2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Esélyegyenlőség a marosvásárhelyi illegális telepek lakosainak

Az emberi jogok napja alkalmából, december 10-én Marosvásárhelyen kerül sor a SAVE – Esélyegyenlőség a marosvásárhelyi informális települések lakosai számára címet viselő konferenciára. 

Amint a projekt koordinátora, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke megkeresésünkre kifejtette, a konferencián olyan stratégiai és operatív intézkedéseket fogalmaznak meg, amelyek elősegíthetnék a megyeszékhelyen illegálisan létesített telepeken élők életkörülményeinek a javítását. A Divers Egyesület a Make Better Egyesülettel együttműködve a „SAVE – Esélyegyenlőség a marosvásárhelyi informális települések lakosai számára” című projekt révén szeretné e telepek létezésének elismerését elérni, illetve tudatosítani azokat az egészségtelen és bizonytalan állapotokat, amelyekben e közösségek lakói élnek. A projekt keretében szorgalmazzák egy helyi stratégia kidolgozását és végrehajtását annak érdekében, hogy jogilag is rendeződjék a sorsuk, és megfelelő életkörülményeket biztosítsanak a hátrányos helyzetű közösségek számára, melyről a 2019. évi 151-es számú, az informálisnak nevezett telepekről szóló törvény rendelkezik.

A projekt során az illegálisan felhúzott barakkokban, improvizált építményekben lakók szükségleteit egy esettanulmány alapján elemzik. Így a törvény által kialakított elemzési, egyeztetési és részvételi tervezési folyamat eredményei alapján kijelölik a legjobb beavatkozási lehetőségeket a marosvásárhelyi telepek lakóinak biztonsága és életkörülményeinek javítása érdekében. A konferenciára várják az érintett lakók és a területileg illetékes civil szervezetek képviselőit, a marosvásárhelyi városházán belül az illetékes közszolgálatok, a dekoncentrált és megyei intézmények képviselőit, valamint az önkormányzati képviselőket és újságírókat. A konferenciát helyszíni látogatások és az érdekelt felek közötti viták előzik meg. A szervezők december 6-áig várják a részvételi visszaigazolásokat. Bővebb felvilágosítással a 02656/311-727 telefonszámon vagy az office@divers.org.ro e-mail-címen szolgálnak – tájékoztatott a projekt koordinátora, Koreck Mária. 

Körtesi Sándor drónfelvétele


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató