2019. október 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A továbbjutásban bízik a román és a magyar bajnok is a Bajnokok Ligája 3. selejtező körének odavágója után. A Ferencváros van kedvezőbb helyzetben, hisz gólt rúgott a zágrábi Dinamo otthonában, a mérkőzés pedig döntetlennel végződött, ami egyet jelent azzal, hogy a keddi visszavágó gyakorlatilag a Fradi továbbjutását jelentő eredménnyel kezdődik. Nem lesz egyszerű kapott gól nélkül megúszni, de ebben az esetben ez a nyitja egy esetleges továbbjutásnak, mert egy zágrábi gól azt jelentené, hogy a Ferencvárosnak kettőt kell rúgnia.

Szimmetrikus helyzetben van a kolozsvári CFR, amely annak ellenére, hogy a második félidőben a kapujához szegezte a Celticet, szintén csak 1-1-et tudott elérni hazai pályán. A skótok a Celtic Parkban tízezres nagyságrendű fanatikus szurkolótábor támogatását élvezik majd, de a CFR-nek nincs más választása, gólt, gólokat kell rúgnia. Amikor csapata továbbjutási esélyeiről kérdezték, Dan Petrescu edző azt mondta: ezek kicsik, nagyon kicsik. Petrescunak az ellenfél játékerejét túlértékelő nyilatkozataihoz azonban már hozzászokhattunk.

A továbbjutás ebből a körből duplán fontos, hiszen biztosan csoportkört jelent, a BL play-offban elért eredmény alapján vagy a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában. A vereség sem jelenti azonban az út végét, még mindig van lehetőség bejutni az Európa-liga csoportkörébe az EL play-offjából.

Bajnokok Ligája, 3. selejtező kör, első mérkőzés

Dinamo Zágráb-Ferencváros 1-1 (1-0)

Zágráb, Maksimir Stadion, 

14 283 néző. Vezette: Paweł Raczkowski – Michal Obukowicz, Radoslaw Siejka (lengyelek)

Dinamo Zágráb: Livaković – Stojanović, Lešković, Perić, Leovac – Gojak (69. Moro), Ademi, Dani Olmo – Hajrović (69. Majer), B. Petković (76. Gavranović), Oršić. Vezetőedző: Nenad Bjelica

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blažić, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (89. Ihnatenko), Nguen (83. Čivić), Szihnyevics (78. Lanzafame). 

Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

Kolozsvári CFR-Celtic Glasgow 1-1 (1-1)

Kolozsvár, Gépész utcai (Dr. Constantin Rădulescu) stadion, 

15 000 néző. Vezette: Srdjan Jovanović – Uroš Stojković, Milan Mihajlović (szerbek)

CFR: Arlauskis – Burcă, Luis Aurélio, Đoković, Omrani (66. Păun), Deac, Susić, Bordeianu, Camora, Vinicius, Rondón (75. Ţucudean).

Celtic: Bain – Šimunović (74. Jullien), Brown, Morgan (66. Ntcham), Christie, Edouard, Bolingoli, Elhamed (87. Bitton), Ajer, McGregor, Forrest.

Gólszerző: Rondón (28.), ill. Forrest (37.)


A Bajnokok Ligája 3. selejtező körének első mérkőzései:

Bajnoki ág: APOEL (ciprusi) – Qarabag (azeri) 1-2, PAOK Thesszalonik – Ajax Amszterdam 2-2, 

Crvena zvezda (szerb) – FC Köbenhavn (dán) 1-1, Kolozsvári CFR – Celtic Glasgow (skót) 1-1, NK Maribor (szlovén) – Rosenborg BK (norvég) 1-3.

Nem bajnoki ág: FC Bruges (belga) – Dinamo Kijev (ukrán) 1-0, FK Krasznodar (orosz) – FC Porto (portugál) 0-1, Istanbul Basaksehir (török) – Olimpiakosz Pireusz (görög) 0-1, FC Basel (svájci) – LASK Linz (osztrák) 1-2, Dinamo Zágráb – Ferencváros 1-1.

A visszavágókat augusztus 13-án, kedden rendezik.