2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tíz éve elhunyt Tóth István két verskötete jelent meg a napokban.

A tíz éve elhunyt Tóth István két verskötete jelent meg a napokban. Az anyag kéziratban, az alkotóra jellemző szép rendben várt a megjelenés lehetőségére. Az özvegynek, aki féltő gonddal óvja, gondozza a hagyatékot, sikerült elérnie, hogy a Tóth István-i elgondolás jegyében együvé tartozó költemények könyvalakban kerülhessenek az olvasó asztalára. Ebben a szándékában többen is támogatták, így láthatott napvilágot a Lapidárium és a Szolárium, az egymást szervesen kiegészítő, kinézésében is tetszetős (Pál Péter képzőművész borítótervei alapján készült) két kiadvány. Dr. Mészáros Zoltán szerkesztette a marosvásárhelyi Silver Tek Kiadó újdonságait.

Egy évtized bőven elég arra, hogy a közvélemény akármilyen jeles alkotóról is megfeledkezzen. Ez manapság különösen könnyen történik meg, ha nincs valaki, aki az eltávozott szerző emlékét ápolja. Tóth Erzsébet ezt nagy odaadással teszi, de vannak még mások is, akiknek fontos a kiváló költő, műfordító, esszé- és tanulmányíró Tanár úr életműve, személyiségének ma is könnyen felidézhető vonzereje. Marosszentgyörgyön például, ahova Tóth István mindig szívesen ment találkozni híveivel, barátaival, irodalmi kör viseli a nevét, és időről időre színvonalas rendezvénnyel emlékezik meg róla. A múlt héten is egy bensőséges, oldott hangú, interaktív esten szólaltatták meg líráját. Erre ezúttal a két frissen megjelent kötet nyújtotta az alkalmat. A helyi érdeklődők mellett Marosvásárhelyről érkezett verskedvelők is közösen örülhettek a költői jelenlétnek. Ha fizikai valójában nem is lehetett a Kolping család rendszeres összejöveteleit vendégül látó teremben, szelleme mindvégig átlengte, érezhetően felpezsdítette a találkozót. A Tóth István irodalmi kör vezetői, az egykori főiskolai tanítvány, Moldován Irén tanárnő és az alkalmi verses főhajtással előrukkoló Baricz Lajos pap költő irányították a rendezvényt, amelyen a könyvekről Nagy Miklós Kund szerkesztő beszélt. Verset mondott Pataki Ágnes, Iszlai Brigitta, Henn Árpád, megzenésített költeményeket énekelt Szántó Árpád, illetve
a Kolping család Székely Szilárd vezette kórusa. És a közönség soraiból is többen felidézték a költővel kapcsolatos emlékeiket, élményeiket.

A két új versgyűjtemény a Tóth István megálmodta Lírai enciklopédia kiegészítő része. Négykötetesre tervezte, kettő belőlük még életében megjelent Herbárium és Besztiárium címen. Bennük a nagy tudású, széles kitekintésű, a világról filozofikus elmélyültséggel elmélkedő lírikus és szenvedélyes természetjáró főként a flórához és a faunához kapcsolódva öntötte versbe gondolatait. A mostani Lapidáriumnak tulajdonképpen meg kellett volna előznie az előző kettőt. Ezt már a kötet alcíme is jelzi: Kőzetek, természeti elemek, kőbe tömöríthető alapeszmék és kőfeliratok enciklopédiája versekben. A Szolárium a negyedik, a cikluszáró könyv, ennek a szerzői eligazító pontosítása: Napóra vagy eszmei sugárzások enciklopédiája. A tárgyhoz, tematikához igazodva, az elsőt tömör, szikár, lapidáris megfogalmazások, versformák uralják. A második oldottabb hangvételű, az érzelmeknek több teret biztosító, hosszabb költeményeket tartalmaz, a költői én nyilvánvalóbban tűnik elő. Ez a kettősség számszerűen is kimutatható: a Lapidárium ugyanannyi oldalon 214, míg a Szolárium 82 verssel szólítja meg az olvasót. Mindkét könyvbe pótkötetet is fűztek, értékes válogatást a költő sok-sok műfordításából, angol, francia, görög, héber, latin, német, olasz, orosz, román és spanyol lírai írásokból, melyekkel a tolmácsoló azonosult, egyetértett vagy talán ellenkezőleg, vitába szállt.

Tóth István költészete a maga sokszínű teljességében tükröződik e két kiadványban, ha tehát valaki csak most találkozik ezzel a lírával, akkor is hű képet formálhat magának a költőről, arról, hogy mi volt fontos a számára, miben hitt, mihez ragaszkodott, kikhez szerette volna eljuttatni üzenetét, mit remélt, miben csalódott, kikre nézett föl, milyennek látta az elődöket, hogyan ihlették meg a barátok, illetve a magyar és a világlíra jelesei, milyen játékokra késztették a különböző versformák, és még sorolhatnánk hosszasan mindazt, ami ezekből a versekből kiviláglik. Örülhetünk a könyveknek, de sajnos az ürömről se hallgathatunk: bosszantóan sok a hiba bennük, Tóth István a kötetek gondozóitól sokkal több figyelmet, gondosságot érdemelt volna.