2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtökön tartották a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány immár hagyományossá vált éves kisebbségi szemináriumát Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés címmel.

Fotó: Mózes Edith


Csütörtökön tartották a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány immár hagyományossá vált éves kisebbségi szemináriumát Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés címmel.

Az egész napos rendezvényre a Bernády Házban került sor. Ezzel a konferenciával az alapítvány egy olyan kommunikációs platformot szeretne biztosítani, amely lehetőséget teremt a kisebbségi közösségek jogi törekvéseinek tisztázására, a félreértelmezések kiküszöbölésére, a kölcsönös félelmek feltérképezésére és leküzdésére. A kerekasztal-beszélgetés célja a jelenlegi többség–kisebbség együttélési keretek – köztük a romániai trendek, illetve a már jól működő európai modellek – megvizsgálásával hatékony együttélési és együttműködési feltételek kidolgozása – nyilatkozta Borbély László, a rendezvény házigazdája, az alapítvány elnöke.

Megnyitóbeszédében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és kijelentette, a Bernády Alapítvány új lapot kíván nyitni a többség és kisebbség közötti dialógusban, mert huszonöt évvel a rendszerváltás után, bár történt előrelépés a kisebbségi jogok terén, és bár vannak törvények, az alkalmazásukkal még mindig gondok adódnak.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszélt az európai polgári kezdeményezésről, amelyet a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a 94 kisebbségi szervezetet magába foglaló ernyőszervezet is felkarolt, de amelyet az Európai Bizottság „brutálisan” elutasított. Véleménye szerint 2007-ig történtek fontos lépések a vonatkozó törvényes keretek bővítésében, ellenben az uniós csatlakozás után a folyamat lelassult.

A délelőtti beszélgetéseken felszólalt Florin Buicu képviselő, aki Valeriu Zgonea, a képviselőház elnökének üzenetét tolmácsolta, Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Vasile Dîncu, az Elemzési és Stratégiai Intézet (IRES) elnöke, Lucian Mândruţă újságíró, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Codrin Scutaru, a Konzervatív Párt alelnöke, Laurenţiu Ştefan államelnöki tanácsos.

A délutáni programon részt vett Markó Béla szenátor, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, aki Kisebbségi jogok európai keretben – a MinoritySafePack kezdeményezés címmel tartott előadást, Meirion Prys Jones, az NPLD és Gall Nyelvi Tanács elnöke, illetve a romániai kisebbségi szervezetek képviselői: Ognean Cârstici, a Romániai Szerbek Egyesületének elnöke, Mihai Radan, a Romániai Horvátok Egyesületének elnöke, Gheorghe Firczak, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, dr. Michael Liebhardt, a marosvásárhelyi Német Fórum elnöke, Neculae Mircovici, a Romániai Bolgárok Egyesületének elnöke, Valentin Stalenoi, a Romániai Lipován Oroszok Egyesületének főtitkára, Dub László, a Maros megyei Zsidó Hitközség elnöke, dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyar Örmények Szövetségének elnöke, Rudolf Moca, a RomoSapiens Egyesület elnöke, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke.

A rendezvény fogadással ért véget.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató