Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A tízszeres román oldalkosaras gyorsasági motoros bajnok, a most 68 éves Tóth Attila bátyjával, a 70 éves Gyulával – aki nyolcszoros aranyérmes – kategóriájukban Románia legjobbjai voltak 1978 és 1987 között a házi gyártmányú motorjaikkal – versenytársaik nem kis meglepetésére. A marosvásárhelyi gyorsasági motorozás egykori kiválóságai jelenleg Székesfehérváron laknak családostul: Attila, aki egy osztálytalálkozó alkalmából látogatott haza, és így tudtunk beszélgetni, karosszéria-lakatosként dolgozik és veterán autókat restaurál.
– Milyen emlékei vannak a sikerkorszakukról?
– Akkoriban hagyományuk volt a gyorsasági motorversenyeknek Romániában, de még a motokrossz-versenyeknek is, sokan jártak ki drukkolni és megnézni a futamokat. A szüleimmel és a családommal a Kogălniceanu utcában laktunk, így minden körben láthattuk szurkolni őket. Én 1978 és 1989 között tízszer értem fel a csúcsra, Gyuszi 1978 és 1987 között nyolcszor nyert bajnoki címet az oldalkosaras kategóriában. 1987-ben Gyuszkó családostul kivándorolt Németországba, így a következő két évben az öcsénkkel, Ferkóval folytattam a motorozást, 1988–1989 között így ő is kétszeres román bajnok lett. 1989-ben családostul kitelepedtem Magyarországra, így abban az évben néhány versenyről lemaradva csak másodikok lettünk az országos összetettben. A sorozatban öt országos bajnoki első helyünk után bátyámmal megkaptuk a sportmesteri címet is, amelyet elvileg már három év után megadott akkoriban a román szövetség. Sikereinknek köszönhetően sok ismerősünk és barátunk volt, sokan szerettek volna megismerkedni velünk, akár tanulni tőlünk. A nézőközönség, a barátok és a család elismerése mindig segített, hogy a nehézségeket feledjük.
– Kik segítették önöket?
– Sok segítséget kaptunk a klubtól és a szakszervezettől, de a család támogatása és segítsége nélkül biztosan nem jutottunk volna odáig, ahová eljutottunk. Nem mellékes, hogy édesapánknak, Tóth Gyulának saját műhelye volt, ahol a munkák oroszlánrészét végeztük. Nem tudom, mennyire köztudott, de mi három motorral versenyeztünk a tíz év alatt, és mind a hármat – a tervezéstől a kivitelezésig szinte mindent – saját kezűleg mi készítettük: a műhelymunkákat és az esztergálást otthon végeztük, a modellezésben és öntésben az apósom, Tömösvári István nyújtott segítséget. Sógorom, Tömösvári László akkoriban a szintén népszerű Pop Floriannal motokrosszozott.
– Mivel magyarázza, hogy a rendszerváltás után a Marosvásárhelyen addig nagyon népszerű gyorsasági motorozás gyorsan teret vesztett és hanyatlásnak indult?
– Szerintem ebben nagy szerepe volt annak, hogy a sportolók kitelepedtek külföldre, így sok versenyző eltűnt a romániai csapatokból. Feltételezem, hogy a klubok sem fektettek be sok energiát és pénzt az újabb tehetségek felkutatásába, támogatásába. Öcsémtől hallottam néhány aktuális információt a marosvásárhelyi motorsportról, emellett a világhálónak köszönhetően több egykori versenytársammal is tartom a kapcsolatot.
– Mikor, milyen okból kifolyólag kerültek ki önök Magyarországra?
– Gyerekeimnek jobb és reménytelibb jövőt akartam, ezért telepedtem ki Magyarországra, így azóta Székesfehérváron lakunk. Bátyám, Gyuszkó, 1987-ben disszidált Németországba családostul, szintén hasonló okokból kifolyólag. Azóta Augsburgban élt, de tavaly feleségével Székesfehérvárra költözött.
– Miután kitelepedtek, folytatták-e a gyorsasági motorozást?
– Abba kellett hagyjuk, mert távol kerültünk egymástól. Újra kellett kezdjük az életünket, és ehhez biztosítani kellett a feltételeket, ami csak sok munkával volt lehetséges. Magyarországon a mai napig nincs akkora népszerűsége az oldalkocsis motorversenyeknek, mint volt akkoriban errefelé. Fiam, Attila egy ideig versenyszerűen motokrosszozott, de mivel a tanulást fontosabbnak gondolta, a főiskola megkezdése után abbahagyta.
– Jelenleg mivel foglalkozik Tóth Attila?
– Amióta Magyarországra költöztünk, karosszéria-lakatosként dolgoztam nyugdíjazásomig, de néhány éve elkezdtem veterán autókat restaurálni, és azóta ezzel is foglalkozom. A motorsporthoz annyi kötődésem van, hogy a környékbeli motokrosszosokat segítem a munkámmal, és a motorjaik kipufogóit szoktam javítani.
– A család?
– Feleségemmel, Évával 42 éve vagyunk házasok. Van egy lányunk, Enikő és egy fiunk, Attila. Enikő 2014-ben Dominik, 2019-ben Levente kisunokánkkal örvendeztetett meg, a fiaméknál 2015-ben született meg a kis Lilien, Martin pedig 6 éves. Dominik imádja az autókat, motorokat. Lányom és fiam a győri egyetemen szereztek menedzseri, illetve gépészmérnöki diplomát, ők a szakmájukban dolgoznak. Gyulának egy lánya van, Gabriella, aki 17 éve ment férjhez, nekik a 14 éves Julia és a 17 éves Leah unokájuk a büszkeségük. Egyébként Gabriella és férje fogtechnikusok, Németországban tanultak és dolgoztak egy ideig, jelenleg Temesváron egy labort vezetnek. Ferenc testvérünk Marosvásárhelyen maradt, és ott is dolgozik. Az unokáimat tanítottam motorozni kisebb-nagyobb sikerrel: Dominik inkább kosarazik, Lilien focizik, a kicsik pedig még csak barátkoznak a motorokkal.
– Mit várnak a jövőtől?
– Legfőképpen egészséget és boldogságot…
Fotó: Tóth Attila gyűjteménye