2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Karácsonyi énekesek és betlehemesek érkeztek tegnap délelőtt szerkesztőségünkbe. 


Karácsonyi énekesek és betlehemesek érkeztek tegnap délelőtt szerkesztőségünkbe. A marosvásárhelyi Dacia Általános Iskola – most már – harmadikos diákcsapata, Vajda Gyöngyi tanítónő osztálya minden évben ellátogat hozzánk ebben az időszakban, és rendszerint egy másik osztály is elkíséri őket, ezúttal Pál Annamária negyedikesei csatlakoztak az örömhírt hozókhoz. A nagyobb diákok versben, dalban adták át a szenteste üzenetét, majd a harmadikosok igazi kis színészekként, hangulatos, humorral fűszerezett jelenetekben elevenítették fel a 2014 évvel ezelőtti történést. Pedagógusuktól megtudtuk, hogy tanítványai öt éve vesznek részt a Humanitárius betlehemes játékok nevű kezdeményezésben, amelynek lényege a Krisztus születését megjelenítő történet minél több helyen, szociális intézményekben és kulturális környezetben, médiaintézményekben való előadása, illetve adománygyűjtés és adományok átadása. A betlehemezés a Kárpát-medencei Székely kapuk – Zöld kapuk program részeként zajlik, résztvevői pontokat szerezhetnek, és jutalomtáborozáson vehetnek részt. Vajda Gyöngyi osztálya minden évben kiérdemelte a legjobbaknak járó nyaralást. Ezúttal is kitettek magukért, az elmúlt napokban igazi körutat tettek meg kedves játékukkal a gyerekek.
– A múlt csütörtökön abban a vendéglőben betlehemeztünk, ahol a hosszított programban részt vevő diákok étkezni szoktak, illetve a Cinege óvodába és a 10-es számú napközibe is ellátogattunk, hétfőn egy maros-szentgyörgyi cégnél, a Marosvásárhelyi Rádió és az Erdélyi Magyar Televízió szerkesztőségében jártunk, ma a Slatina utcai gyermekotthonba, illetve a tanintézetünk másik épületébe, a nagyobb diákokhoz várnak, pénteken a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalba és az Eminescu utcai öregotthonba, a Vártemplomi Diakóniai Otthonba megyünk – sorolta a karácsonyi hírvivés állomásait a tanítónő, majd azt is hozzátette, hogy az előadás összeállításakor mindig igyekszik a régi hagyományt a gyermeki lélek játékosságával összhangba hozni. 
– Az évek során úgy megszerettük ezt a játékot, hogy most már nem tudjuk abbahagyni – összegzett a pedagógus. A kipirult arcok, csillogó tekintetek alátámasztották szavait.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató