2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ponta lemondással fenyegetőzik

  • 2015-02-01 17:29:44

Victor Ponta PSD-elnök pénteken, a párt országos ügyvezető tanácsának Sinaián tartott ülése után kijelentette, lemond a PSD éléről, ha az országos tanács márciusban nem fogadja el az általa javasolt statútummódosításokat.

Victor Ponta PSD-elnök pénteken, a párt országos ügyvezető tanácsának Sinaián tartott ülése után kijelentette, lemond a PSD éléről, ha az országos tanács márciusban nem fogadja el az általa javasolt statútummódosításokat a bűnvádi ügyekben szereplő párttagok szankcióira vonatkozóan. Ponta kifejtette, hogy az országos tanács március 20-21-én tartandó ülésén a PSD-nek döntéseket kell hoznia azokról a dolgokról, amelyeket meg kell változtatnia belső szervezésével, mentalitásával, politikai és köztevékenységeivel kapcsolatban. Szerinte jelenleg nincs konszenzus a pártban azt illetően, hogy az igazságszolgáltatással szembekerülő párttagok számára pontos és világos szankciókat vezessenek be a statútumba, sőt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató