2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Semmihez sem ragaszkodtam úgy életemben, mint a rádióhoz” – nyilatkozta Tóth Béla 15-én, csütörtökön este a Kolping Család rendezvényén a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében.


„Semmihez sem ragaszkodtam úgy életemben, mint a rádióhoz” – nyilatkozta Tóth Béla 15-én, csütörtökön este a Kolping Család rendezvényén a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében. Ez alkalommal meghívottként vett részt a marosvásárhelyi közszolgálati rádió nyugalmazott, de még aktívan tevékenykedő szerkesztője.

Baricz Lajos házigazda kérdéssorozatára válaszolva megismerhettük 56 évi szolgálatát: még nem volt 18 éves, amikor a rádióhoz került, hangtechnikusként, operatőrként kezdte, az évtizedek folyamán volt hírszerkesztő, hírolvasó, műsorvezető; dolgozott ifjúsági, gazdasági, rendőrségi, művelődési, vallási, közéleti műsorban. Vagyis majdnem minden területét kipróbálta a rádiózásnak. Szívesen járt és ma is jár terepre. Kedvenc műsorai között említette a Tájak és emberek, a Terefere, az Agrárgazda, a Hitvilág és a Vendégségben műsorokat.

Az est szokásos családi, baráti hangulatban telt. Illő is, mert már 24 éve az egyházközség és a Kolping Család barátjaként jár Marosszentgyörgyre. Az egyházközség énekkara Simon Kinga irányításával három népdalt énekelt az est folyamán Orbán Balázs és Vass Lajos citerakíséretével, majd citeraszólók következtek, Pataki Ágnes Reményik Sándor Rádióba mondom versét adta elő, a Jubilate Deo két dallal köszöntötte a meghívottat Szántó Árpád irányításával, és végül a rendezvény szervezője, a Kolping Család énekkara énekelt.

Szükségünk van elkötelezett szakemberekre, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat, és azt a nép szolgálataként fogják fel. Ilyen Tóth Béla rádiószerkesztő is. Adjon Isten erőt neki – és a hozzá hasonló elkötelezett embereknek! –, hogy még sokáig hallhassuk: „Tóth Béla szerkesztő szeretettel köszönti a Marosvásárhelyi Rádió hallgatóit!”.

(Szentgyörgyi)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató