2024. july 7., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rajzzal, verssel, dallal óvott örökségünk

  • 2017-10-20 12:05:16

Ha egy kezdeményezés kedvező fogadtatásban részesül, a folytatás is pozitív lesz, hiszen a jó vonzza maga után a jót.

Ha egy kezdeményezés kedvező fogadtatásban részesül, a folytatás is pozitív lesz, hiszen a jó vonzza maga után a jót. A képzőművészet bűvkörében maradunk a Vár-laki találkozók kapcsán, vendégünk Sz. Kovács Géza festőművész, grafikus. Közvetlenül vagy közvetve mindannyian kapcsolatban állunk az erdélyi magyar faluval. Gyökereink tagadhatatlanul mindannyiunknak az archaikus erdélyi falusi világban találtatnak, kötődünk ehhez a létformához, sejtjeinkben hordozzuk, és beilleszkedésünket, helyünk elfoglalását segíti elő a modern társadalomban. Sz. Kovács Géza élete szoros összefüggésben áll az erdélyi falusi élettel. Székelyszentkirály szülötte, innen a neve előtti Sz. betű. 1938. október 16-án született, iskoláit a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában, valamint a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzi. Fél évszázadnál több ideje hű befogadó városához, Segesvárhoz, él, alkot, tanáremberként ott nevelte az ifjú nemzedéket a rajz, a művészet szeretetére. Sz. Kovács Géza elkötelezett az erdélyi magyar falu, a nemzet iránt. Látja a katartikus társadalmi változásokat, az új és a még újabb, modernebb térhódítását, aggódva szemléli, hogy felborulni látszik a rend. Mindezt nem nézi tétlenül, menti a menthetőt: pasztellel, tussal, akvarellel, linómetszeteken. Erről így vélekedik: „Az embereket aszerint ítélték meg, hogy milyen a portájuk. Minden paraszti porta olyan, mint egy műalkotás. Minden generáció valamit elvesz belőle, és valamit hozzáad. Ez a világ valóban el fog tűnni. Tehát jó, ha nyomuk marad a kultúrában, amikor a globalizáció végképp bedarálja e falvakat”. Fáradhatatlanul járja az erdélyi, háromszéki, marosszéki, mezőségi falvakat, erdőt, hegyet, völgyet, és rajzol, értéket ment. Alkotótáborokban vett és vesz részt (a teljesség igénye nélkül: Homoródszentmárton, Makfalva, Kőtelek, Corbreuse, Hajdúszoboszló, Lakitelek, Makó, Berekfürdő, Nagykörű, Gyergyószárhegy, Balatonszemes, Gyergyóalfalu, Zsobok). Emberábrázolásai lélekrajzok, a magyar falusi embert ábrázolja, egyszerűség, tisztaság, a sorsfordító események rezzenéstelen arccal való fogadását, a múlt és a jövendő gondjainak szorításában. Alkotásain megjelennek a népi motívumok, mintegy felleltározza őket, gondosan szemügyre veszi, és nyomban papírra is veti őket. Értékmentő munka ez, hiszen a mai kor embere gyakran tünteti el önkényesen ezeket a szépségeket, és élőhelyén a divatos, giccses díszítőelemeket alkalmazza. „A világ bonyolultságát önmaga metaforájaként érzékelheti a festő segítségével a néző. Világában nem a szerkezet hangsúlyozása az elsődleges, hanem a szerkezet hangulati hatásának ábrázolása. Átölelnek bennünket, beengednek, bevonnak világukba a tájképek, akár olajfestmények, akár linómetszetek. A fehér felületek mennyisége nem annyira uralkodó, inkább csak meghatározó fontosságú, de ezek hordozzák a kép erejét, ezek határozzák meg a hangulatát is. Lehet, hogy szimbolikus jelentésgyökere van annak a szemléletnek, amely a fehér színre támaszkodva építi fel a kompozíciót, de lehet, hogy egyszerűen az a kromatikai tétel, hogy a fehérben ott rejtőzik a szivárvány minden színe, s aki fehérrel fest, az mindennel fest. A képek hangulata, érzelmisége, emberi melege cáfolja, hogy hideg számolgatások, esetleges rejtvénymegoldások vezették volna az alkotót. A fehér a nyugalom és az erő, a béke, az egyensúly színe, és Sz. Kovács Géza szelídségét és munkaszeretetét fejezi ki, mely elképzelhetetlennek tartja a felületes elsietettséget” – írja a festőművészről Gáspár Sándor rádiós szerkesztő. Ábrázolásmódjáról, formavilágáról így vall Sz. Kovács Géza: „Kapcsolatom a szülőfölddel – a bölcsővel és környékével – állandó. Szeretem forma- és színvilágát, tájba simuló falvait, műgonddal faragott kapuit, biztonságot sugárzó házait, dombra, hegyre felkapaszkodó útjait, virágos mezőit, szabad levegőt adó fáit, erdeit, tiszta vizű forrásait, kövek között csörgedező csermelyeit, gyorsan suhanó patakjait. Minden művészetem éltető és kiapadhatatlan forrása.” Sz. Kovács Géza több tucat rajzot hoz magával, megmutatja, sőt elemzi, magyarázza is őket, jólesően fogadjuk magunkba a vizuális élményt. 
Az október 3-i találkozó másik kedves vendége Jakabházi Béla magyar–francia szakos tanár, a segesvári magyar kultúrélet szíve-lelke. A Kolozsvár közeli Nemeskidén született 1945. szeptember 19-én. A főiskola elvégzése után Székelykeresztúron tanít tíz évig francia nyelvet, majd Segesváron magyartanár nyugdíjazásáig. A székelykeresztúri, majd a segesvári magyarság kulturális életében igen jelentős szerepet tölt be, számos tevékenység mellett a népszínház vezetését és szervezését emelném ki. „Segesváron a küldetéstudat még inkább fokozódik” – vallja, mert míg Székelykeresztúron virágzó magyar kulturális életet talált odakerültekor, addig Segesváron hatványozottan szükség volt a magyarságtudat ébren tartására és a nemzete szolgálatába helyezett tevékenységére. És Jakabházi Béla ezt tette évtizedeken át, teszi a mai napig is a Gaudeamus Ház rendezvényein. Vendégünk „ajándékot” is hozott. Nagy Ferenc unitárius lelkész, költő, festő és zeneszerző életét ismertette. 
Nagy Ferenc élete végéig keresztény gyülekezetét szolgálta, halála előtt kevéssel még istentiszteletet tartott Küküllősárdon, lánya, Jakabházi Béláné Nagy Vera kántori szolgálata mellett. 1916. június 30-án született Segesváron. Lelkészként tevékenykedett Kolozsváron, Recsenyéden, Segesváron, Küküllősárdon. Verseiből kaphattunk ízelítőt, hisz – Jakabházi Béla meséli – nem telt el családi vagy közösségi esemény, ünnep, hogy rímekbe szedett gondolatokkal ne köszöntötte volna szeretteit Nagy Ferenc. Írásait gyakran meg is zenésítette, néhány darabja máig népszerű. Örökös tettvágytól fűtve, gyakran mondogatta: „Legyen még valami” – emlékezik Jakabházi Béla. Festőként szeretett szülővárosa ódon épületeit rajzolta gyakran, a szász építészeti emlékeket örökítette meg. Melegszívű, szerény, segítőkész, igazi Isten embere volt Nagy Ferenc. 
Házigazdánk, Kedei Zoltán festőművész a Nagy Ferenccel való barátságuk, valamint munkássága tisztelete jeléül tusrajz portrét, valamint grafolírát készített róla, mely által a művészlélek lelkipásztor még közelebb kerülhetett hozzánk. A grafolírán a Segesvár, szép Segesvár című versét olvashatjuk: 
Erdély szíve táján,/ erdős hegyek ölében/ ábrándkeltő látvány…// De hangos is lehetett/ három nyelven szólva,/ mikor élni sürgetett/ a vén toronyóra…// S ki jársz falai között/ időlépcső skálán:/ hangold fel a szívedet/ Erdély szíve táján. 
 
Doszlop Lídia

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató