Nehézkesen indul ez a kampány. Alig két hónappal a parlamenti választások előtt még mindig azzal van elfoglalva a média, hogy melyik politikus a nagyobb tolvaj, ki mennyire élt vissza hatalmával.
Nehézkesen indul ez a kampány. Alig két hónappal a parlamenti választások előtt még mindig azzal van elfoglalva a média, hogy melyik politikus a nagyobb tolvaj, ki mennyire élt vissza hatalmával, és a korrupcióellenes ügyészség főinkvizítora hány százalékban plagizálta doktori értekezését. Folyik az adok-kapok az esti vitaműsorokban, mellyel egyenes arányban zuhan a politikacsinálók népszerűsége. Nemes egyszerűséggel mondhatnánk: lelkük rajta. De sajna a mi bőrünkre megy ki a játék. Negyedszázad után nincs már türelmünk kivárni a felvirágzást hozó, boldog éveket. Ráadásul az igazsághoz tartozik, hogy alapjáratban nem minden politikus korrupt. Ugyanakkor, amint a közmondás tartja: az alkalom szüli a tolvajt. Tehát csapdahelyzetben van a választó. Vagy mégsem. Hiszem, hinnünk kell, hogy nemcsak rátermett, hanem a közösségünk érdekeit mindenekfelett szem előtt tartó honatyákat tudunk küldeni a törvényhozásba. És legyünk igazságosak, legalább most, amikor gyakorlatilag önszántukból léptek vissza a „nagy öregek”: nehéz csatákat kellett megvívniuk a dühöngő nacionalistákkal. Az, hogy az általuk elért eredmény mind a nyelvhasználat, mind az oktatás terén esetenként felemásra sikeredett,
nem csak az ő hibájuk. Naponta tapasztaljuk, hogy az alkalmazásért felelős egyének sok esetben, önös érdekeik mögé bújva, nem vállalják saját kis harcukat a törvényes előírások betartásáért. Természetesen a bűnbakkeresésben vannak ötleteik, és minden esetben fentről várják a megoldást. A vezetők pedig visszamutogattak. Így tágult a szakadék és nőtt a meg nem értés. A vezérkar sok esetben mint egy elit Don Quijote-i rohambrigád vívta szélmalomharcát. Máskor, küldetéstudatától megszállottan, az ügy takarása érdekében elhallgatta a kompromisszumos alkuk részleteit, és így a közösség nem mérlegelhette, hogy az egyezkedés végeredménye számunkra nyereséges volt-e. Egyik leköszönő, az ellenfelek által is megbecsült képviselő a mostani jelöltrangsoroló gyűlésen elismerte, hogy baj volt a kommunikációval. Talán még nem késő, hogy a most induló csapat kampányába besegítve tisztességes mérleget készítsenek, de nem statisztikai adatokkal való dobálózást, hogy az RMDSZ színeiben milyen mértékben tudták érvényesíteni a magyar közösség érdekeit. Őszinte, színfalak mögötti maszkmentes kitárulkozásra lenne szükségünk. Az ellenségkép-mágiában élőknek pedig arra, hogy megszabaduljanak a szelektív valóságtudatuktól, mert az erős érdekképviselet az elfogyó magyarság számára soha nem volt ennyire létkérdés.
