2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A soros után rendkívüli tanácsülés következik

Mindössze hét napirendi pont szerepelt a tegnapi megyei tanácsülésen. Mint általában, gyors ütemű, pörgő volt a gyűlés menete, Péter Ferenc elnök vezetésével zökkenőmentesen, vita nélkül fogadták el a határozattervezeteket.

Mindössze hét napirendi pont szerepelt a tegnapi megyei tanácsülésen. Mint általában, gyors ütemű, pörgő volt a gyűlés menete, Péter Ferenc elnök vezetésével zökkenőmentesen, vita nélkül fogadták el a határozattervezeteket. A tegnapi soros ülésnek nem volt nagy tétje, viszont a február 28-i ülésnek már az lesz, hiszen a költségvetésről kell dönteni. 
 
Jóváhagyták a speciális iskolahálózatot
A speciális oktatási hálózatra vonatkozóan két határozatot fogadott el a tanács, az egyik az V-VIII. osztályos, a másik a középiskolai oktatásra vonatkozik. A tanács jóváhagyta, hogy Marosvásárhelyen továbbra is az 1-es és 2-es inkluzív iskolaközpont, Szászrégenben pedig a 3-as számú inkluzív iskola működjék a következő, 2017-2018-as tanévben. Sajátos igényű fiatalok számára azonban csak Szászrégenben, a 3-as számú inkluzív iskolaközpontban lesz középiskolai oktatás, úgy, ahogyan az elmúlt években is. Ezeknek az iskoláknak a működését Maros megye költségvetéséből finanszírozzák. 
98-ra bővült a megyei buszjáratok száma 
Három menetrend szerinti különjáratot fogadott el a tanács. Ezek: Dicsőszentmárton–radnóti hőerőmű, Erdőszentgyörgy–radnóti hőerőmű és Marosvásárhely–radnóti hőerőmű. Ezeken a távokon a Rocadaserv Kft. bonyolítja le majd a személyszállítást. Ezzel a három vonallal a járatok száma 98-ra emelkedett, amivel „lefedettnek” tekintik a megyét – mondta Péter Ferenc tanácselnök.
Február 28-án rendkívüli tanácsülés
Ezen a rendkívüli tanácsülésen azokról a költségvetési tételekről dönt a tanács, amelyeket a közigazgatási egységeknek kell átutalni. Március 25-ig viszont el kell fogadni a megye általános költségvetését. Ezt megelőzően a költségvetés-tervezetnek március 5-ig fel kell kerülnie a honlapra, hogy bárki megtekinthesse. 
Négy évre szóló hóeltakarítási szerződéseket írtak alá
Szerdán közleményben adták hírül, hogy a megyei tanács februárban négy hóeltakarítási keretszerződést írt alá. Ez a hír kissé furcsán hatott, hiszen február végén járunk, a tavasz kopogtat, s minden valószínűség szerint a hóeltakarítási szezonnak vége. A közleményben ismertetik, hogy a hóeltakarítási munkálatok minél hatékonyabb megszervezéséért Maros megyében a megyei besorolású utakat hét övezetre osztották. A hóeltakarításra a Maros Megyei Tanács tavaly versenytárgyalást hirdetett mind a hét övezetre. A procedúra elhúzódott, a versenytárgyalási eljárások után a megyei önkormányzatnak most sikerült négy keretszerződést megkötnie a 2016-2020-as időszakra a Maros Út- és Hídügyi Kft.-vel a mezősályi, a gernyeszegi, a marosszentkirályi és a nyárádszeredai övezet útjainak a téli karbantartására. A szerződések értékei övezetenként meghaladják a félmillió lejt. Két övezet esetében már tavaly sikerült keretszerződéseket kötni a hóeltakarítási munkálatokra: a Szászrégenére, ahol a szerződés értéke több mint egymillió lej, továbbá a vámosgálfalvira, amelynek összértéke 1,66 millió lej. 
A segesvári övezetre egyetlen szolgáltató sem nyújtott be ajánlatot a meghirdetett versenytárgyalásra, a hóeltakarítást ennek ellenére elvégezték. Erre hamarosan új versenytárgyalást írnak ki. 
– A közbeszerzési törvény alkalmazási szabályzatának megjelenését követően azonnal elkezdtük a procedúrát – ami mostanig húzódott – , hogy megköthessük a négyéves szerződéseket. Azért fontos a négyéves időszak, hogy ne kelljen minden évben versenytárgyalást szervezni, amit egy sor óvás követ, s közben lehull a hó, s nincs ki letisztítsa az utakat. A keretszerződések most születtek meg, de a tél folyamán zökkenőmentes volt a hóeltakarítás a megyei utakon, hiszen sürgősségi eljárással kötöttünk szerződéseket a szolgáltató cégekkel – fogalmazott Péter Ferenc tanácselnök. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató