Posztkatasztrófa-turizmus?
2011-09-12 15:53:28
- Bölöni Domokos
2001. szeptember 11-e beleégett nemcsak az amerikaiak, hanem az emberiség jelentős részének a memóriájába. Az emberiség e napra emlékezve „amerikanizálódott” egy kicsit.
Szeptember 9-én lett volna nyolcvan a magyar színészkirály; az írott és az elektronikus sajtó, a tévék idézték az emlékét, méltatták páratlan személyiségét, zseniális tehetségét. Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) így vélekedett a versmondás öröméről: Ha magam voltam a versekkel egymagamban, vagy ha valaki átélten elmondta, hirtelen rőzselánggal felsisteregve kiemeltek depressziómból, védelmezőn kedvesek és hősök voltak, puha falsarkokat emeltek körém az elviselhetetlen tolongásban… A versek „Anyámhoz vittek haza, testvéreimhez, szerelmemhez”. A színházi szakember ezt írta Róla: …Latinovits Zoltán Magyarországon élt, 1956 után, szívében egy letiport forradalom és szabadságharc emlékével (…) amikor kötelező volt beállni a sorba, ő a maga választotta úton járt. Amikor államilag népszerűsített divat lett az Isten tagadása, akkor sem felejtett el imádkozni. Amikor pártkatonák talmi egyenruhába öltöztették az emberek álmait, Latinovits Zoltánnak volt bátorsága a gyermeki lélek tisztaságával álmodni a jövőről: „Szeretnék egy boldog, demokratikus, szabad országban boldog és kiegyensúlyozott embereket látni…” És: Akinek a titkát megfejtik, azt el is felejtik, az ő titkukat (Ruttkay Évával, sz. m.) nem lehet megfejteni, ezért emlékezünk rájuk. (Szigethy Gábor) Huszárik Zoltán pedig ezt mondta: Kardot rántott, és kis híján kard által vérzett el. Ezért nem hiszek az öngyilkosságában sem. A forradalom nem futamodik meg, a forradalmár ütközetben esik el. Nekiment a vonatnak, mint a hatalomnak, mert azt képzelte, a mozdony fog kisiklani, nem ő.
2001. szeptember 11-e beleégett nemcsak az amerikaiak, hanem az emberiség jelentős részének a memóriájába. Az emberiség e napra emlékezve „amerikanizálódott” egy kicsit. Nézők százai szólalnak meg a kamerák előtt, megrendülten emlékeznek – működik az ún. villanófény-emlékezet. (Furamód magam is tudom, mi történt velem azon a napon.) Közben mutatják, hogy a Ground Zero-n az élet megy tovább. Háromezer ember dolgozik szakadatlanul az óriásdaruk árnyékában – csaknem háromezren pusztultak el a katasztrófában! –, a lázas munkát csak ez a hétvége szakította meg. Az új, 104 szintes felhőkarcoló felig már az eget fürkészi. Turisták csoportjai az építkezés feliratai előtt fényképezkednek. Nagyon kíváncsiak, mindenütt belesnek a plakátok mögé. Ez nem katasztrófaturizmus, ez már posztkatasztrófa-idegenforgalom.
Pedig a félelem sosem ült el. Felmérték, hogy az amerikaiak 38 százaléka valószínűnek vagy nagyon valószínűnek tartja, hogy ezekben a napokban-hetekben terrortámadásra kerül sor. Igen ám, de míg 2002-ben a válaszadók 47 százaléka kész volt feláldozni polgárjogait a terrorizmusellenes védekezésért cserébe, ez az arány most, Oszama bin Laden halála után csak 25 százalék. Alábbhagyott a 9/11-es pánikhangulat? Bizonyára, hiszen már viccelődnek is: az amerikaiak egynegyede elcserélné a polgárjogait egy iPhone 5-ös telefonra, rosszmájúskodik egy internetes kommentelő. New York idegenforgalma megnövekedett, a tavalyi 49 millió látogató egyharmaddal több, mint a 2000-es évi volt. A turizmus a város ötödik legnagyobb iparága: 320 ezer munkahelyet teremtett, és évi 30 milliárd dollárt hoz a konyhára. Az élmény, persze, sosem lesz olyan, mint annak előtte volt, de ne feledjük, a katasztrófaturizmus hajtómotorja a hátborzongató látvány (lehetőleg balesetmentes!) vágya; lehet hogy a „helyszínelés” enyhíti vagy talán le is vezeti a szorongást. Mert hogy szorong és retteg a világ nyugati típusú civilizációja, az nem kétséges. Európának nemsokára külön is lesz oka a félelemre. Közeledik XVI. Benedek pápa vizitációja Németországban. A katolikus egyházfő szeptember utolsó hetében látogat szülőhazájába. Ugyancsak szükség lesz hát a szigorú óvintézkedésekre. És nem csak a német határokon belül.
