2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy csomagban, sürgősségi eljárással akarta a polgármesteri hivatal elfogadtatni a mai tanácsülésen a költségvetés-kiegészítés tervezetét.


Egy csomagban, sürgősségi eljárással akarta a polgármesteri hivatal elfogadtatni a mai tanácsülésen a költségvetés-kiegészítés tervezetét, ami egyrészt ellentmond a transzparencia törvényének, amely szerint a szavazás előtt 30 nappal közvitára kell bocsátani, másrészt olyan tételeket is tartalmaz, amivel semmiképpen sem érthettek egyet – hangzott el tegnap a Szabad Emberek Pártja (POL) sajtótájékoztatóján.
A párt tanácsosai – Radu Bălaş, Hermann Mark-Christian és Györfi Júlia – a mai tanácsülés előtt kívánták a közvélemény tudomására hozni az általuk észlelt rendellenességeket. A tanácsosok nehezményezték, hogy a törvény által megállapított utolsó napon kapták kézhez a határozattervezeteket tartalmazó mappát, így nem volt idejük érdemben tanulmányozni az anyagokat.
A legfelháborítóbbnak a költségvetés-kiigazításról szóló határozattervezetet találták, és saját sikerüknek könyvelik el, hogy ezt végül levették napirendről, így a következő tanácsülésig lesz idejük alaposan áttanulmányozni. 
A tanácsosok pontról pontra ismertették azokat a tételeket, amelyekkel nem értettek egyet, mert szerintük a tételek nagy része „a közpénzek gátlástalan elherdálásának a bizonyítéka”. 
Mint mondták, a kampányban átláthatóságot ígértek, az elkövetkezendőkben is ehhez tartják magukat, és nem fogják megszavazni azokat a határozattervezeteket, amelyek nem világosak és átláthatóak.
A kifogásolt pontok között a négy profi sportklub támogatása, illetve a mindenféle, kulturálisnak nevezett rendezvények finanszírozása szerepelt. Előbbi esetében véleményük szerint a pénzt az iskolák rendbetételére, az életkörülmények javítására kellene fordítani. Ami pedig a kulturális rendezvényeket illeti, azt akarják, hogy legyen évente három kiemelt fontosságú rendezvény – a Marosvásárhelyi Napok, a Vásárhelyi Forgatag és egy, inkább román jellegű rendezvény –, amelyeket egyenlő támogatás illet meg. A többiről pályázatok alapján döntenének. A POL tanácsosai egyébként az Őszi szimfóniák vagy a borfesztivál jellegű rendezvényekről hallani sem akarnak.
A Népújság felvetésére, hogy a költségvetés-kiegészítés tervezetének kritikája során nem említették a Vásárhelyi Forgatagot, azt válaszolták, hogy a Forgatag fontos, kiemelt rendezvény, közösség-összetartó ereje van. Hermann Mark-Christian a vásárhelyi magyarok megalázásának nevezte, hogy miközben az idén a Vásárhelyi Napokra 450 ezer lejt különítettek és költöttek el, más, úgymond multikulturális rendezvényekre is ugyanennyit javasolnak, a mai tanácsülésen napirendre sem kerülő költségvetés-kiigazításról szóló tervezetben a Forgatagra szánt összeg mindössze 150 ezer lej. Ez szerinte egytizede a más, tisztázatlan hátterű rendezvényekre szánt összegeknek. Ezért javasolják, hogy jövőtől, az igazság és méltányosság jegyében, az általuk megnevezett három kiemelt fontosságú rendezvényre az összegek is legyenek egyenlőek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató