2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy lelkes, fiatal lelkész, az egyház, a faluközösség, a politikum és a külföldi jóakarók összefogásának eredményeként új gyülekezeti központ épült, és felújították a református templomot Szent-gericén. 


Egy lelkes, fiatal lelkész, az egyház, a faluközösség, a politikum és a külföldi jóakarók összefogásának eredményeként új gyülekezeti központ épült, és felújították a református templomot Szent-gericén. A háromszáz fős református közösség életében fontos mozzanat volt vasárnap, amikor a hollandiai, valamint nagyborosnyói testvérgyülekezet és az egyházi elöljárók jelenlétében megtartott istentiszteleten Isten áldását kérték az új épületre. 
– Ami itt megvalósult az elmúlt öt esztendőben, az nem egy megszokott történés, hiszen itt kívülről-belülről megújult a templom, új gyülekezeti központ és egy új parókia épült rövid idő alatt. Amikor ezt mind együtt látjuk, akkor arra gondolunk: vajon miért van az, hogy az egyik gyülekezetben egy évtized alatt szinte semmi nem történik, nem épül, a másikban pedig minden megújul, újjáépül öt év alatt? –  fogalmazott hálaadó prédikációjában ft. Kató Béla református püspök, aki szerint lehetőségeivel és jogaival a teljes romániai magyar közösségnek élnie kell azért, hogy ehhez hasonló eredményeknek örvendhessen.
– A háromszáz lelket számláló szentgericei közösség hitét, élni akarását bizonyítják, értékalkotó munkáját dicsérik a megvalósítások –  hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki első kulturális miniszteri mandátuma idején támogatta a helyiek értékmegőrző tevékenységét. – A családok, a gyülekezet, a közösség jövőjét szolgáló megvalósításokat ünnepeljük Szentgericén. Ez az otthon megerősítésének és újjáépítésének pillanata, amely összeköti a múltat a jövővel, de sokkal inkább a jövőbe tekint. Mert azok újítják fel a templomot, építenek gyülekezeti házat, akik tudják, hogy szülőföldjükön akarják életüket továbbtervezni. Nem akarják a világot a nyakukba venni, nem akarnak vándorbotot ragadni, hanem itthon akarják továbbörökíteni és újragondolni azokat az értékeket, amelyek ezt a közösséget itt tartották és megerősítették  – mutatott rá Kelemen Hunor, majd méltányolta Batizán Attila szentgericei református lelkész példaértékű hozzáállását és lelkes munkáját, amit a közösség összetartása érdekében végez. A hálaadó istentiszteleten és az azt követő avatóünnepségen jelen volt a hollandiai Dronten testvértelepülés küldöttsége, Nagyborosnyóról egy 45 fős vendégsereg, akik egy Isten hozott feliratú faragott táblával lepték meg a házigazdákat, Bíró István, a Küküllői Református Egyházmegye esperese, valamint Veress László gondnok.  Az RMDSZ Maros megyei szervezetét Szabó Árpád megyei tanácsi alelnök, Soós Zoltán marosvásárhelyi tanácsos és Kovács Mihály Levente ügyvezető elnök képviselte.
Sok kicsi sokra ment
Batizán Attila fiatal lelkipásztor 2010-ben került Szentgericére, azelőtt Hunyad megyében szolgált. Lapunk érdeklődésére elmondta, régóta dédelgetett álma a helyi közösségnek egy korszerű gyülekezeti ház, valamint az, hogy szépen felújítsák a templomot. Miután a lelkész Gericére került, kisebb javításokat végeztek a régi parókia épületén, és mivel fellendült a közösségi, elsősorban az ifjúsági élet, az épület egyre inkább kicsinek bizonyult, és bővítésre szorult. Viszont régi épületről lévén szó, ez nem volt kivitelezhető, ezért a presbitérium úgy döntött, hogy újat építenek. A munkálatot 2011-ben kezdték el, magyarországi támogatással, majd a gyülekezeti tagok adakozásának, valamint a holland testvértelepülés, egy svájci segélyszervezet és a romániai kulturális minisztérium anyagi hozzájárulásának köszönhetően sikerült kivitelezni a hatvanezer euróra rúgó beruházást, azaz felépíteni a korszerű parókiaépületet és gyülekezeti központot. Ezzel párhuzamosan zajlott a református templom felújítása is, amit szintén szakaszokban végeztek, és mára teljesen megújult az épület külseje, belseje, a tetőzet, illetve felállítottak egy mutatós székely kaput is, ami a gyergyó-remetei mesterek keze munkáját dicséri. A templom megújulásához szükséges anyagiakat a gyülekezeti tagok, valamint a Maros Megyei Tanács biztosították. Az új gyülekezeti központban ifjúsági termet alakítottak ki, mivel a gericei fiatalok, egy 15-20 fős csapat, lelkesen  bekapcsolódnak a közösségi és az egyházi életbe. – Büszke vagyok a fiataljainkra – fűzte hozzá a lelkipásztor. A tervek szerint a régi parókia épülete sem marad kihasználatlanul, ennek a szerkezetét megerősítenék, itt marad a gyülekezeti konyha, emellett vendégszobákat szeretnének berendezni, ahol a külföldi vendégeiket elszállásolhatnák, amikor a szükség úgy hozza. 
A hollandok rendszeresen támogatják a közösséget
A hollandiai Dronten testvértelepülés évek óta rendszeresen támogatja a szentgericei közösséget. Egykor ők építettek egészségügyi rendelőt a faluban, évente ruhaneműből és élelmiszerből álló segélyszállítmányt küldenek a településre, és emellett nagyon sok gazdának segítenek a gazdaság fejlesztésében úgynevezett kamatmentes mikrokölcsönökkel. Évente három-négy szentgericei gazda élhet a két-három ezer eurónyi hitel lehetőségével, amit mezőgazdasági gépek vásárlására, az állatállomány bővítésére fordítanak. Amit visszafizetnek, abból újabb gazdákat támogatnak. – A helybélieknek óriási segítség ez – jegyezte meg Batizán Attila. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató