Rendet a káoszban

Sóváradon gondok vannak a tulajdonviszonyok rendezésével. Nagyon kevesen élnek már a volt tulajdonosok közül, és sokszor azok is rosszul emlékeznek, hol voltak a földjeik 1949-ben – tájékoztatott Bíró Csaba polgármester. 

Elmondta, hogy Sóváradon már 1949-ben megkezdődött a kollektivizálás, 1950-ben létrejött az úgynevezett „kicsi kollektív”. „Az úgy történt – az öregek után mondom –, hogy szekérrel körbejárták az utcákat, és azt mondták, hogy amit körbejártak, az a kicsi kollektív. Akiknek volt bent földje, bent maradtak. Mindenkinek volt földje bent is, meg kint is. Akik kimaradtak, később azokat is kényszerítették, hogy beálljanak a kollektívbe. 1953-ig volt, akit kitettek, voltak újak, akiket bevettek, aztán ‘62-ben már földsegélyből kapott földekkel álltak be a téeszbe. Ettől van olyan zűrzavar. A mai emberek inkább azokra a földekre emlékeznek, amit földcserével kaptak. Állítják, hogy az volt az övék, miközben nem így volt. A ’62-es gazdasági nyilvántartóba nincs beírva az, aki ’55-ig állt be a kollektívbe. Egy üres lap van csupán, és azt írja rajta , hogy volt neki például öt, hat vagy akárhány hektár földje. Ennyi. Az sem szerepel, hogy melyik dűlőben van.” 

A polgármester arról is beszélt továbbá, hogy vannak helyrajzi számos nyilvántartók, a kataszteri hivatalból ezeket kimásolták, bevitték számítógépbe, a földosztó bizottság ’91-ben füzetekbe is átmásolta, ott meg az a gond, hogy csak az 1912–1932-es nyilvántartási adat van meg. Azok az emberek pedig, akiknek a nevén szerepelt a föld, már mind meghaltak. Sokszor maguk az érintettek sem tudják, melyik családi ághoz tartoztak. Például rengeteg a Bíró név, és sokan nem tudják melyik az a Bíró, amelyik után föld járna neki. Olyan is van, hogy két-három testvér utódai ugyanazt a földet igényelik. 

– Hogyan lehet ebben a káoszban rendet teremteni?

– Megpróbáljuk másként. A törvény megengedi, hogy ha az emberek 66 százaléka igényli, tagosítva, közösen nagyobb területen gazdálkodhatnak, mert egyfelől hasznosabb, másfelől jobban megfelel a mai követelményeknek. Sóváradon annak idején egy tízáras terület már nagynak számított. A faluban 17.623 parcella van.

– Mekkora területen?

– 3700 hektár a közigazgatási terület, ebből 17.623 parcellát kellene kiosztani, ami lehetetlen. Ötven négyzetméternél nagyobb területek vannak. A 17 vagy 25 ár már nagynak számít, kivéve a legelőket. Ritka az egyhektárosnál nagyobb terület, az pedig általában gyümölcsös vagy legelő. A szántóföldek többnyire 10-20 árasak. Ötvenárasnál nagyobbat nem is láttam egy tulajdonban. Ezért gondoltuk úgy, hogy megpróbálunk tagosítani, újraosztályozni a földeket, mert régebb nem azok voltak az első osztályú földek, amelyek most annak számítanak. A ’40-es években a falun kívül is szántóterületek voltak, és krumplit termeltek az emberek. Ellenben most, a vadállomány miatt, bent se tudunk termelni, a kintiek mind kaszálónak maradtak, viszont szántóként szerepelnek. Sokat tárgyaltunk, egyeztettünk a megoldásról, közvitát is tartottunk. Kiírjuk a füzetekből, hogy mindenkinek mennyi területe volt, és dűlőnként összeadjuk. Nem mérünk egy darabban egy hektárnál többet azért, hogy mindenkinek jusson. A kaszálókat már 3-5 hektáros darabokban mérnénk ki, a legelőket 5, akár 10 hektárosban is, hogy aki akar, tudjon legeltetni a saját földjén, vagy ha akarnak, társulhassanak is az emberek.

– Van-e társulási hajlandóság az emberekben?

– Úgy látom, van, csak sok a probléma. A határ nagy része el van hanyagolva, a földosztó bizottság mindig eljutott egy darabig, és ott megállt. Sehol nincsenek teljesen kimérve a területek. Nincsenek méretek, adatok, mindenki úgy állt rá a földre, ahogy tudott. Az is igaz, hogy utólag panasszal nemigen jöttek. Ami ki van osztva és le van tisztázva, azzal természetesen nem foglalkozunk, csak a tisztázatlan területekkel, és ha nem tudják az emberek, hol található a földjük.

Most próbáljuk kategorizálni a földeket, és dűlőnként papírformába önteni, hogy mindenki megkaphassa a visszaigényelt területét. Ehhez azonban első lépésben a falu belterületét kellene tisztába tegyük. Ugyanis az 1820-as évektől 1930-ig nem nagyon történt telekelés. A szocializmusban pedig előbb 8, majd 5 árat írtak egy személy nevére, később már csak 2,5 árat. Most éppen ezért járjuk a falut, elmondjuk az embereknek, hogy kötelesek rendbe tenni az ingatlanjaikat. Kerestünk topográfust, kb. 300 lejbe kerülne személyenként a terület felmérése és a tulajdonbizonylat kiállítása. A felmérésekről térképet készítünk, kifüggesztjük a kultúrotthonban, közvitára bocsátjuk, és akik akarnak, egymás között cserélhetnek. Persze nem nem lesz mindenki elégedett, de a közvitán ki-ki lehetőséget kap, hogy elmondja a véleményét.