditechnikát mozgatott, több esetben nyugati határainak közelében, és mindezt nemzetközi megfigyelők jelenléte nélkül – sorolta.

A NATO számára nincs ellentmondás az erős védelem kiépítése és a Moszkvával való tárgyalások folytatása között – szögezte le. Az észak-atlanti szövetség továbbra is elkötelezett az Oroszországgal folytatandó párbeszéd mellett egy szorosabb és építő jellegű együttműködés érdekében.

Újságírói kérdésre válaszolva Stoltenberg aláhúzta, minden tagállamnak, így Spanyolországnak is joga van eldönteni, hogy feltankolja-e a Szíria felé tartó orosz flotta szállítóhajóit. Minden tagállam tisztában van azzal, hogy a NATO aggódik, mert az orosz hajókat polgári célpontok ellen vethetik be Aleppóban – tette hozzá. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató