Soótlan lecsó?

Nagy meccs lesz Marosvásárhelyen a helyhatósági választáson. Nem állunk biztos nyerésre. Csapatunk sincs még. Ennek ellenére, az esélyeket latolgatva abban reménykedünk, hogy a démonizált vetélytársat nem engedik majd pályára. Tapasztalatból tudhatnánk pedig, hogy a bírók ellenünk szoktak fújni. A választási totón mégis a mienkre tesszük fel minden pénzünk, miközben előre keressük a bűnbakot, aki majd elviheti a balhét. Hiába minden intő szó, a közel négy éve szajkózott figyelmeztetés – például az ezeken a hasábokon megkongatott vészharang –, hogy a sikeres szereplésre való felkészüléshez sokszor egy olimpiai ciklusnyi idő sem elegendő. Nem kampányfogásokkal kell urnákhoz csalogatni az elkápráztatott választópolgárokat, hanem olyan tettekkel, amelyek elhitetik velük, hogy mi és csakis mi vagyunk képesek az elvárásaikhoz igazítottan vezetni a megújulásra ítélt visszafejlesztett „flekkenfalvánkat”. 

Kiindulási pontnak jó, hogy tavaly a magyar politikai alakulatok vezetői kiegyeztek az összmagyar előválasztásban, és megválasztódott a mindenki által elfogadott polgármesterjelölt, Soós Zoltán. Vannak azért tamáskodó hangok, amelyek – a múlt tapasztalataiból kiindulva –, a jelölt esetleges visszaléptetését vizionálják. Pontosabban, hogy az RMDSZ az utolsó száz méteren cserélne jelöltet, ahogyan négy évvel ezelőtt történt. De most más a helyzet. Soóst ugyan lehet az RMDSZ által támogatott jelöltnek tekinteni, de valójában a marosvásárhelyi polgárok választották ki. Ezért is helyes a szövetség országos vezetőségének az álláspontja, hogy függetlenként, de mindenki által támogatva kerüljön a neve a szavazócédulára. Remélhetően egy újabb kommunikációs kisiklás nem fogja veszélybe sodorni az összefogást, muníciót szolgáltatva a néppárt nemrég felkent megyei vezérének, aki a különutas szereplést támogatná a tulipános közös önkormányzati lista helyett. Ennek a minden magyar politikai párt jelöltjei számára befutó helyet biztosító, városi és talán megyei tanácsosi listának létjogosultsága van. Egyfelől szélesebb körű részvételt biztosíthat, másfelől a demokrata szövetséget arra kényszerítheti, hogy újragondolva szerepét, találjon megoldást az erdélyi magyar társadalom mindent átfogó képviseletére. Helyi szinten, az idei választásokra is gondolva, kampánymentes konzultációkra van szükség, ahol a jelöltek megoldásokat keresnek a közösségek gondjaira. Felelőtlen ígérgetések nélkül. A címbeli kérdést tekintsék játékos felhívásnak a közös gondolkodásra. De meglehet, van benne némi ráció.