Régiségvásár a Maros Mallban

Amióta világ világ, az emberek gyűjtögetnek. Ősidők óta ragaszkodunk azokhoz a tárgyakhoz, amelyek körülvesznek, s amelyeket tartalommal töltünk meg. Lélekkel, történetekkel, szimbólumokkal, amelyek csak adott kultúrkörben, közösségben regélnek valamiről. Így alakultak ki a kultikus tárgyak, a berendezési tárgyak, s ahogy a szépérzék és a művészeti formák iránti érzékenység változott, úgy vált kézműves-foglalkozássá, művészetté, majd iparággá a használati, emlék- és/vagy berendezési tárgyak készítése. 

 

Földből előkerült tárgyak után rekonstruálják a régészek a letűnt idők mindennapjait, életmódját, szokásait, harcászatát. Ahogy változnak a nemzedékek, korok, egyes tárgyak a következő generáció számára jelentéktelenné válnak, szemétbe kerülnek, szerencsésebb esetben múzeumokhoz vagy olyan gyűjtőkhöz, akik értékelik, keresik bennük a történelmet, a régmúlt üzenetét, megpróbálnak másfajta tartalmat lehelni beléjük. A történelmi időkben is járták a nagyvilágot a régiségkereskedők, akik némi haszonnal próbálták értékesíteni mindazt, amire egyesek vevők voltak, mások kevésbé. Vásárhelyen korábban is hagyománya volt a régiségkereskedelemnek, hiszen ha jobban megnézzük a hajdani főtérről készült képeslapokat, látható, hogy nemcsak mezőgazdasági termékek cseréltek gazdát, hanem régi használati tárgyak is. Bizonyára arra is többen emlékeznek, hogy a jelenlegi, vasárnaponkénti „Rupi-mall” korábban igazi ószer volt, ahol több volt az értékes régiség, mint a kacat. S talán ezt a hagyományt és érdeklődést használják ma ki a bevásárlóközpontok, de lehetőséget teremt erre időnként a polgármesteri hivatal is, hogy a hobbigyűjtőknek, érdeklődőknek, a múlt szép tárgyait megbecsülőknek vásárlási és cserelehetőséget kínáljon. A hét végén a Mures Mall két szintjét foglalhatták el azok, akik már évtizedek óta foglalkoznak régiségkereskedéssel. Nem volt olcsó a fekbér, így a felkínált árak is elég borsosak voltak, legyen szó gyufásskatulyáról vagy értékes ezüst gyertyatartóról. Akik eljöttek, elmondták, ez már mesterség. Évek óta járják a falvakat, fenn vannak az interneten, keresik azokat és megkeresik őket olyanok, akiknek vannak régiségeik. Tudják a módját, hogyan és hol kell restaurálni a stílbútort, az ezüsttárgyakat, a régi fegyvereket. Sokan nem is a vásárokban értékesítik a tárgyakat, hanem „a hálózaton” keresztül adják-veszik, viszik Európa-szerte olyan piacokra, ahol már euróban mérik az értéket. Akik eljöttek Marosvásárhelyre, azok már országos szinten „jegyzett” kereskedők. Tárgyaik is inkább az értőkre vártak, bár nagyon sok marosvásárhelyi megfordult, aki valamilyen céllal – nem hobbiból – keresett hangulatot teremtő vagy más hasznos régiséget. Az értékesebbek közül talán a biedermeier kasztnit, újkori kardokat, fegyvereket, ezüst étkészleteket, keleti szőnyegeket érdemes megemlíteni, de különlegességként láthattunk eredeti, több képet tartalmazó első világháborús fotóalbumot, vagy akár a német Kárpát Egyesület szebeni részlege által száz évvel ezelőtt kiadott erdélyi turistatérképet. 

Hogy miért bolyongtak a vásárlók a sorok között? Volt, aki viszonteladó és kereskedő – s ebben igencsak élen járnak a kalapos Gáborok, akik igazi szakértőkként emeltek magasba és szemléltek egy-egy tárgyat, mondván, náluk nem a pénz számít. Voltak gyűjtők, történészek, s olyanok is, akik valamilyen lelki kötődést vagy netán érdekes formát kerestek azokban a tárgyakban, amelyeket megvettek. A forgalomból ítélve szűknek bizonyult a tér, s ha nem is cserélt gazdát olyan sok tárgy, szemlélődő, nosztalgiázni vágyó, csodálkozó volt elég. Erre a korra a letisztult formák és a szűkös anyagiak jellemzők – mondta az egyik kereskedő, hozzátéve: sok vásár az árak miatt hiúsult meg. Majd legközelebb, mert lesz még régiségvásár  a Maros-parti vásárvárosban.