2020. április 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindenki azt találgatja, vajon mikor éri el tetőpontját a COVID-19 járvány Olaszországban, ahol napról napra nő a halálos áldozatok száma, és ahol egy hete rendelték el az országos karantént: az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők remélik, hogy ez hamarosan bekövetkezik, ennek ellenére rendkívül óvatosak az előrejelzésekben.

Olaszországban az új koronavírus-járványnak eddig közel 3000 halálos áldozata van, közel ugyanannyi, mint Kínában (több mint 3200), és az elmúlt 24 órában 475-en haltak meg: ez volt idáig a legsúlyosabb napi adat egyetlen országon belül – közölte szerdán a polgári védelem.

Az észak-olaszországi genovai egyetemen járványügyi szakemberek és számítástechnikai szakértők modellt dolgoztak ki, amely szerintük – „elfogadható hibahatárral” – eddig megbízhatónak bizonyult.

A modell szerint a napi új megbetegedések tekintetében a járvány Olaszországban március 23-25. táján éri el a csúcspontját, ami azonban az olaszok magatartásától is függ.

Az országos karantént március 11-én elrendelő Giuseppe Conte kormánya úgy ítélte meg, hogy két hét a szükséges határidő arra, hogy az intézkedések meghozzák első eredményeiket. „A tetőpont elérése nem jelenti azt, hogy kikerülünk a vészhelyzetből, csak azt, hogy lassulni kezdett a járvány, és néhány nap múlva – a régiók között jelentős különbségekkel – megtelnek az intenzív osztályok” – figyelmeztetett Flavio Tonelli, a genovai egyetem komplexszimuláció-tanára, aki részt vett az algoritmus kidolgozásában.

A Nemzeti Kutatási Tanács (CNR) előrejelzése szerint hat-hét nap múlva várható a pozitív esetek „jelentős csökkenése” Lombardiában, a leginkább sújtott olasz tartományban, ahol kétezren haltak meg, és március 8. óta – két nappal az országos intézkedés előtt – karantén van.

Az CNR szerint, amely keddi közleményében rámutat a déli régiókban az igazolt esetek növekedésére azután, hogy számos északolasz a karanténintézkedések bejelentése után délre utazott, a fertőzöttek számának stabilizálódása a „március 25. és április 15. közötti intervallumban várható”.

„Ezek a becslések azonban különböző tényezők miatt erősen megkérdőjelezhetők, és állandóan pontosítani kell őket a rendelkezésre álló adatok és az egyéneknek a kormányrendeletek utáni magatartása függvényében” – mutat rá a CNR.

Giorgio Sestili fizikus szerint is nagy a bizonytalanság. Az Avvenire című napilapban szerdán kifejtette, hogy nagyon fontos a teljes karantén fenntartása és gócok megjelenésének megakadályozása az ország középső és déli részében.

Giovanni Rezza, a Legfelsőbb Egészségügyi Intézet fertőző betegségek főosztályának igazgatója szerint nincs értelme országosan a járvány tetőpontjáról beszélni, és előrejelzéseket adni, mert a járvány „leopárdfoltszerűen” terjed. Amiatt, hogy tízezrek menekültek délre, a héten megnőhet az esetek száma.

Pierluigi Lopalco, a toscanai Pisai Egyetem járványügyi szakértője szerint „azok, akik az mondják, hogy március 25., április 6. vagy május 15. után a járványgörbe lefelé hajlik majd, kristálygömbbel rendelkeznek”.

„A COVID-19-re vonatkozó előrejelzések olyanok, mint az időjárás-jelentés. Huszonnégy órán át működnek, de 72 óra után már nem megbízhatóak” – írta a kutató a Twitteren.