„Példájukból erőt merítve kell bátran helytálljunk és küzdjünk jogainkért”

A fekete március sáromberki és nagyernyei áldozataira emlékeztek

Az 1990-es tragikus márciusi eseményekre emlékeztek szombaton este Nagyernyében. A fekete márciusnak nem csak marosvásárhelyi áldozatai voltak. A nagyernyei id. Csipor Antal és a sáromberki Gémes István akkor vesztették életüket, amikor megpróbálták feltartóztatni a Marosvásárhelyre tartó, fejszékkel, furkósbotokkal és vasvillákkal felfegyverzett Görgény-völgyi románokkal teli teherautókat és autóbuszokat. A községbeliek közül többen megsebesültek, volt olyan, akit elítéltek, mások Magyarországra voltak kénytelenek elmenekülni. Az akkori eseményekre, az áldozatokra emlékeztek a helyi kultúrotthonban, a község elöljárói azt megelőzően koszorút helyeztek el a sáromberki temetőben Gémes István sírjánál, valamint a nagyernyei temetőben id. Csipor Antal sírjánál. 

Nagyernye község polgármestere, Jánosi Ferenc, a község RMDSZ-elnöke, Márkos Pál harminc év távlatából emlékezett meg Gémes Istvánról a sáromberki temetőben, és a gyászoló család jelenlétében koszorút helyeztek az elhunyt sírjára. 

„Az erdélyi magyar közösségért áldozta életét a 41 évesen elhunyt Gémes István, példaképe ő közösségünknek. Arra serkent, hogy hétköznapjainkat, ünnepeinket tudatosan éljük meg, őrizzük meg magyarságunkat. Áldott legyen emléke!” – mondta a temetőben összegyűlt megemlékezők körében Jánosi Ferenc polgármester. Wass Albert A gyökér megmarad című versét Kádár Zsolt szavalta. Porkoláb Levente, Sáromberke református lelkipásztora szólt az egybegyűltekhez, akik három évtizeddel a véres márciusi események után eljöttek emlékezni Gémes Istvánra és azokra az eseményekre, amelyek meghatározták a közösség sorsát. „Népünk folyamatosan kénytelen volt a vérét áldozni a szabadságért. 1526-ban Mohácsnál az ország színe-javának a vére színezte a mohácsi mezőt, 1741-ben, a pozsonyi országgyűlés alkalmával Mária Terézia királynő megható beszéde nyomán a magyar rendek megfogadták, hogy vérüket és életüket fogják áldozni a királynőért, és így fogják támogatni a harcban. Ezt később valóban meg is kellett tenniük, az 1848–49-es szabadságharc alkalmával, hiszen, mint tudjuk, vérbe fojtották a szabadságharcot és forradalmat. Az első és második világháborúban is több tízezer magyar katona halt hősi halált. 1956 szintén azt példázza, hogy vérünkkel kellett fizetnünk azért, mert a szabadság iránti vágyunk olyan hatalmas volt. Legutoljára 1990 márciusában, amikor a magyarság a könyves-bibliás-gyertyás felvonulás mellett remélte, hogy ki tudja vívni vagy meg tudja szerezni azokat a jogokat, amelyek jogosan illették meg. Tudjuk, hogy ez nem így történt, és nagyon sokan 1990 márciusában az életükkel kellett fizessenek a bátor kiállásért. Köztük a sáromberki Gémes István is, aki a sáromberkiek elmondása szerint saját testével próbálta megállítani a Görgény-völgyi falvakból Marosvásárhely felé tartó, embereket szállító teherautót, és ennek következtében lelte halálát. Pontosan ez a bátor és merész kiállás nyújt ma is reményt, hogy jönni fog egy jobb kor, és próbáljunk bátran helytállni elveinkért, tudjunk küzdeni szabadságunkért. Mert ma is azt tapasztaljuk, hogy cseppenként kérik a vérünket, apránként veszik vissza a korábban megszerzett jogainkat; a kétnyelvű tábláinkat 30 év után is lefestik, és sok más atrocitással találjuk szembe magunkat – mondta a lelkipásztor, vigasztalódást kívánva Gémes István családjának. 

A megemlékezés a nagyernyei temetőben id. Csipor Antal sírjánál folytatódott, ahol a gyászoló családtagok jelenlétében helyezték el a kegyelet koszorúját. Felszólalt Jánosi Ferenc polgármester, Szász Attila, Nagyernye református lelkipásztora hirdetett igét, majd megemlékezett a tragikus körülmények között, életének 63. évében elhunyt id. Csipor Antalról. „Nem ilyen fordulópontot kellett volna vegyen a sorsa, Csipor Antal ártatlan áldozata volt a harminc évvel ezelőtti eseményeknek, amelyek annyi fájdalmat okoztak családjának, közösségünknek, és amelyeknek nem szabad megismétlődniük. Csipor Antal családja ma is érzi a fájdalmat, velük vagyunk, mert ez a fájdalom közös” – mondta. Kincses Előd jogász, aki 1990 elején a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának Maros megyei alelnöke volt, szintén lerótta kegyeletét Csipor Antal sírjánál. „Ha normális országban élünk, akkor Csipor Antalt 30 évvel ezelőtt nem gyilkolják meg. Jogászként kijelentem, az a sofőr, aki őt halálra gázolta, akarattal tette, és ha normális országban élnénk, akkor már felelősségre vonták volna. Hiába tettünk meg mindent, a felelősségre vonás nem történt meg. Mi, vásárhelyiek tisztában vagyunk azzal, hogy ha Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy nem szűri meg az agresszorokat, talán még tragikusabban alakultak volna a marosvásárhelyi események. Ezt az áldozatot megköszönjük” – mondta Kincses Előd. Jánosi Ferenc és Márkos Pál megemlékezett azokról is, akik  megsérültek amikor megakadályozták a felbujtott románokkal teli járművek áthaladását. 

 Céljaink ugyanazok, mint ezelőtt harminc évvel

A megemlékezés a nagyernyei kultúrotthonban folytatódott, Jánosi Ferenc köszöntötte a jelenlevőket, helybéli lakosokat, röviden felidézve a ’90. március 20-i eseményeket. A rendezvényen részt vett Péter Ferenc megyei tanácselnök, a Maros megyei RMDSZ elnöke, Kolcsár Károly körzeti RMDSZ-elnök, Márkos Pál, Nagyernye község RMDSZ-elnöke, helyi tanácsosok. 

Péter Ferenc hangsúlyozta: kultúránk, nyelvünk, hagyományaink a legfontosabbak, e gondolatok mentén alakult meg 30 évvel ezelőtt az RMDSZ. „A decemberi események végén és januárban voltak bátor emberek, akik felismerték, hogy a romániai magyarságnak össze kell fognia. Volt bátorságuk létrehozni a romániai magyar érdekképviseletet. Eltelt 30 év, sokan többet vártak, mint amit kaptunk, hosszú lista van arról, amit sikerült megvalósítani, elsősorban az oktatás, a kultúra, a visszaszolgáltatás terén, de még bőven van mit tenni… Ha viszont hiányzik egy erős szervezet, amely továbbvigye ügyeinket, elveszíthetjük a megszerzett jogainkat. Fontos, hogy megőrizzük az egységet, kiálljunk céljainkért, amelyek ugyanazok, mint amiket ezelőtt harminc évvel megfogalmaztunk” – mondta Péter Ferenc, majd az RMDSZ nevében elismerő oklevelet nyújtott át Jánosi Ferencnek, Kolcsár Károlynak, valamint Márkos Pálnak mindazért, amit közösségükért tettek és amire a jövőben vállalkoznak. 

Kolcsár Károly felszólalásában szintén emlékezett azokra, akik 30 éve kiálltak jogainkért, és megsebesültek vagy életüket vesztették.

Az RMDSZ 30 – Mindig a magyarokért karaván keretében a Bekecs Néptáncegyüttes Reliktum című folklórműsora után Kádár Zsolt ismét elszavalta Wass Albert A gyökér megmarad című versét.

Amit nem fognak a történelemkönyvekben leírni

Jánosi Ferenc az 1990. március 20-án történtekre emlékezett vissza. „Az utolsó busz a blokk előtt megállt, a vasvillákkal, furkósbotokkal és kaszákkal felfegyverkezett emberek kiszálltak belőle, utánunk szaladtak, a lépcsőház ablakait betörték. Az embereket, akik véletlenül az utcán voltak, és nem volt idejük elmenekülni, elkapták, és soha nem látott kegyetlenséggel ütlegelték őket. A rendőr felesége annak idején ezt nyilatkozta. Egy nagyernyei magyar ember elmondta: egy nyitott nagykocsiból, mielőtt megállt volna, valakik köveket dobáltak ki, majd leszálltak, és az itteni embereket ütötték, verték. Így esett áldozatul Szombati Zoltán, Dobos József, Papp György is. Közben a lakosság félreverte a harangokat, és a szirénát is bekapcsolták. Egy teherautó pár személlyel belerohant az üzlet előtt álló tömegbe, elgázolva négy ernyei lakost – Csipor Antalt, Balázs Dezsőt, Nemes Zoltán és Gézát. Jánosi Ferenc hangsúlyozta, dokumentumok vannak ezekről az eseményekről. 

A történteket Márkos Pál egészítette ki „egy kis történelemórával, amit nem fognak a történelemkönyvekben leírni”. – Kötelességünk továbbadni a fiataloknak, és nem utolsósorban az ide költözött lakosoknak, akik Nagyernyében csak a vizet, kanalizálást meg az aszfaltozást értékelik, és nem tudják, hogy milyen nehézségeken ment át a falu. Nem tudják, hogy március 22-én a román hadsereg tankjai és két-éltű járművei kísérték a hazautazó Görgény-völgyi „turistákat”. Azt sem tudják, hogy a megyei vezetés részéről az 1990–2000-es években semmilyen támogatást nem kapott a község, minden háztartás önerőből két tehén árával kellett beszálljon a gázvezetés megoldásába. 30 év után megszépülnek és sikertörténetté alakulnak a nehézségek, de a történteket nem lehet elfelejteni: a március 19-én megtörtént verekedést a vásárhelyi RMDSZ-székházban, a Sütő András szemét kiverő hordát, nem lehet elfelejteni sem a falustársainkat, Ferenc Józsefet és Nagy Árpádot, akik szintén a székház padlásán rekedtek, ahol névsort készítettek, hogy bár az emlékük maradjon meg. A Vásárhelyi Rádió közvetítette a 19-i eseményeket, és 20-án bejelentette, várható, hogy megérkeznek a Régenből induló elbolondított emberekkel teli buszok. 20-án délután az átvonuló buszokról meg teherkocsikról emberek szálltak le, és a járdán levő személyeket, akik nem tudtak vagy nem akartak elfutni, megverték, de 16 óra után fordult a kocka, mert egy maroknyi csapat felvállalta a falu megvédését, és a munkából hazaérkező falustársakat értesítették, hogy ha megszólalnak a harangok, akkor nagy a baj, és mindenki, amivel csak lehet, jöjjön a központba, ahol már javában állt a bál. A Marosvásárhely felé tartó több mint 30 buszból Nagyernyében visszafordult mintegy 15. A leszállított „turisták” a régi kollektív gazdaságon keresztül a vasúti forgalmat választották, úgy, hogy tüzet raktak a sínekre, hogy megállítsák a vonatot, és úgy tértek vissza Régenbe, miután az akkori Nemzeti Megmentési Front elnökénél, Jánosi Ferencnél nyilatkozatot adtak, hogy nem történt bántódásuk, és otthagyták a „kiránduláshoz” használt fejszéket, botokat. A falu egy megbolydult méhkashoz hasonlított, de a forgalom Vásárhely felé megállott, és csak szűrőkön keresztül lehetett bejutni. „Eredményeink”: két halott, Csipor József 64 éves nagyernyei lakos és Gémes István 41 éves sáromberki személy, akit a Dumitru Butilca által vezetett fekete Dacia gázolt el. A Ioan Covaci által vezetett tehergépkocsi a 64 éves Csipor Antalt gázolta halálra, és közben még három társát: Balázs Dezső bácsit, Nemes Zoltánt és Pénzi Józsefet sebesítette meg. A balesetet elkövető sofőröket felmentették a gyilkosság vádja alól. Ha Nagyernye, Sáromberke és Marosszentgyörgy nem szűri meg a román agressziót, akkor lehet, hogy megverték volna a magyarokat Vásárhelyen, így győzött a magyarság, de ez olyan győzelem volt, ami után – keserű szájízzel kell elmondanom – Marosvásárhely és az azt körülvevő falvak magyar lakossága harminc százalékkal csökkent. A megtorlás Ernyét sem kerülte el. Meghurcolták Nagyernyéből Papp Istvánt, aki nélkül nem lett volna sorompó, és aki sajnos már nincs közöttünk. Hajdú Elek, Csiszér Árpád, György Laci és Szakács Gyurika, ők azok, akiket kihallgatásra vittek, de szerencsére egyikük sem került börtönbe, köszönhetően Jánosi Ferencnek, az akkori Megmentési Front elnökének, aki íratta a nyilatkozatokat. Sajnos Sáromberkén nem így történt, és a néhai Vajda Domokost és ifjú Vajda Ferikét ártatlanul elítélték és bezárták. Nagyernyéből még Frunza Attila kellett elmeneküljön Magyarországra, ahonnan segíti az itteni munkavállalókat. Iklandról Tofán Mihály, Lengyel Lázár és a néhai Tolvaj Lajos kellett elmeneküljön. Köszönet mindenkinek, az egész falu lakosságának a kiállásáért, mind magyaroknak, mind románoknak, mert minden ember, aki részt vett ezeken a mozgalmas napokon, a faluját szerette és védte az idegenektől – mondta Márkos Pál. Hozzátette, ezek az események is közrejátszottak abban, hogy Nagyernye községet 20 éve az RMDSZ csapata vezeti, 2000-től Jánosi Ferenc a polgármestere. 

– Az idei év is választási év, és mint az RMDSZ községi vezetője, büszkén mondhatom, hogy húsz jól felkészült tanácsosjelöltünk van és a jelenlegi polgármester is vállalja a következő négy év nehézségeit – fogalmazott Nagyernye RMDSZ-elnöke.