2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Portik Vilmos benyújtotta a támogató aláírásokat

Szerdán sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt megyei és marosvásárhelyi elnökei, hogy Portik Vilmos összegyűjtötte az előválasztáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat, illetve hogy az aláírók nagy része regisztrált is.

Szerdán sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt megyei és marosvásárhelyi elnökei, hogy Portik Vilmos összegyűjtötte az előválasztáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat, illetve hogy az aláírók nagy része regisztrált is.

Az aláírásokat a szerdai nap folyamán be is nyújtja, mondta Portik Vilmos. Megköszönte a marosvásárhelyiek támogatását, és elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban konstruktív és programalkotó kampányra készül, amely során az etnikai kérdések mellett olyan problémákat vet fel, mint például a vegyi kombinát ügye, „mert évek óta nem beszélünk világosan erről az ügyről”, holott a kombinát környezetszennyezése foglalkoztatja a marosvásárhelyieket, etnikai hovatartozástól függetlenül. Fontosnak tartja ugyanakkor arról is beszélni, hogy hogyan lehetne családbarát várossá tenni Vásárhelyt, de fontosnak tartaná az egyetemeket és egyetemi kutatásokat is bevonni a város jövőjének a tervezésébe. Az etnikai szempontból fontos kérdések mellett a vállalkozóbarát Marosvásárhelyről is szeretne beszélni a kampányban – mondta Portik.

 

Az EMNP nem fogadja el a város által javasolt helyszínt

Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke arról beszélt, hogy az EMNP marosvásárhelyi szervezete a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán történt rendőrségi túlkapások nyomán kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz a helyi rendőrség vezetőjének a menesztését követelve. Egy másik kérést is benyújtottak tüntetésre, amely során a polgármesteri hivatal előtt szerették volna nemtetszésüket kifejezni, hogy a hivatal alárendeltségébe tartozó rendőrség megfélemlíti az embereket.

Válaszában a polgármesteri hivatal a Ligetet jelölte meg a tiltakozás helyszínéül, amit az EMNP nem fogadott el. Újabb beadványukra az engedélyeztető bizottság az EMNP által megjelölt többi helyszínt – virágóra, Színház tér – is elutasította. – A fő gond az, hogy ezen a bizottsági ülésen tudomásomra hozták, hogy elvből nem engedélyeznek semmiféle tüntetést a város központjában, holott 2013-ban nekünk is volt engedélyezett tüntetésünk a prefektúra előtt, és az elmúlt két évben voltak más demonstrációk is a város központjában.

Szomorúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen 2015-ben a kétnyelvűség vagy a gyülekezési jog probléma. Az EMNP nem fogadja el a város által javasolt helyszínt, és a tegnapi nap folyamán újabb kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben azt kérik, hogy a polgármester világos igennel vagy nemmel válaszoljon arra, hogy engedélyezi-e vagy sem a tüntetést.

A Népújság kérdésére, hogy újabb elutasító válasz esetén mit szándékoznak tenni, Jakab István azt mondta, hogy amennyiben elutasítják a tüntetést, nem fogják kitenni a város lakóit esetleges megtorlásoknak.

 

Levélben fordulnak Klaus Johannishoz

Portik Vilmos bejelentette, függetlenül attól, hogy sikerül-e megtartani a tüntetést vagy sem, levélben fordulnak Klaus Johannis államelnökhöz, amelyben felhívják a figyelmét a marosvásárhelyi helyzetre. Abban bíznak, hogy amennyiben egy úgynevezett problématérképet juttatnak el az elnökhöz, esetleg nagyobb figyelmet fog szentelni az elnöki hivatal a marosvásárhelyi történéseknek, illetve az államfő akár közvetítőként meg fog jelenni Marosvásárhelyen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató