Repülőrajt a Nemzetiben

Rendkívüli évadkezdés Marosvásárhelyen: tíz nap alatt három bemutató. Vagy akár négy is, ha tágítjuk a kört.

Felolvasószínház Örkény egyperceseiből

Rendkívüli évadkezdés Marosvásárhelyen: tíz nap alatt három bemutató. Vagy akár négy is, ha tágítjuk a kört. A Tompa Miklós Társulat nagy sikerű rockballadája, a Kőműves Kelemen után egy héttel Örkény, majd Caragiale, aztán a napokban kitüntetett Székely Csaba Bányavaksága, a drámatrilógia Yorick Stúdióval koprodukcióban színre vitt második része ismét… Olyan volt a hétvége, mintha idényzáró miniévad kiemelkedő produkcióit nézhettük volna meg nap nap után. Szóval gólratörő támadójátékkal kezdett a Nemzeti Színház, s – hogy stílusosan a sportnyelvnél maradjunk – magasra emelte a mércét maga előtt. A közönség és a szakma hasonló folytatásra vár. A társulatnak ehhez kell igazodnia ezután. Hogy szándéka ez, azt az utóbbi időben többször is bizonyította. Hogy alkalmas csapat és kiugró egyéniségek is adottak hozzá, azt az említett produkciók is tanúsítják. Mindenik külön méltatást, részletes elemzést érdemel, a média biztosan vissza is tér rájuk a közeljövőben. Ebben a néhány sorban csak jelezni kívántuk, ígéretes fellendülést sejtet mindaz, amit mostanság a nézők tapasztalhatnak. Műfaji változatosság, figyelemre méltó rendezői ötletek, meggyőző csapatjáték, kimagasló egyéni teljesítmények… A siker feltételei adottak, remélhetőleg nem szalmaláng-jelenség ad okot a derűlátásra.

A derűt pénteken felolvasószínház nyújtotta. Ehhez a felfutóban levő színpadi műformához lehet, hogy a közönségnek még nincs elég bizalma, noha már itt, Vásárhelyen is tapsolhattunk néhány emlékezetes felolvasóestnek, de a 100 éve született Örkény István egyperceseiből, kis abszurdjaiból válogatott Változatok című előadás több egyszerű felolvasásnál. A rendező Kövesdy István kellő empátiával és inventivitással hangolódott a feladatra, ennek köszönhetően mértéktartó, de élvezetes látványelemekkel, mozgással, hangeffektusokkal gazdagodott a produkció, amely egyébként olvasva hivatott megeleveníteni a közkedvelt író fejtetőre állított, groteszk világát. A nyolc színész – Gáspárik Attila, László Zsuzsa, Kilyén László, Lőrincz Ágnes, Fodor Piroska, Ördög Miklós Levente, Kilyén Ilka, Henn János – pedig nagy kedvvel igazodott az elképzeléshez, feledtették, hogy „kotta” van előttük, és hol egyénítve, hol meg közösen döbbentettek rá: ekképpen is „színház az egész világ”, és benne mindenképpen önmagunkra ismerünk. Érdemes megismételni s még több embernek megismerni a produkciót.

Ha Caragiale, akkor általában szintén derültségre, sőt, inkább harsány nevetésre számítunk. Ezúttal azonban a száz éve elhunyt, halhatatlan román nevettető drámai oldalát, tragikus írói vénáját mutatja fel a színház. A maga idején nagy port kavart színmű, a Megtorlás jellegzetesen román falusi környezetben zajló dráma, de a Kisterem szembenéző „lelátói” közé helyezett zárt térbe a rendező Kincses Elemér örök érvényű, egyetemes emberi tragédiát álmodott. Bűn és bűnhődés, önvád és bosszúvágy, szerelem és gyűlölet, lelkiismeret-furdalás, önmarcangolás, mély érzelmek szövevénye itatja át az előadást. Nehéz mindezt hitelesen, érdekesen, a ma már semmin meg nem lepődő embereket is megrázóan életre kelteni. A négy szereplőnek ez hiánytalanul sikerül. Berekméri Katalin, a frissen díjazott Bányai Kelemen Barna, László Csaba és a 60. esztendejét töltő Györffy András ismételten bizonyítja, méltán sorolhatjuk őket a legjobb, legtehetségesebb, elismerésre leginkább számot tartó színészeink közé.