Sok szép lapszámok hosszú sora…
1996-ban írtam első cikkemet a Népújságban (A Bolyai utódokról, Népújság, 1996. jún. 6.), de 2000-től száznál is több művelődéstörténeti, tudománytörténeti cikkemet közölte a napilap.
1996-ban írtam első cikkemet a Népújságban (A Bolyai utódokról, Népújság, 1996. jún. 6.), de 2000-től száznál is több művelődéstörténeti, tudománytörténeti cikkemet közölte a napilap. Úgy vélem, a tanárnak minden lehetőséget meg kell ragadnia az ismeretterjesztésre, mert ez szakmájának a lényege. Ezért vagyok hálás a Népújságnak, mert nekem fórumot biztosított, ahol sok mindent elmondhattam Marosvásárhely nevezetes személyiségeiről, főként a Bolyaiakról. Ne vegye szerénytelenségnek a tisztelt Olvasó, ha elmondom, ha ma valaki egy nagyon alapos és korrekt Bolyai-monográfiát ír, akkor lehetetlen, hogy ne idézze valamelyik Népújság-beli cikkemet (mint ahogy ezt meg is tette a budapesti hadtörténész, Ács Tibor Bolyai János új arca, a hadimérnök című monográfiájában). Egyik legnagyobb hatású cikkem 2001-ben jelent meg: Bolyai János háza cím alatt (2001. február 8.). Mikor ennek következményeként 11 év múlva – Bandi Árpád fáradozásának köszönhetően – emléktáblát helyeztek el az eredeti háznak a közelében, a Vár sétányon, akkor a Népújság így számolt be az eseményről: „Oláh-Gál Róbert a Népújságból értesült, hogy hol is volt Bolyai János háza”. És ebben a kollégának igaza is volt, mert valóban onnan értesültem, mégpedig a saját írásomból! Matematikatanárokra mondják, hogy addig magyarázza a feladat megoldását, míg végre ő is megérti. Hát egy kicsit és is így vagyok a sok Népújság-beli írásommal.
A leírt szónak nagy a felelőssége, hatása – esetemben – kedvező volt: a Népújságban közölt cikkeim hozzájárultak ahhoz, hogy id. Szász Károlynak a síremlékét a leszármazottai nagy anyagi áldozattal restauráltatták. Sajnos azt még nem tudtam elérni, hogy – mint a legnagyobb ’48-as erdélyi államférfinak – a március 15-i ünnepségek alkalmából Marosvásárhely magyarsága meg is koszorúzza a sírját!
A Népújság nagy érdeme, hogy lehetőséget biztosít a tudománynépszerűsítésre. Ezt a feladatot ma már nagyon kevés erdélyi sajtóorgánum vállalja fel. Hálás vagyok azért is, mert írásaimat nem vágják meg, nem írják át, de a korrektúra helyénvaló és alapos. Nehéz időszak volt az elmúlt 25 esztendő, szerencsére nem a politikai viták, állásfoglalások és pártállás marad meg az emlékezetünkben, hanem a mű, az alkotás, a megvalósítás, ami méltó arra, hogy az utókor számon tartsa.
Hiszem, hogy Marosvásárhely magyarságáról 100 év múlva – reméljük, még lesz – a kutatók a Népújság hajdani számait is felhasználva írnak, ha a város, a közösség történetéről, művelődéstörténetéről értekeznek. Ha pedig Erdélyből elfogyna a magyarság, de Magyarország megmarad, akkor is értékes krónikája lesz az elmúlt 25 évnek a Népújság megsárgult vagy elektronikusan megmaradt archívuma.
A Bolyaiak hagyatéka kimeríthetetlen! Ezért, amíg a Népújság számomra fórumot biztosít, igyekszem továbbra is hűségesen tájékoztatni a tisztelt Olvasót a Bolyaiak és kortársaik csodálatos szellemi világáról. Bolyai Farkast parafrazálva: sok szép lapszámra visszanézve búcsúzom, ha egy lapszám nem is hozta fel a köznapot, az egymást követő számok hosszú sora hozza majd fel, hogy az a tan, mely az egeket vezérli, közérdekű legyen!
Oláh-Gál Róbert
