2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Segélyszállító konvojt ért támadás Szíriában

  • 2016-09-20 16:05:53

  • MTI

Vizsgálatot indított az orosz hadsereg azoknak a sajtójelentéseknek az ügyében, amelyek szerint a szíriai Aleppónál támadás érte az ENSZ segélyszállító konvoját – közölte keddi moszkvai sajtótájékoztatóján a Kreml szóvivője.
Dmitrij Peszkov elmondta, hogy az orosz védelmi tárca hamarosan tájékoztatást ad a történtekről.
A világszervezet Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai Vörös Félhold szervezet egyik központjánál érte légitámadás hétfő este, Aleppó városától nyugatra, Urm al-Kubra településnél, ahova élelmiszert és egészségügyi felszerelést vitt. Egy megfigyelőcsoport szerint 12-en életüket vesztették. John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Washingtont felháborították a történtek, és az ügyet közvetlenül Moszkvával kívánja megtárgyalni.
„A szíriai helyzet nagyon aggasztó” – jelentette ki kedden Peszkov, hozzátéve, hogy kevés remény van a tűzszünet megújítására. A szóvivő ugyanakkor kitért annak a kérdésnek az egyértelmű megválaszolása elől, hogy véget ért-e Szíriában a fegyvernyugvás. Mint mondta, az orosz–amerikai megállapodás értelmében, amelyet a másik fél nem kíván ismertetni, az amerikaiaknak egy meghatározott idő alatt külön kell választaniuk a terroristákat és a mérsékelt ellenzéket. „Egyelőre azt tapasztaljuk, hogy amerikai kollégáink nem teljesítették kötelezettségeiket. (…) Az elmúlt egy hét alatt sem sikerült leválasztaniuk a terroristákról az úgynevezett mérsékelt ellenzéket” – mondta.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató