2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Román–német környezetvédelmi kísérleti projektek a jövőben

  • 2014-06-13 14:14:13

Közös, Romániában sorra kerülő környezetvédelmi kísérleti projektek kivitelezésére vonatkozó egyezményt írt alá Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Barbara Hendricks német környezetvédelmi miniszterrel június 12-én Luxemburgban.

Közös, Romániában sorra kerülő környezetvédelmi kísérleti projektek kivitelezésére vonatkozó egyezményt írt alá Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Barbara Hendricks német környezetvédelmi miniszterrel június 12-én Luxemburgban.
Az egyezmény a két ország közötti együttműködést szabályozza a fent említett, Románia területén 
kivitelezendő környezetvédelmi kísérleti projektek során.
A felek abban maradtak, hogy a román zöldtárca a közeljövőben eljuttat a német szakminisztériumhoz néhány klímaváltozási és környezetvédelmi projektjavaslatot. Ezeket majd a két ország kormánya közti, ebben az évben köttetett egyezmény nyomán megalakult vegyes bizottság vizsgálja meg. Ezt követően pedig a német környezetvédelmi minisztérium a rendelkezésre álló források függvényében konkrét kivitelezési javaslatokat fogalmaz meg egy, a két szakminisztérium szakembereiből alkotott munkacsoport részére.
„A ma aláírt dokumentum arról tesz tanúságot, hogy az elmúlt húsz évhez hasonlóan a két ország részéről most is megvan a szándék, hogy együtt dolgozzanak a jobb környezetvédelemért. Az elkövetkező időszakban véglegesítenünk kell az egyezmény gyakorlatba ültetéséhez szükséges belső folyamatokat, és létre kell hoznunk a közös környezetvédelmi és klímaváltozási kísérleti projekteket kivitelező munkacsoportot” – fogalmazott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató