2024. august 21., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sorsoltak a 3. ligában

Kisorsolták a bajnoki menetrendet a labdarúgó 3. ligában, amely végül nem a hét végén, hanem augusztus 31-én kezdődik. Az urnákban két Maros megyei csapat szerepelt, miután Radnót, noha a pályán kiharcolta a feljutást, nem iratkozott be a bajnokságba.

A szövetség funkcionáriusai a marosvásárhelyi csapatot továbbra is következetesen ACS Marosvásárhelyként emlegették, ezen a néven került be a sorsolási urnába, és így szerepel a közzétett bajnoki menetrendben is, noha tudjuk, hogy ennek a klubnak már egyetlen leigazolt felnőtt játékosa sincs, azokat a labdarúgókat, akik nem hagyták el a várost, a Városi Sportklub, a CSM vette át. Utóbbi hivatalosan azonban még semmit nem közölt arról, hogy indulna a 3. ligában, pedig – mint említettük – ez jövő héten indul.

Ezek után nem tehetünk mást, mint bízni abban, hogy legalább addig tisztázódik ez a bonyodalom is, és nem marad ismét legalább harmadosztályú csapat nélkül a város.

A két Maros megyei klubot ezúttal a 7. csoportba sorolták, noha ennek összetétele igen nagy hányadban megegyezik az előző idény 9. csoportjával. Újdonság az idén feljutott Balázsfalvi CIL, a másodosztályból kiesett Dési Unirea, valamint az osztályozón alulmaradt, de a megüresedett helyekre befogadott Feketehalmi CSM.

A lebonyolítás módja ugyanaz, mint az utóbbi három idényben. A tízcsapatos csoportban az oda-vissza alapszakaszt követően négycsapatos felsőházra és hatcsapatos alsóházra oszlik a mezőny. A felsőházban további három kört rendeznek, az alsóházban pedig újabb oda-vissza sorozatot. A felsőház első két helyezettje a rájátszásban a feljutásért folytatja, az alsóház utolsó két helyezettje pedig kiesik. Elméletben legalábbis, mert az utóbbi évek tapasztalata alapján csak az nem iratkozik vissza, aki nem akar.

Mellékelten tanulmányozhatják a Maros megyei csapatok műsorrendjét az alapszakaszban. 

Lapzártakor érkezett információ: nem veszi át a városi sportklub az ACS Marosvásárhely labdarúgócsapatát. A helyzetről bővebben a hétfői sportrovatunkban. 

A Maros megyei csapatok műsorrendje a labdarúgó 3. liga 7. csoportjában, a 2024-25-ös bajnoki idényben

Augusztus 31: Marosvásárhely – ACS Medgyes, Szászrégeni Avântul – Kudzsiri Metalurgistul; szeptember 7.: Marosvásárhely – Szászrégen; szeptember 14.: Szászrégen – Medgyes, Gyulafehérvári CSM Unirea – Marosvásárhely; szeptember 21: Marosvásárhely – Besztercei Gloria 2018, Szászrégen – Gyulafehérvári CSM Unirea; szeptember 28.: Balázsfalvi CIL – Marosvásárhely, Beszterce – Szászrégen; október 5.: Marosvásárhely – Dési Unirea, Szászrégen – Balázsfalva; október 12.: Feketehalmi CSM – Marosvásárhely, Dés – Szászrégen; október 19.: Marosvásárhely – Gyulafehérvári CSU, Szászrégen – Feketehalom; október 26.: Kudzsir – Marosvásárhely, Gyulafehérvári CSU – Szászrégen; november 2.: Medgyes – Marosvásárhely, Kudzsir – Szászrégen; november 9.: Szászrégen – Marosvásárhely; november 16.: Marosvásárhely – Gyulafehérvári CSM Unirea, Medgyes – Szászrégen; november 23.: Beszterce – Marosvásárhely, Gyulafehérvári CSM Unirea – Szászrégen; november 30.: Marosvásárhely – Balázsfalva, Szászrégen – Beszterce; december 7.: Dés – Marosvásárhely, Balázsfalva – Szászrégen; március 1.: Marosvásárhely – Feketehalom, Szászrégen – Dés; március 8.: Gyulafehérvári CSU – Marosvásárhely, Feketehalom – Szászrégen; március 15.: Marosvásárhely – Kudzsir, Szászrégen – Gyulafehérvári CSU.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató