2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Román Sakkszövetség elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását, hogy román színekben versenyezhessenek – közölte pénteken a szervezet.

A szövetség elnöke, Vlad Ardeleanu a közösségi médiában azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy egy olyan kiváló sakkozó, mint Rapport Richárd, aki a világranglista ötödik helyét foglalja el, Romániát képviselheti. Hozzátette: mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) korábban tiltakozott Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen, és közölte: mindent megtesz, hogy a nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen.

„A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább, és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – megteszünk” – írta az MSSZ.

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.


Tizedikként zárt Bukarestben

Rapport Richárd hét döntetlennel és két vereséggel 3,5 pontot gyűjtött, így senkit nem tudott megelőzni a bukaresti nemzetközi sakktornán.

A chess24 beszámolója szerint a tízfős pénzdíjas viadalt hárman zárták egyformán 5,5 ponttal, az első helyet Rapport egyik legyőzője, a francia Maxime Vachier-Lagrave szerezte meg két amerikai, Wesley So és Levon Aronian előtt.

A tornanyertes 100 ezer dollárt kapott, Rapport tizedik helyezése 10 és fél ezer dollárt ért.

A magyar sakkozó a bukaresti versenyen

Fotó: a Magyar Sakkszövetség közösségi oldala