2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatától novemberben menesztett vezetőedző, Mauricio Pochettino a legjobb öt európai bajnokság valamelyikében szeretne visszatérni a kispadra.

Az argentin szakvezető – akinek irányításával a londoniak tavaly Bajnokok Ligája-döntőt játszottak – a spanyol El País című lapnak azt mondta, bár boldog Londonban, szeretne mielőbb ismét csapatot irányítani.

„Olyan klubnál szeretnék dolgozni, ahol az elnök, a játékosok és a szurkolók ugyanazért, közösen képesek dolgozni, és hisznek abban, hogy a munka gyümölcsöző lesz” – fogalmazott a 48 éves edző.

Hozzátette, a Premier League rengeteget profitált a marketingtevékenységéből, de ő személy szerint a spanyol, az olasz, a német és a francia bajnokságot is sokra tartja, és bármelyikben szívesen dolgozna.

„Olyan világban élünk, ahol az eredmények számítanak, az ugyanakkor nagy kérdés, ki mondja meg, mi a jó eredmény? Az, ha győzöl, vagy az, ha felülteljesíted az elvárásokat?” – utalt Pochettino arra, hogy bár a Tottenhamnél töltött öt és fél idénye alatt egyetlen trófeát sem sikerült gyűjtenie, négyszer is BL-indulást érő helyre irányította a csapatot úgy, hogy két évig nem szerződtettek új labdarúgót.

Sajtóhírek szerint az argentin szakembert a Benfica és az AS Monaco is szívesen látta volna a kispadján, ám ő olyan klubot keres, amely illeszkedik az általa képviselt játékfilozófiához. (MTI)