2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sok idő után a Marosugrai Egyházközség vállalta, hogy megszervezi az első Maros menti presbiterkonferenciát.


Sok idő után a Marosugrai Egyházközség vállalta, hogy megszervezi az első Maros menti presbiterkonferenciát. A rendezvényen 78 lelkész és presbiter vett részt. A konferencia istentisztelettel kezdődött, amelyet Csorbai Lóránd magyardellői lelkész hirdetett.

Ezt követően a marosugrai ifjak egy csoportja rövid műsorral – énekekkel és versekkel – kedveskedett a jelenlévőknek.

A számvetést Horváth Miklós egyházmegyei elnök ejtette meg.

Trombitás Károly marosugrai lelkész templomunk történetét ismertette.

A konferencia munkálatait Vetési László, a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány elnöke folytatta egy számunkra nagyon érdekes előadással, Szórványfalvak a Maros völgyében címmel. Az előadás nagy érdeklődést váltott ki, jól dokumentált anyag volt, amelyet fényképekkel és vetítéssel is illusztrált a szerző. Az előadást követően kérdések és hozzászólások hangzottak el.

A részt vevő egyházközségeknek a marosugrai református templom nagyított fényképét ajándékoztuk.

A beszolgáló lelkipásztort és az előadó tanárt Szász István gondnok szimbolikus ajándékban részesítette.

Lelkileg is feltöltődve szeretetvendégségen vettünk részt, amelyre a Haller kastélyszállóban került sor.

Szente János 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató