2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Közben lassan siklunk a Duero vizén, mindkét oldalon meredek dombok, szabályosan beültetve szőlővel. Egy-egy helyen, hogy a táj még változatosabb legyen, egypár olajfa is van. Hát bizony nem lehet könnyű munka ilyen meredek oldalakról leszedni a szőlőt. Még üres kézzel sem vállalkoznék, hogy megmásszam e dombokat, nemhogy a hátamon egy tele puttonnyal.

A kétórás hajóút hamar eltelik, utána gyorsan bekapunk egypár falatot egy helyi vendéglőben, és irány Belmonte, mai úti célunk. Itt van csak ehelyt, mintegy 130 km-re.

Ahogy letérünk a főútról Belmonte felé, az út szaporán emelkedik, és ahogy emelkedik, úgy szűkül is. A táj azonban csodás. Egy jó órai vezetés után az út már csak egysávos, és egy adott pillanatban egy hatalmas teherautó áll keresztben az úton. Valahonnan előkerül a sofőr is, és kérem, hogy álljon félre, mert tovább szeretnék menni. Én kérem angolul is, meg magyarul is, ő pedig mondja portugálul, hogy arra tovább nem lehet menni. Mutatom neki a térképet, mutatom a GPS-t, de ő nem enged a negyvennyolcból. Végül, néhány percnyi hiábavaló győzködés után nem volt mit tennem, visszafordultam, hogy keressek egy másik utat. Ez sokkal szélesebb, járhatóbb volt, és ha megkésve is, de megérkeztünk Belmontéba. Vára egyike Portugália 12 történelmi várának, egy domb tetejéről tekint a városra. Egykor a Cabral család otthona volt, ma már csak turistacsalogató. Kevesen tudják azonban, hogy e várban született Pedro Alvarez Cabral, Brazília felfedezője. Lévén hogy utunkba esik a szállodánk felé, előbb a várat keressük fel. Szerencsére a turistaszezon még nem kezdődött meg, magunkra vagyunk, de a kilátáson kívül nincs sok néznivaló. Utána indulás a szállodába, hiszen legalább két órát késtünk. Be is pötyögtetem a címét a GPS-be, bizony jó keskenyek és kanyargósak az utcák. Az egyik éles kanyarban egy idős házaspár igyekszik segítségünkre lenni. Mikor azonban már harmadszor vagyunk ugyanott, megsokallom a helyzetet, és megállok az első borozó előtt, hogy megkérdezzem, merre is kell menni. Az első asztalnál egy nagyon segítőkész asszonyka mondja, hogy kövessem. Beül az autójába, és vagy 10 perc vezetés után mutatja, hogy egyenesen előre van a szállónk. Hálálkodom, és megkérdem, hogy mivel tartozom, de köszöneten kívül nem fogad el semmit.

Szállodánk valamikor kolostor volt, és mint ilyen, inkább érdekes, mint kényelmes, de tiszta és szép, csendes helyen van.


Május 11. (Salamanca)

Ha már itt vagyunk Portugália keleti részén, úgy terveztük, átugrunk Spanyolországba, Salamancába, megnézni az egyetemet és az óvárost. Nem tudom miért, Salamancát mindig egy egzotikus, elvarázsolt helynek gondoltam. Csak 180 km-re van Belmontétól, ez kevesebb mint 2 órai vezetés. Útközben sok említésre méltó nem akad, és annak ellenére, hogy nem láttuk, mikor léptünk át a határon, valami mintha megváltozott volna. Mintha kevésbé volna tiszta, mint Portugália, mintha több lenne a rendőrautó, mintha rendezetlenebb és egy kicsit drágább lenne. A változás nem annyira nyilvánvaló, mint amikor Ártándnál átmegyünk Romániába, de látszik.

Salamanca az ugyanilyen nevű tartomány székhelye Kasztília és Leon autonóm közösségben, közel 200.000 lakosa van. A salamancai egyetem 1218-ban épült, a harmadik legrégebbi Európában, jó 300 évvel megelőzte az első erdélyi egyetemet, az 1581-ben Kolozsváron alapított Academia Claudiopolitanát. Hosszú ideig Európa egyik legjelentősebb egyetemi központja volt, és ma is talán a legfontosabb egyetemi város Spanyolországban. Főként a spanyol nyelv színvonalas oktatásáról híres, de ugyanakkor jelentős turistaközpont is. Óvárosa 1988-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Szállodánk, a Parador de Salamanca, az óváros közelében, az I. században épült római híd mellett van, ahonnan szép a kilátás az egész régi városra.

(Folytatjuk)

A Duero folyón

A Duero völgye

Belmonte, utcarészlet

Belmonte, a vár

A római kori híd és a katedrális