Pitymallatok
2024-08-16 10:00:00
- Bölöni Domokos
Apó akkorát ropogtat, mintha valóságosan szólna a masingever az Isonzónál.
Kiosonok a félhomályban.
A tornác alatt titkolózik a pince.
Nincs rendes lépcsője, mert hát nincsen. Vesszősövény tartja a gyúrt sárból formált dudort. Buja természeti melltartó. Három csipkésre sikeredett, életrevaló grádics.
Alulról ne nézz oda. Részeg lehetsz.
Apó kikel a lóca rázós hintajából, vászon-
ingben, csepűgatyában, meztélláb ballag hátra a csűr rusnyábbik bütüjén posztoló fabudihoz, amit úriasan klozettnak becézünk. Komótosan dolgát végezvén nagyot nyújtózik, majd az udvar közepén, a káposztáskád nyaraló muslicáit fölverve vizet ereszt a nyakára, könyöke hajlatára, végül az arcára egy cseprintést, aztán prüszkölve járul a gádorhoz, hogy a szertartást végtére elkezdje.
A csorba cserépkancsó éjjelente miről álmodik?
Kicsit szomorán szunyált el az este.
Apó repetirre járult volna, de Mámi rátiltotta a szomjat avval, hogy felbukik.
Kacagságos bukni a három grádicson.
Ha, az már az négykézlábas.
Kakasok hangolnak, köszörülik a kürtöket.
Kutyák őrséget váltnak a rigókkal.
Ereszt a kancsóba, a kisebbik hordóból.
Kóstolólag meghúzza.
Kancsó alig hallhatóan cuppog.
Apó esmént. Most rendesen.
Dereng, mire a cigarettát elszívja.
Aprónép rettentő kalamajkát csap, első szólista a kendős süldő, kiváló tenor. Tercel az öccse. Diskánttal bele-belesivít a két malac, újra kell kezdeni a nótát.
Belegágognak libák, belehápognak récék, és ott az a cudar kancula pulyka, különlegesen élvezi, ha belerondíthat a gyönyörűségbe.
Apó, mintha légpárnán, ki a pincéből, s hát egyik fülem a markában.
Úgy kell, ha leseskedek.
Na de hagyom magam elkapni.
Muklész, suttogja rekedten, mert világnyelven is tud.
Nem ingyen tartom a számat.
*
Hajnali vecsernye. Hogy lehet kibírni, s Apó mégsem berzengeti a felsőbb hatalmakat.
Mámi bibliás asszony, viselkedni kell.
Meghitten társalognak az aprójószággal, két lépés távolságban; nincs piszokabb társaság, ha magadra kapatod őket.
Apó vakargatja a nagyobbik süldő hasát.
Szép a neve: Hízó. Semmit sem sejt. Méltóságos, mint egy kisbíró.
Mámi a tyúkokat kontrollálja, melyik tojós, melyik nem. Észben tartja a szolgáltatókat.
Megfuttatja, hány tojásra lehet számítani: a ketrecből, a csűrfiából, a pajtahíjáról. S van két kajtár, akik a szomszédba tojnak. Mámi vénkurvázza őket.
Mintha nem is a tyúkokra értené.
Apó vág a szemével, sűrű a szeme bozontja, nem fogom a jelt.
Akkor azt mondja, amit Koma, mikor kapunk előtt kiül a híd végére.
Gyere, na.
Koma nem bírja a magányt, cipelgeti Apót a kocsmába.
Egy ideje háborús az állapot. Mámi úgy cifrázza, mikor kárpálódik, hogy felhallatszik a Kománéig, s kész a patvar.
Az öreg megrándít, szinte a hasamon masírozok le azon.
Hű inasa, kapok unitárius kortyot a csorba kancsóból.
A gerendáról száraz kenyérdarab száll alá, tör belőle. Meghúzom a fülest, ismerem az ízét.
Szinte fulladok.
Repetir, mondja, és muklész.
Egy kicsit csiklint a kuncogás.
Apó nem sejti: alkalmasint bizony rájárok a százszorosára.
A frustukot úgy kapjuk be, mintha az oroszok jönnének.
Segítek befogni a Csokrost és a Bojtost. A Kijárónál a marhák bőven felverik a port. Nem csap magasra, csak hogy érezzük a jó szagát.
Kicsit meztéllábolok benne, hűvös, mint pázsintnak a harmat.
Ha szereted, mindennek illata van.
*
Tarlóról fúj a szél, hozzuk s visszük a kendert. Szorong a szekéren a sok kalangya.
Száraz. De szaga nem illat. Adószedő bűze van.
Hazaérve le sem rakjuk. Vivődik a Küküllőre.
Két falun is átkelünk, látok világot.
Az áztatás unalmas. Cövekelik, mintha fuszulyka volna.
Vizes sárt a tetejére, azt nem hordja szét a víz, mert szivájos.
Ázik a kenderünk, s egyszer csak, akik már lejártak, szólnak.
Elérkezett a nagy nap.
Mehetünk mi is. Nincs szebb ünnep a kendermosásnál.
Büszkülés, mikor felültetnek a rakott szekér tetejére.
A rakomány: Szőke Juliska kétfelé fésült haja.
Középen, a választékon, a tetűösvényen üldögélek.
Na de az már repülőgép, durrogok a Csokrosnak, a Bojtosnak, burrogtatom a motrot, kell a sebesség.
Visszafelé hazáig csurog a fehérre tisztult kévékről a víz, csipkés ökörhúgyot rajzol a porba.
*
Küküllei étkezések. Pohár erős pálinka, „üres kaláccsal”. Izzasztott szalonna, oldalas, még a télről. Házi paradicsom, kibédi veres hagyma.
Piros paprika.
Lágykenyér!
Igaz, hogy a bor csak csiger, afféle napszámosüdítő.
Itt a sok víz a Küküllőben, de csak a vinkót isszuk.
Úsznak aztán fehér hasú halak lefelé. Mondják, a kendertől. Vagy az erőműtől.
Döglött vizet nem inna senki.
*
A jól végzett munka örömével falatozik a nép a parton.
Ezt később olvastam egy cikkben.
Két vagy három vagy négy család.
A kendercsapkodás olyan, mint a sulykolás, sulyok nélkül. Paskold a vízhez, csuromvizes lesz mindened.
Fehérnépnek való munka.
Munka után várva várt feredés, úsztatják a lányokat. Menyecskéket.
Benyomják kicsit a gübőnél.
Édes csiklándozós sikoltozás, jajistenem, megfulladok!
Szárítkoznak, fésülködnek, bokor oltalmában öltnek szárazat.
Lopakodó kémlelődés, nemcsak a legények, mi, a surmók is.
Dicsekszünk majd, kit láttunk csórén. S melyiknek nagyobb a csicse.
Nem számít, hogy nem is láttuk!
*
A víz lesuvad a gúlába rakott kenderről.
Uzsonna teltén pakolódunk, indulnánk haza.
Nagyot, mélyet trombitál a fél négyes vonat Parajd felől.
Szinte összepisiljük magunkat.
Csuromvizesen fel a töltésre, tácsogni.
Akkor futunk le róla, mikor már nagyon zakatol.
A mozdonyfüst, mint Apó százszorosa, beissza magát a gyermekkoromba.
Tétován emlékezve úgy tűnik, egyéb se történt velem, csupán néhány kurtára parcellázott, szeszélyesen röpködő, színes szárnyú pillanat.
Életem sejtelmes pitymallatai.
