2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Némává fakult tekintettel vonulnak Európa útjain a menekülő asszonyok és gyerekek. Háború szennyezi be álmainkat. Vesztett reménnyel könyörgünk: mivel érdemeltük ki e büntetést? Talán a hétköznapi acsarkodásaink, vagy a politikusok örökös ellenségkeresése, vagy egyszerűen az értékvesztett lényünk miatt szenvedünk? De az is lehet, hogy csak hagytuk magunkat félrevezetni. A fegyverkovácsok pörölycsapásait nem akartuk meghallani, mert örök békére szabtuk jövőépítő vágyainkat. A távoli csatamezők áldozatainak jajveszékelésére süketek voltunk. Az ártatlan afgán, szír vagy iraki civil áldozatokat csak járulékos veszteségnek tekintettük, és némán tűrtük a demokráciaexportőr szerepében tetszelgő amerikai hatalom tűzzel-vassal terítő hadműveleteit. Nem akarjuk látni, hogy ez csak álca a világuralmi játékban. Amint hazugság a putyini gyilkos „rendteremtés” is. Minden magyarázkodás és félretájékoztatás nem más, mint a szovjet titkosszolgálat fegyvertárából átmentett porhintés. A birodalmi agresszióra nincs mentség. De a védekezők golyói által kioltott életekért sem jár feloldozás. Az egymásnak feszülő két szláv nacionalizmus kegyetlen öldöklésében tömegsírba temették a meggyalázott testekkel együtt a Krisztus-követők maradék humánumát is. Szabadcsapatok garázdálkodnak mindkét hadsereg fedezékében. A kontroll alatt tartott sajtó az egyik vagy a másik hatalmi gépezet igazát próbálja tudósításaival alátámasztani. A valóság évtizedek múlva ha kiderül. 

Az egész világot hadrendbe parancsoló ukrán elnök cézárkodása a békekötés elodázását is szolgálja akarva-akaratlanul. Közben a megszállók által megbecstelenített nők méhében újabb és újabb bosszúszomjas magzatok fogannak. A megbékélés emberöltőkre elnapolódott. Félelemben, rettegésben élünk mi is, itt, a határ túloldalán. Idegen hadtestek állomásoznak az országban. Senki nem tiltakozik a pálfordulás utáni új nagy testvér politikát is befolyásoló légiói ellen. Már nem a házunk előtti homályban rejtőző fekete autótól rettegünk, hanem a minden szavunkat kartotékoló digitális gondolatrendőrség orwelli gépezetétől. Már a sorok közt sem merünk önmagunk lenni. 

Megválaszolatlan kérdések tolonganak ajkamon nagypéntek hajnalán. Merre visz ez a kálváriaút? Hány stációnyi szenvedés van még hátra a keresztfáig? A megfeszített közösségi lelkiismeret feltámadása mikor jő el?