Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
a Toldalagi-kastély, s ezzel a kerelőszentpáli Haller-kastély sorsára jut, hogy csak egy példát említsünk. A koronkai önkormányzat évek óta azért harcol, hogy valamilyen módon mentsék a még menthetőt. Tekintettel arra, hogy a kastély egy francia állampolgár, Jean Claude Moscovici magántulajdonába került, miután a volt tulajdonosok leszármazottai eladták, az önkormányzat tehetetlenül áll, semmit nem tehet még az állagmegőrzésért sem.
Az épület életveszélyes – drótkerítéssel kerítették be
A koronkai kastély története évszázadokra nyúlik vissza. János Zsigmond fejedelem idejében 1562-ban a fellázadt székelyek feldúlták, akkor a birtok a sepsiszéki Mihályfy családé volt. Róluk a körtvélyfáji Kovacsóczi Farkas kancellárra, majd a Toldalagi családra szállt a birtok. A Toldalagi család Erdély régi mágnás családja, nevüket Toldalag helységről, az ősi birtokról vették fel a XVI. században. Toldalagi Mihály, a fejedelmi kor legképzettebb diplomatája 1630-ban építette a kastélyt a régi épület helyére, amit kétszáz évvel később, 1830 körül Tholdalaghi Ferenc alakított át és bővített ki. Az U alaprajzú épület ötven méter hosszú újklasszicista homlokzattal bővült. A kastélyban az értékes bútorzat, csempekályhák, szőnyegek és értéktárgyak mellett gazdag, több mint tízezer kötetes könyvtár volt, amiből 1944-ben több mint 2300 kötetet sikerült megmenteni. Egy részük a marosvásárhelyi Teleki Tékába került. A kastélyt százhúsz holdas, lombhullató fákkal beültetett és mesterséges halastóval ellátott park vette körül, amiből mára már semmi sem maradt.
Miután a kastélyt elállamosították, köztulajdonba került, az épület különböző rendeltetést kapott, s évről évre rosszabb állapotba került. A kilencvenes évek elejétől a kastély gazdasági épületeit a Geranco Kft. raktárnak és műhelynek használta. A kastélyt a család külföldön élő leszármazottja, Kerekes Mária igényelte vissza, és 2004-ben került a birtokába. Ezt követően a már romos épületet Jean Claude Moscovici francia vállalkozónak adta el.
Nyolcezer lejes bírság a tulajdonosnak
Az évek során az önkormányzat mindent megpróbált, hogy a tulajdonost rábírja a kastély megmentésére. Késő ősszel a megyei tanácstól is kiszálltak Koronkára, Nagy Márton és Takács Olga volt polgármesterek is több ízben felszólították a francia tulajdonost, hogy legalább állagmegőrzési munkálatokat végezzen, de semmi sem történt, annak ellenére, hogy szerződés kötelezi a kastély felújítására. Ezzel egy időben minden hivatalos szervet értesítettek, de hiába, „mindent lazán hagynak”, nem érdekli őket a magyar arisztokrácia épített öröksége.
Takács Szabolcs polgármester meghívására Moscovici a tanáccsal is tárgyalt. Az önkormányzat tagjai arra kérték a francia tulajdonost, hogy nyilatkozzon végre a szándékáról, tegyen valamit, mert nem nézhetik, hogyan dől össze a kastély. A tulajdonos azóta is kisiklik a kötelezettség alól. A polgármester nem látott más megoldást, mint hogy az ősz folyamán bírságot rójon ki. – A nyolcezer lejes bírságot addig ismételjük, amíg nyomást nem gyakorolunk rá, és nem kimozdulunk az évek óta tartó holtpontról – mondta a polgármester, aki hozzátette, hogy Amerikából itthon voltak a Toldalagiak, velük is próbáltak tárgyalni. Kérték, tegyenek valamit, vásárolják meg, vagy találjanak vevőt rá, mentsék meg a kastélyt, de nem történt semmi.
Időközben a kastélyra lett volna vevő, de meghiúsultak a tárgyalások Moscovicival. Úgy tűnik, a tulajdonosnak nem áll szándékában eladni, annak ellenére, hogy maga is látja, az épület menthetetlen. Csak újjáépíteni lehet. A romos épületet bekerítették, életveszélyes a közelében tartózkodni. S a közérzetnek sem tesz jót a látvány, mert a múltunk megalázása miatti szomorúság vesz erőt a látogatón. Igaz, van akinek semmit sem mondanak ezek a romos épületek.
Jelenleg a kastély udvarán levő épületek is üresek, a bútorgyár elköltözött. Úgy néz ki, minden az enyészeté. Ilyenkor tevődik fel a kérdés: szándékosan hagyják romba dőlni a magyar arisztokrácia épített örökségét?