2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Petőfi üzenete a mának

Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze.

Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze.

A szónoklatok sorát Sebestyén Péter plébános kezdte, aki arra keresett választ beszédében, hogy milyen értéke van ma a márciusi forradalomnak? Petőfi vallása a szabadság volt, és ezt híven követte mindvégig. Ezt a hitet kell követnünk ma nekünk is – mondta többek között, majd azokról a bátor asszonyokról szólt, akik a forradalmárok mellett álltak mindvégig, és tették a dolgukat hitük, elkötelezettségük szerint. Szendrey Júlia mindvégig nemzetiszín szalagot viselt, Kossuth Zsuzsanna forradalmi kórházban szolgált, Teleki Blanka nemcsak ápolt, hanem a szabadságharc elbukása után bújtatott is menekülőket, mint ahogy Leövey Klára is, aki Kufsteinben raboskodott. Az ő bátorságukból kell merítenünk, amikor síkra szállunk jogainkért.

A Gecse utcai Kistemplom kórusa (karvezető: Bukovinszky-Csáki Tünde) Kossuth-nótákat adott elő, majd Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai magyar konzulátus képviselője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét. Szöllösi Kata Kossuth-dala után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke következett. Keserűen jegyezte meg, hogy Marosvásárhelyen, a fekete március helyszínén nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket jogainkért, hiszen nincs érdemi előrelépés – mondta, majd megemlítette a fiatalok elvándorlását, amelyet nem lehet megakadályozni, a cigánykérdést, egyes közösségi jogainkat, amelyeket nem sikerült kivívni. Elvileg szabadok vagyunk, de folyamatosan szűkülnek közösségi és nyelvi határaink. Rajtunk kívül nem vívja meg ezt a csatát senki. Egyre kevesebben vagyunk, elmennek fiataljaink, vagy távol maradnak a közösségi élettől – mondta többek között, majd azzal zárta gondolatait, hogy „itt az ideje egy újabb forradalomnak, amely újraírja lelki és közösségi életünket”.

Csíki Hajnal színművész elszavalta Petőfi Sándor A világ és én című versét, majd újabb kórusmű után Portik Vilmos, az EMNT megyei elnöke szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy „mit szólna Petőfi, ha ma hús-vér emberként Marosvásárhelyen járna?” Ahhoz kell Marosvásárhelyen bátorság, hogy a magyar a magyarnak kezet nyújtson, hogy túllépjünk a „régi politikusok” megosztó szándékain. Két út áll előttünk: folytatni ugyanúgy, ami további „széttöre-dezettséghez” vezet, vagy próbáljunk meg összefogni. Hangsúlyozta: az EMNT azon lesz, hogy a marosvásárhelyi magyarság közös polgár-mesterjelöltet állítson – s ezért támogatják az RMDSZ által kezdeményezett előválasztásokat –, mert csak akkor győzhetünk, ha összefogunk. Csak egyetértéssel szerezhetjük vissza jogainkat, a magyarok, a székelyek szabadságát – mondta többek között Portik Vilmos.

Miután a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd mindenki békésen távozott a helyszínről.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató