Sánta Csaba – 60

Városa, Szováta illő módon megünnepelte a szobrászművészt születése 60. évfordulóján, amikor 2024. április 6-án a Kusztos Endre Emlékház és Képzőművészeti Galériában népes közönség, helyiek és máshonnan érkezettek jelenlétében megnyitották a kisplasztikai alkotásaiból válogatott kiállítását. A több mint három évtizede alkotó szobrász és kiváló bronzöntő szakember, az itthon és a határokon túl is sokfelé jól ismert és elismert Sánta Csaba első alkalommal lépett ilyen egyéni tárlattal a helybeli művészetkedvelők elé. Művészetének lényegét, tehetségét, mesterségbeli tudását jól tükrözik a bronzszobrocskák. Számos településen köztéri monumentális munkái aratnak elismerést. A tárlatnyitó hivatalosságok, a család, barátok, kollégák, tisztelői, más művészeti ágak képviselői köszöntötték. Szováta polgármestere, Fülöp László Zsolt oklevéllel is emlékezetessé tette az eseményt. Az ünnepelt érdemeit méltatta egyik mestere, Bocskay Vince szobrászművész és Mester Zoltán, a helyi Bernády Közművelődési Egylet elnöke is. Különösen fontos ez a nap, mivel a szobrászművész aznap, szombaton töltötte 60. életévét. Sánta Csaba műveinek egyedi formavilágát, kisplasztikáinak különleges üzenetét, munkássága sajátosságait Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ajánlotta az ünneplők figyelmébe. Az elemző a művész pályájának jó ismerője, több írásban is kiemelte a Sánta-plasztikák jellegzetességeit. Az erre vonatkozó részeket emeljük ki ajánlójából.

Időtlenséget idéző kortárs szobrocskák

Sánta Csaba a szobrászatnak egyik legősibb, hagyományosan nemes anyagát, a bronzot használja, és annak is klasszikus, máig legkifinomultabb öntési technikáját, a viaszveszejtésest. Ez az anyaghasználat szerencsésen párosul nála az ősi közösségi kultúrák általi ihletettséggel és emelkedett szakralitással, valamint időnként népi ihletésű díszítésekkel finoman palástolt, termékenységkultuszt is idéző, egészséges erotikával.

Szobrainak sajátos, kissé fanyar vagy inkább kissé tettetett, naiv bájjal elegy humora annak is köszönhető, hogy Sánta Csaba birtokában van egy olyanfajta szellemi emelkedettségből eredő könnyedségnek, amely a divatos nagy ideákat, a történelmi, művészeti és esztétikai trendeket, valamint az örökké újraéledő, mert túlélésre berendezkedett, úgynevezett nagy narratívákat tisztes távolságból szemléli, szívére bölcs óvatossággal veszi. Miközben, szinte önkéntelenül, ezeket a divatos kulturális-művészeti törekvéseket is a kortárs művész élénk kíváncsiságával és a szakmai alázat kellő tiszteletével követi, sőt néha ő maga is közvetíti, gazdagítja azokat. Újabb történeteket, képi mítoszokat, jelváltozatokat, formavariációkat, képi, plasztikai minőségeket rendel hozzájuk a rá jellemző meglehetős fesztelenséggel, szinte játékosan.

Sánta Csaba alkotói interpretációja nyomán az őskori világban a túlélést biztosító, az élet vagy halál felett uralkodó erők megidézésére hivatott, és a kiválasztottnak tekintélyt, méltóságot kölcsönző reprezentációs formák, valamint a termékenységi rítusok hatékonyságában megmérettetni kínált kifejezőeszközök a művészet misztériumának házi oltáraivá vagy nemes szerelmi ajándékokká domesztikálódnak. Ezekkel a szobrokkal könnyű személyes befogadói viszonyt kialakítani, hiszen úgy érezzük, hogy zsigeri közünk van az általuk felelevenített, bár archaikus jellegű, de néhol szürrealista elemekkel is megbolondított, az absztraháló kőkorszaki kultúrák ősközösségének, ha istenkereső is, de feltétel nélküli hitéhez.

Hogyne volnának szemünknek, taktilis ösztönünknek, de szívünknek is kedvesek Sánta Csaba bronzszobrocskái, amikor általuk elemi plasztikai élményeink kelnek új életre, akár a gyerekkori játékainkról őrzött emlékeink, akár az évszázadok alatt kezünkhöz simult szerszámaink, alapvető használati eszközeink formái.

Vécsi Nagy Zoltán

* Olvasható a Képírás internetes folyóirat honlapján is