Rocksuli Kalapáccsal

Múlt héten, szerda este került sor a marosvásárhelyi Rocksuli félévzáró gálaestjére a Jazz&Blues Clubban – és azt már a legelején elárulhatjuk, hogy nagyszerű koncerten vehettünk részt! Az egyedülálló és igen dicséretes kezdeményezés marosvásárhelyi ötletgazdája és szervezője a Bronx Music Egyesület, a Rocksuli lényege pedig – mint azt a név is elárulja – azon ifjak zenei oktatása, akik a rockmuzsikát szeretik. És igencsak ifjakról van szó: a dzsesszklub színpadán a mindössze hét-nyolc évesektől a tizenéves diákokig megtalálhattuk a legfiatalabb korosztályok képviselőit.

A du. 6 órakor kezdődő gálaműsor telt házas közönséget vonzott: lámpalázas zenészpalánták és büszkeségtől csillogó szemű szüleik hada vette birtokba a Sörház utcai klub nagytermét, majd Szőlősi-Pénzes Szilárd ceremóniamester színpadra lépésével elkezdődött a koncert, amelynek dramaturgiája szerint a rocksulis diákok mutathatták meg tudásukat és játszottak ismert dalokat egymás, illetve tanáraik kíséretében. És volt egy meglepetés is: Kalapács József magyar rocklegenda, a Pokolgép, az Omen és számos más, kultikus státusú zenekar frontembere, aki ezúttal díszmeghívottként érkezett, és az esemény aktív résztvevőjévé vált. A műsor keretében a Rocksuli mintegy hatvan diákja lépett fel és adott elő közismert szerzeményeket olyan együttesektől és előadóktól, mint a Tankcsapda, az Ocho Macho, a Republic, Zorán, a Lord, a Hooligans, a Bikini, az Ossián, a Pokolgép, a Europe, a Bon Jovi, Joan Jett, valamint a Queen. 

Ami az igazi meglepetés erejével hatott, az az ifjú zenészek felkészültsége volt. Örömmel néztük a tíz-tizenkét éves fiúkat és lányokat a szólógitár, a bőgő, a dob és a mikrofon mögött, amint enyhe lámpalázzal, de egyre nagyobb átéléssel játszták a dalokat, miközben nem tudtunk nem arra gondolni, hogy ezek a fiatalok éppen a jövőjüket teremtik meg most – a színpad varázsa örökké befészkelte magát a szívükbe, és ki tudja, lehet, többüket is híres rockzenészként láthatjuk majd viszont pár esztendő múlva. Mert igen sokuk tehetsége erre predesztinálja őket, és ennek fényében nőtt nagyra a szemünkben a rocksulis kezdeményezés – amely nélkül e tehetség lehet, soha nem bújt volna elő és nem csírázott volna színpadi fellépéssé.   Élmény volt a pillanat, amikor az egyik diákformáció egy tagja kicsit belevétett a dalba, és a többiek – kilenc-tíz éves gyerekek a ritmusszekciónál – rögtön kijavították a hibát, nem mentek bele a közismert erdőbe (ami azt jelenti, hogy leáll a dal, elölről kell kezdeni). Élmény volt az is, amikor Kalapács József a Pokolgép egyik legszeretettebb himnuszát, a Csak az itt című dalt hét év körüli kislányokkal énekelte el, és az is, amikor a Rocksuli idősebb, tizenéves énekesével közösen lépett színpadra. 

A gálaműsor alatti igen jó hangulat az előbbiek mellett a generációk közötti távolságok teljes áthidalásának is köszönhető – a zene itt tényleg összehozott mindenkit, lelkes családanyák és családapák buliztak, miközben csemetéik a színpadon zenéltek, az est pedig Kalapács minikoncertjével ért véget – a díszmeghívott előadóművészt a Rocksuli tanárai kísérték, és ez a felállás legalább olyan jól szólt, mint az eredeti. A Rocksuli egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy hangszert, eszközt ad a zeneszerető gyerek kezébe. Ahogy egyik ismerősöm mondotta, „nem a telefonját fogja nyomogatni egész nap, mint egy idióta, hanem megtanulja, mit jelent komolyan tanulni, csapatban dolgozni, értéket teremteni. Azaz nem lesz egy takony”. Nem is érthetnénk jobban egyet ennél.