2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Paolo Gentiloni kap miniszterelnöki felkérést Olaszországban

  • 2016-12-11 18:10:49

  • MTI

Paolo Gentilonit hívatta magához Sergio Mattarella olasz államfő vasárnap fél egyre, ez azt jelenti, hogy az eddigi külügyminiszter kap miniszterelnöki és kormányalakítási felkérést.
A 62 éves Paolo Gentiloni kezdettől fogva az esélyes utódok között szerepelt a december 4-i népszavazás következményeként lemondott Matteo Renzi kormányfő távozása után.
Az olasz politikai gyakorlat szerint Sergio Mattarella felkéri Paolo Gentilonit, hogy mérje fel a pártok közötti támogatottságát és készítse elő kormánya miniszteri névsorát, s Gentiloni ezt a felkérést ugyancsak a politikai gyakorlatnak megfelelően „fenntartással” fogadja el. Ezután – talán már hétfőn – megerősíti az államfőnek a miniszterelnöki kinevezés elfogadását, kormánya tagjaival leteszi esküjét és bizalmat kér az olasz parlamentben. Már az új olasz miniszterelnök vehet részt a hét második felében az EU évzáró csúcstalálkozóján.
Paolo Gentiloni felkérésével a balközép Demokrata Párt (PD) vezette kormánytöbbség irányítja tovább Itáliát. Annyira, hogy szójátékkal az Il Giornale jobbközép napilap máris „Renziloni” – kormánynak nevezte el, Luigi Di Maio, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) képviselőházi alelnöke pedig „avatar kormányról” beszélt.
Gentiloni a PD alapító tagja és Matteo Renzi emberének számít: nemesi származású, újságíróból lett politikus, aki 2006 és 2008 között a második Prodi-kormány távközlési minisztere, 2014-től a Renzi-kormány külügyminisztere volt.
Kérdés, hogy a Paolo Gentiloni vezette új olasz kormány mandátuma meddig szól. A Corriere della Sera értesülései szerint a Gentiloni-kormány az új olasz választási törvény megalkotása és a G7-es csoport májusi olaszországi csúcstalálkozójának megrendezése után akár távozhatna is, előrehozott választásokkal, amelyek dátuma a napilap szerint június elején lehetne.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató