2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rekordméretű kábítószerfogás Konstanca kikötőjében

  • 2016-07-01 13:59:36

Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Konstanca kikötőjében – közölte pénteken a szervezett bűnözés elleni ügyészség.
A hatóságok becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót. Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb – mondta Daniel Horodniceanu, a vádhatóság főügyésze. A kokaint Dél-Amerikából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia.
Az ügyben összesen hat embert vettek őrizetbe, ötöt Romániában, a hatodikat Spanyolországban. A Romániában őrizetbe vettek egyike kolumbiai állampolgár, a másik négy pedig litván.
A vádhatóság szerint a gyanúsítottak április és június között szállították Romániába a drogot Kolumbiából, amit egy banánszállítmányba rejtettek el. A drogcsempészek a hűtőládák falába rejtették el a kokaint. Ezt követően megpróbálták továbbszállítani, egy raktárt béreltek a kokain újracsomagolására, a hatóságok ekkor vették őrizetbe a gyanúsítottakat.
A Romániában elfogott öt elkövetőt már 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután a bukaresti törvényszék jóváhagyta az ügyészség erre vonatkozó kérését.
Romániában legutóbb 2009-ben foglaltak le a hatóságok –szintén Konstanca kikötőjében – több mint egy tonna kokaint, mostanáig ez számított a legnagyobb kábítószerfogásnak az országban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató