2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar tárcavezető kiemelte: párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. 

Fotó: Bruzák Noémi/MTI


Jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután román kollégájával, Teodor Meleşcanuval találkozott. A román külügyminiszter hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket.
A magyar tárcavezető kiemelte: párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Közös sikerek és bizalom kell ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatokban jelen lévő nehéz ügyeket a siker reményével lehessen megoldani – magyarázta. Hozzátette: azt ugyanis senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak. Azt mondta: hálás román partnerének azért, hogy beszédet mondott a hétfőn Budapesten kezdődött nagyköveti értekezleten.
Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország talán legérzékenyebb kétoldalú kapcsolatrendszere a magyar–román, így mindig óvatosan kell hozzáállni kérdésekhez. Ezért a legjobb, ha „az egyszerűséget választjuk az okoskodás helyett”, és a közös érdekek alapján állunk a kapcsolatokhoz „trükkök és túlbonyolítás helyett”. Ez azt jelenti, hogy ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él – mondta.
A magyar külügyminiszter közölte: a megbeszélés előtt egyeztetett Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, és az általa elmondott érzékeny kérdéseket felvetette román kollégájának, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. 
A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait „megfélemlítse, vegzálja”.
Mint mondta, a két ország közötti összeköttetéseket bővíteni szeretnék, minél több határátlépési lehetőségre van szükség. Ezért tíz olyan határátkelő közül, amelyet csak hétvégén lehet használni, a két legforgalmasabb esetében kidolgozzák a folyamatos nappali nyitvatartás lehetőségének a részleteit – magyarázta.
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy bár a két ország gázvezetékrendszere össze van kötve, csak Magyarország felől lehet Románia felé gázt szállítani. Románia ígéretet tett arra, hogy 2020-ra teljes kapacitással működik majd az interkonnektor mindkét irányba – mondta.
Teodor Meleşcanu román külügyminiszter hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. A román tárcavezető továbbá felvetette, hogy együttes magyar–román kormányülést kellene tartani.
A román tárcavezető kiemelte a rendszeres konzultáció jelentőségét a visegrádi országok és Románia között azokban a témákban, amelyek fontos ezeknek az országoknak.
Úgy látja, magyar kollégájával hétfőn lényeges lépést tettek, és ez nem az utolsó, hanem az első lépés abban a folyamatban, amely a kapcsolatok példaértékűvé válásához vezet. Ősszel pedig várják Szijjártó Péter Bukarestbe, hogy előadást tartson a román nagyköveteknek – mondta.
Kérdésre válaszolva a román külügyminiszter közölte: nem akarja kommentálni azt a döntést, hogy magyar diplomaták tavaly decemberben nem vehettek részt a román nemzeti ünnepségeken, de biztosan megtalálják a módját, hogy túllépjenek ezen a helyzeten.
Szijjártó Péter ugyancsak kérdésre elmondta: reális az esélye annak, hogy déli irányból újabb bevándorlási nyomás nehezedik viszonylag rövid időn belül Közép-Európára, ezért erősítik meg a déli határ védelmét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató