Segesvár és környéke

Kétségkívül a megye legvonzóbb turisztikai célpontja Segesvár és környéke. Nemcsak a középkori vára miatt, hanem a minden magyar számára jelentőséggel bíró Petőfi-emlékhelyek miatt is igen keresett. A várostól délre a Hortobágyi dombvidék közé (Dealurile Hărtibaciului) ékelődve régi szász erődtemplomokat találunk Erkeden, Szászkézden, Apoldon, Segesden (ezekről később írunk), magyar vonatkozásban pedig még láthatók a zoltáni (Mihai Viteazul) Haller-udvarház vagy a búni Bethlen-kastély romjai, és mindenképpen érdemes elmenni a Dánostól 10 kilométerre levő keresdi Bethlen-kastélyhoz, amely Erdély egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt reneszánsz épülete. Nagy-Küküllő-parti barangolásunk első részében Segesvár látnivalóit, érdekességeit ajánljuk dióhéjban olvasóink figyelmébe. 

A város határában, a Nagy-Küküllő partja fölött – Marosvásárhely irányából érkezve az új vasúti hídtól balra – húzódó dombon a régészek i. e 2200–1500 közöttre datálható kerámiaedényeket találtak, a bronzkori Segesvár-Wietenberg (a domb neve) kultúra darabjait. Az egykori Nagy-Küküllő vármegye központjának első írásos dokumentumában, 1280-ban Castrum Sexként jelenik meg a neve. Az első tatárjárást követően II. Géza magyar király a határmenti vidékekre németeket telepített be, ők kezdték meg a vár építését a XIII. században. 1367-ben civitas de Seguswarként említik a települést, amely a tizenhat faluból álló Schässburg szék központja volt. A vár építésében, bővítésében jelentős szerepük volt a céheknek. A XIV. században 19 kézműves céhről és ezeknek foglalkozásonkénti 25 csoportjáról tesznek említést a dokumentumok. A vár mai formáját a XV. századtól őrzi csipkeszegélyű várfalakkal, 14 toronnyal, és öt bástyával, melyek közül ma is áll kilenc torony és két bástya. A várban 164 lakóhelyiség és 13 közösségi épület volt. 

Legismertebb építménye az Óratorony, amely tulajdonképpen a vár központi bejárata fölött a 14. században épült. Mind a tornyot, mind a várfalat salzburgi mesterek építették. 1556-ig a városi tanács székhelye, levéltár, fogda, kincstár is volt. Ma is látható formáját a 16. század elején nyerte el. Az óraszerkezetet Johann Kirschel készítette fából 1648-ban. Az óraszerkezet szobrai eredetileg ezüstből készültek, ezeket azonban 1601-ben ellopták, később újakkal pótolták őket. Az épület 1677-ben egy tűzvészben megrongálódott. A tetőt 1894-ben fedték be majolikacserepekkel. 1899-ben nyílt meg falai között az a múzeum, amely ma is látogatható. A torony 64 méter magas, helyenként a falak 2,3 méter vastagok. A jelenleg is működő óraszerkezetet 1906-ban készítették Svájcban. A kolostortemplom közelében áll a Kovácsok bástyája, amelyet 1631-ben építették a Borbélyok bástyája helyébe. 1676-ban elégett, de újjáépítették, s azóta áll a ma is látható formában. A város legrégebbi, máig lakott épülete a Kötélverők bástyája, amelyet a régi várfalra építettek, majd 1241-ben, a tatárjárás idején lerombolták. 1305-ben elnyerte végleges, mai formáját, amelyet az 1676-os tűzvész sem károsított meg. A Kötélverők bástyájától nyugatra áll a Mészárosok bástyája, amelyet a XV. században húztak fel reneszánsz stílusban. A Mészárosok bástyája közelében épült a Szűcsök és a Szabók bástyája. Mindkettő a XIV–XV. században készülhetett el. Az utóbbiban puskaport tároltak, amely felrobbant a tűzvészben. A torony helyreállított részén 1935-ben egy boltozatot alakítottak ki, amely ma hangulatos átjáró. A Csizmadiák bástyája a várfal északkeleti oldalát védte, a tűz után 1681-ben építették újra. Előtte egy bástya állt, amit később leromboltak. Ma a helyi rádió székhelye. Az Ónművesek bástyája egy időben épült a szabókéval, 1523-ban nyerte el a mai formáját, egyedüliként őrzi a középkori építészeti stílust. A bástyához tartozik a tüzérségi bástya és puskások folyosója is. 

Az 1642-ben épült fedett, más nevén Diáklépcső (Schülertreppe) vezet a hegyi templomhoz és a Joseph Haltrich középiskolához. Eredetileg 300 foka volt, de az 1849-es átalakítási munkálatok nyomán csupán 175 lépcsőfok maradt. 

A hegyi templom (Bergkirche) 1345 és 1525 között épült Szent Miklós tiszteletére. Kriptájában XVI–XVIII. századi sírok találhatók. Néhány évvel ezelőtt a bejárat melletti ásatásokkor egy honfoglalás kori lovas sír került elő. Értékes középkori freskók is láthatók falán, amelyet 1488-ban Bálint mester (Valentinus pictor) készített, aki 1500 előtt Segesvár polgármestere volt. A reneszánsz bútorzatot a segesvári Johannes Reychmuth készítette a XVI. században. A templom érdekessége a késő gótikus szentségtartó fülkéje. A Szent Mártont ábrázoló szárnyas oltár Johann Stoß alkotása, 1520-ban készült. A templomot 1991–2001 között teljesen felújították. 

A hegyi templomnál korábban épült a várban, az Óratoronyhoz közel álló Szűz Mária-kolostortemplom, amelyet 1298-ban Domonkos-rendiek bűnbocsánati templomaként említ egy VIII. Bonifác pápa által kiadott rendelet. A XV. században gótikus stílusban alakították át, majd 1508 és 1510 között bővítették. A kolostor épületét többször is átépítették. Véglegesen 1886-ban tüntették el a föld színéről, amikor helyébe felhúzták a vármegye házát, amely jelenleg a polgármesteri hivatal épülete. Az 1676-os tűzvész sok kárt okozott a templomban, így 1680-ban barokk stílusban újjáépítették. Ekkor készült el Johann West és Jeremias Stranovius festett oltára és az orgona is. Érdekessége az 1440-ből származó Jakab mester által készített bronz keresztelőmedence és a 35 darabból álló XVII. századi anatóliai szőnyeggyűjtemény. Legutóbb 1982-ben renoválták a templomot. 

A kolostortemplommal szemben található a Velencei ház, amelyet a XVI. században építettek. Nevét a velencei gót stílust utánozó ablakairól kapta. Ebben lakott Stephanus Mann, a város egykori polgármestere. Jelenleg az épületben a Német Fórum és egy turisztikai információs központ működik. Ezzel szemben áll a Drakula-ház, amely XIV. században épült, és a legrégibb civil épület. Valamikor a várőrség tulajdonában áll, utána pedig középkori vendégházként is működött. Állítólag II. Dracul, a Sárkányrend lovagja 1431–1436 között Segesváron tartózkodott, arra várva, hogy visszafoglalja a törököktől Havasalföldöt, és trónra kerüljön. Itt született 1431-ben fia, Vlad, aki később elnyerte a karóba húzó „Ţepes” nevet. Az ő legendás történeteiből ihletődött Bram Stoker Drakula című regénye megírásakor. Ma középkori hangulatú étterem fogadja a mítosz után kutakodókat. 

A kis utca másik sarkán áll az erdélyi késő reneszánsz stílusban XVII. században felhúzott Szarvas ház, amely a külső falán levő festett szarvasokról kapta nevét. Az eredeti formáját kívül-belül őrző épületben időszakos kiállításokat rendeznek Az épület északi falán található felirat igazolja, hogy az 1676-os tűzvész után akkori tulajdonosa, Michael Duli (Segesvár egykori polgármestere) újjáépíttette. Itt lakott egy ideig Johannes Kelp, az első erdélyi, aki 1694-ben áthajózta az Atlanti-óceánt. 

A várban található a XIX. század végén épült római katolikus templom is, udvarán annak a Segesváron született Apor Vilmos győri vértanú püspöknek a szobrával, akit 1945-ben a szovjet katonák gyilkoltak meg. Emléktábláját néhány éve a polgármesteri hivatal falára is elhelyezték. 

A reformáció idején a város szász lakossága mind lutheránus lett, a domonkosoknak el kellett hagyniuk a várost. Mindkét templom, a kolostortemplom és a hegyi templom is a lutheránusoké lett. A katolikus hitélet újraindulása 1702-től kezdődött, ekkor került Segesvárra egy ferences szerzetes, aki a szabad ég alatt prédikált, és eleinte egy deszkabódéban lakott. A Ferenc-rendi szerzetesek 1723-ban kapták meg a Domonkos-rendi apácák volt kis templomát és a mellette levő rendházat. A jelenlegi plébániát 1892-ben, a templomot 1895-ben kezdték el építeni eklektikus stílusban. 1896. október 4-én szentelte fel Lönhart Ferenc püspök. Többször felújították. 1983-ban rövidzárlat következtében a mennyezet leégett, és a templom belső berendezése is nagyon károsodott. Ezért 2005-ben került sor a templom teljes belső, majd 2006-ban a külső felújítására. 2007. március 19-én, Szent József ünnepén Jakubinyi György érsek áldotta meg a felújított templomot.

Érdemes még felkeresni a városfalon kívül, a Küküllő partján levő XV. századi, késő gótikus evangélikus Leprások templomát, amely-

nek érdekessége a XVI. században, a templom külső falán kialakított, ma is látható szószék, amelyről a pap a leprás betegeknek prédikált.

Mielőtt az Óratorony alatt elhagyva a várat, a főtér felé tartunk, és leérünk a Hermann Oberth nevét viselő térre, érdemes megállni az egyik ház előtt felállított mellszobor előtt, amely a tudóst ábrázolja. Kevesen tudják, hogy az 1894. június 25-én Nagyszebenben született Hermann Oberth a rakétatechnológia egyik úttörője volt. Szülei Julius Oberth sebészorvos és Valerie, Friedrich Krasser lánya voltak. Kétéves kora körül a család Segesvárra költözött, itt járt az ifjú Hermann gimnáziumba. 11 éves kora körül Oberthet annyira lenyűgözte Jules Verne Utazás a Holdba című regénye, hogy szinte kívülről megtanulta. 14 éves diákként Verne hatására megépítette az első rakétamodelljét. Fiatalkori kísérletei során önállóan jutott el a többlépcsős rakéta elvéhez, de ebben az időben hiányoztak az eszközei az ötlet kidolgozásához, így csak elméletben foglalkozott vele. 1912-től Oberth orvosi tanulmányokat folytatott a müncheni egyetem orvosi karán, majd az első világháborúban katonaorvosként vett részt. 1917-ben kidolgozta egy 25 méter magas, etil-alkohollal hajtható ballisztikus rakéta tervét, amelyet soha nem építettek meg, és a terv sem maradt fenn. 1919 tavaszától matematikát, fizikát és kémiát tanult, előbb a kolozsvári, majd a müncheni, göttingeni és heidelbergi egyetemen. 1922-ben a rakétatudományról írta doktori értekezését, de – mint túl utopisztikus művet – azt akkor visszautasították. A doktori címet ezért nem Németországban, hanem négy évvel később Kolozsvárott szerezte meg, ugyanazzal a dolgozattal. Rakétakísérleteiben tanítványai segítették, közülük a leghíresebb Wernher von Braun, a V2 német hadászati ballisztikus rakéta későbbi fejlesztőmérnöke, akivel 1929-től együtt dolgozott, és aki az amerikai hordozórakéták, űrhajók főmérnöke, köztük az Apollo-program ötletgazdája lett. A második világháború végén az Oberth család a Nürnberg melletti Feuchtba költözött. 1948-ban Oberth Svájcban telepedett le, ahol független szakértőként dolgozott. 1950-ben továbbment Olaszországba, ott az olasz hadsereg számára ugyanazt a légelhárítórakéta-tervet folytatta. 1953-ban visszatért Feuchtba, és kiadta Menschen im Weltraum (Emberek a világűrben) című könyvét, amelyben leírta az elgondolásait az űrben elhelyezett tükrös távcsővel, űrállomással, elektromos űrhajóval és űröltözetekkel kapcsolatban. 1954-től az Egyesült Államokban tevékenykedett, volt tanítványa, von Braun oldalán. 1962-ben vonult vissza, 68 éves korában. Nevéhez fűződik az általa kidolgozott Oberth-effektus, amelynek lényege, hogy a rakéták és űrhajók nagy sebességnél nagyobb hatásfokkal működnek. Ezért a kilövésnél az ember által még elviselhető gyorsulást alkalmazzák üzemanyag-takarékosság céljából.