2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A halottak napi temetőlátogatáskor derült ki a hozzátartozók számára, hogy a mezőbándi református temetőben a sírokat fedő betonlapokat rongáltak meg. A tett megrendülést váltott ki, az érintettek az egyik televízió szerkesztőségéhez fordultak azzal, hogy sírgyalázás történt, s a hírügynökségek közzé is tették az esetet. A temetőgondnok a hétfői nap folyamán már vissza is helyezte a betonlapokat. 


Helyrekerültek a fedőlapok  Fotó: Nyíri Hunor



A Népújság Nyíri Hunorhoz, a mezőbándi református egyházközség lelkészéhez fordult, aki elmondta, valamikor vasárnap este vagy hétfőre virradó éjszaka történhetett az eset. A helybeliek azt feltételezik, hogy a közeli telepről valaki vagy valakik lehettek az elkövetők. Három roma sírt rongáltak meg. A temetőpásztor nem is vette észre a történteket. A hozzátartozók szóltak neki, amikor hétfő reggel kimentek, hogy virágokat helyezzenek a sírokra. A temetőpásztor értesítette a rendőrséget, elvégezték a helyszínelést, lefényképezték a sírokat, és elindították a nyomozást, hogy elkapják a tettest. 

– Engem nem kerestek meg ez ügyben, de kimentem a helyszínre, s láttam a megrongált sírokat. A sírok viszonylag újak, betonlappal vannak befedve, ezeket vasrúddal próbálták felfeszíteni, feltételezhetően bosszúból. A feszítés következtében a lapok megrongálódtak. Ezek a károk kijavíthatók. Nem a sírköveket döntötték le. Aligha mondható el, hogy sírgyalázás történt. Arról sincs szó, hogy tolvajok ékszereket vagy pénzt kerestek volna, hiszen a roma közösség tagjai sem értékekkel temetik el a halottaikat, s ezt tudja a közösség – tájékoztatott a lelkipásztor, hozzátéve, hogy a temetőben nem ez az első sírrongálás, hiszen közel a romatelep, s onnan gyakran szökik át a kerítést, és tesznek kárt a temetőben. 

Amint a fényképen látható, a rongálás minimális, a fedőlapokat már visszahelyezték. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató